26. szám 2000. március

Már csak a régészek kutatnak CSONTOK után?

Biztos sokan hallottatok róla annak idején, és biztos sokan nem is tudtatok róla, mi is volt a CSONT ÜGY, most azonban visszatért. Az, hogy csak ennek a cikknek az erejéig, vagy ez egy állandó téma - már vitatható.

Maga az ügy kb. 1996-ra tehető, valamint az akkori harmadikosokhoz kapcsolható. Diákokat és tanárokat kérdeztem az eseményekről. (Sajnos nem tudtam minden illetékest megkérdezni, mivel elballagtak már.) Elöljáróban annyit, hogy a legtöbben nem szívesen emlékeztek vissza a témára. De miről is van itt szó egyáltalán? Kik ezek a csontok?

Nos, csontoknak azokat a diákokat hívták, akik teljes mértékben AKG-sok voltak. Minden rendezvényen, táborokban részt vettek - innen jött az is, hogy a nomád táborba járók automatikusan csonttá váltak. Ám főleg azokból a diákokból lettek csontok, akik barátibb kapcsolatban voltak a tanárokkal, mint általában. Ezt a rendszer kitalálói (akiket nem neveznék meg) nyalizósnak titulálták, innen maga a név is: csontig benyalnak, vagy más néven a torzsa és káposzta elmélet (eszerint minél közelebb áll egy levél /diák/ a torzsához /tanár/, annál inkább nyalizós, vagyis csont). Az esetre így emlékeznek vissza:

Mosonyi Szilvi (volt AKG-s diák): Szerintem, akik az egészet kitalálták, ezt a barátibb tanár-diák viszonyt értelmezték félre. Nyalizásnak tartották és nem gondoltak arra, hogy valaki tényleg minden érdek nélkül szeretne egyszerűen mint emberrel jóban lenni a tanárokkal.

Szabó Imre (AKG-s tanár): Úgy gondolom, hogy ez egy diák, illetve az ő körébe tartozó néhány tanuló ballépése, sértődöttsége volt. Ez alatt azt értem, hogy ez a diák szeretett kissé extrémebb lenni mind viselkedésében, mind öltözködésében. De a közösség nem igazán fogadta be, kevés barátja volt. ő azonban úgy vélte, hogy erről nem ő tehet, s mintegy ellenreakciónak szánta/ták ezt a „csont ügyet”.

Magát az ötlet eredetét a legtöbben nem tudták pontosan megmondani. Sokan úgy emlékeztek, hogy egy viccnek indult, és később nőtte ki magát iskolaüggyé. Mások szerint ez egy feladattal kapcsolatban jutott eszükbe az alkotóknak. Én egy olyan személyt kérdeztem meg, aki jelen volt a kialakulásnál...

Simon Tamás (AKG-s tanár): Annyit tudok mondani ehhez, hogy volt egy terepgyakorlat a harmadikosok évfolyamán, ami nagyon jól sikerült. Az egyik este beszélgettünk, és ott bontakozott ki ez az elmélet teljes egészében. Ennek azért nyilván voltak bizonyos előzményei a diákok körében. Itt építették ki, szinte tudományos rendszertani alapokra helyezték a dolgot. Ezek a diákok magukat valóban egy olyan csoportnak tekintették, akik nem állnak közel a tanárokhoz. Azt, hogy ez tényleg így volt-e, nem szeretném firtatni. Szerintük azonban van egy ilyen diákcsoport, akik nagyon is közel állnak tanárokhoz, de még inkább az iskolát vezető tanárokhoz. Valójában a probléma az volt, hogy szerintük a csont tanárok köré szerveződött csont diákok helyzete más volt (előnyösebb), mint az övék.

Ezek után engem az érdekelt a legjobban, hogy mitől lett ez az ügy ennyire elterjedt, és miért volt akkora jelentőségű, mint amekkora volt. Az biztos, hogy az iskolai sajtónak ebben nagy szerepe volt. Többen csak a lapból - AKG Press - értesültek az egészről. A cikk nem kis botrányt kavart mind a tanárok, mind a diákok körében.

