22. szám 1999. április

Közhelyek

Minden kezdet nehéz. Én sem tudom, hogy kezdjem ezt a cikket, nem akarok közhelyessé válni. Illetve dehogynem. Pont erről fog szólni ez a cikk.

Az ötletet az adta, hogy péntek este leültem a tévé elé, az ember már azt sem tudja, hogy melyik csatornát válassza, ezért nem is fárasztottam magamat kapcsolgatással. Azt fogom nézni, ami először bejön. Ez történetesen a TV2 volt, a jégtánc EB-vel. Néha kell egy kis kikapcsolódás. Éppen valami keleties zenére táncol egy pár. Érzem, hogy valami hiányzik, csak azt nem tudom még, hogy mi. És ekkor: „keleti zenére a kűr". Igen, ez az, ami hiányzott. A közvetítő, akinek magasröptű gondolatai nélkül fogalmunk sem lenne arról, hogy mi történik a pályán. „Egyelőre ők vezetnek. De az igazi ászok még hátravannak." Egy rövid ideig csend. Biztosan nagyon kínos ez a közvetítő számára. De egy női hang váratlanul kisegíti: „Ezek az emelések!" A kommentátor újból elemében van. Ezúttal egy kérdést intéz az illető hölgyhöz, aki valószínűleg egy szakértő. „Könynyen összeáll egy ilyen kűr?" Ennél jobb kérdést nem is lehetett volna föltenni egy hozzáértőnek. A válasz is hasonlóan frappáns: „Hát, nem mondhatnám. Sokat kell gyakorolni." Ismét a közvetítőé a szó: „És ez a vége. Fáradtak, de boldogok… Megköszönik a tapsot." (Rendes tőlük, hogy gondolnak a vak nézőkre is). A táncosok a helyükre mennek, várják az eredményhirdetést. A közvetítő közben egy újabb észrevételt tesz: „Van már virágcsokor". Egyre idegesebb leszek. Legszívesebben lehalkítanám a TV-t, de akkor a zenét sem hallanám. Így aztán adok még egy kis türelmi időt. Meg aztán kíváncsi is vagyok. Vajon a „nehéz helyzetben van a zsűri"-t elsütik-e?

Jön is a következő pár. És, csodával határos módon, a közvetítő a műsor során először tényleges információkat közöl a nézőkkel: a táncosok nevét, az életkorukat (bár ez a képernyőn is megjelenik), és hogy a pár mindkét tagja hivatásos katona. Ám ekkor még nem is sejtjük, hogy ez az információ egy későbbi, feltehetően előre eltervezett megjegyzésnek lesz az alapja: „zárójelben jegyzi meg a férfiszem, hogy ha harcolni kell, ilyen ellenséget adjon a sors, mint amilyen Kathy W.". De még szinte időm sincs elképzelni azt a bizonyos beszélő férfiszemet, mert egy újabb bravúros megfogalmazásra leszek figyelmes: „fizikai törvényszerűségeket megszégyenítő elem volt." Úgy látszik, a közvetítő is megelégelte a közhelyeket, és valami nagyon egyénit akart mondani. Ha valakinek szégyenkeznie kell, akkor inkább neki, mint a fizikai törvényszerűségeknek. De ő nem szégyenkezett, és az élet ment tovább: „hát nagyon nehéz különbséget tenni… ízléseken nem lehet vitatkozni… nem fiatalok, de viszont tapasztaltak… hogy aztán nyernek-e… álmukból felébresztve is megugranák… a zsűri nehéz helyzetben van… egyszer mindennek vége van." Szerencsére!

Bp