Sík Eszter (AKG-s tanár): Én szinte biztos vagyok benne, hogy ez az ügy nem kapott volna ekkora hangsúlyt, ha az AKG Press ezt nem fújja föl. Szerintem egész egyszerűen arról van szó, hogy a lap riportere ügyesen eladta ezt a sztorit. Valljuk be, hogy akkoriban a lapnak nem ment olyan jól. A cikk megjelenését követően azonban ugrásszerűen megnőtt az eladott példányok száma, ráadásul több számon át is folyt ez az ügy. Valószínűnek tartom, hogy egyszer csak elcsitult volna a dolog, és nem ment volna tovább a vicc szintjén.

Mester (Az akkori AKG Press főszerkesztője): Én úgy vélem, hogy a riporterünk a világon semmit nem fújt föl. ő egy létező problémára világított rá. Nyilván az, hogy ez megjelent nyomtatásban, mindenki elolvashatta, ez egyfajta lendületet adott a dolognak, de ettől nem lett felfújva, csak innentől kezdve mindenki tudott róla. Egész egyszerűen kimondódott valami, ami már jelen volt az iskolában, s szinte mindenkinek véleménye is volt róla.

Az is érdekelt, hogy vajon mennyi embert érintett ez a dolog, és egyáltalán hogyan hatott a csont ügy az iskola légkörére. Mivel a csont szót negatív értelemben használták, nyilván a diákoknak is és a tanároknak is megfordult a fejében a gondolat, hogy ezentúl ez a barátibb viszony akár árthat is nekik. Főleg a diákoknak. Több tanár is említette, hogy meggondolta néhányszor, odamenjen-e valamelyik diákhoz beszélgetni, hiszen félt, hogy az illetőt automatikusan csontnak fogják titulálni.

Horn Ágnes (AKG-s tanár): Akik ebben a csont ügyben érintettek voltak - és egyébként elég sokan voltak - nagyon megbántva érezték magukat. Nekik igenis fontos volt, hogy a tanárokkal mint barátjukkal beszélgethetnek, némely feladatokban egyenlő félként vehettek részt... stb. Ezt attól még egyáltalán nem tartották nyalizásnak. Az akkori kapcsolatok kissé lazábbak lettek, persze nem mindenkinél, de bizony némelyeknél megjelent a két lépés távolságtartás.

Zslötyi (volt AKG-s diák): Az az igazság, hogy amikor ez a csont ügy kirobbant én már nem jártam az AKG-ba. Mégis mélyen érintve éreztem magam a dologgal kapcsolatban, még rám is kihatott. Pontosan tudtam, miről van itt szó, ismertem a rendszert, a csont definícióját... stb., noha akkor már nem mozogtam annyira az iskolában. Ennek ellenére még engem is szekáltak vele.

Horn György (az AKG pedagógiai vezetője): Én erről az egészről csak a Press-ből értesültem. Hatalmas viharokat kavart a tantestületben és a diákok körében is. A magam részéről eléggé kiakadtam tőle. Volt akkora hatása a cikknek, hogy újragondoljam az egész iskolarendszer működését. Szerintem a Press egy nagyon fontos kérdést hozott a felszínre, ami mindig is jelen volt az iskolában, de ilyen határozottan még nem mondta ki senki. Mi megpróbáltunk egy olyan sulit létrehozni, ahol a gyerekek jól érzik magukat. Ebből a cikkből azonban az derült ki, hogy egyes emberek nemcsak hogy nem érzik itt jól magukat, de direkte irritálja őket, ha valaki igen. Ellenségesen viszonyulnak az iskolarendszerhez. Ami még jobban megrázott, az a nevelőtestület hozzáállása volt. Eszerint egy iskolában ez teljesen normális, és ők is így vannak vele (van, aki szereti ezt az iskolarendszert, van, aki nem). Mindig is úgy gondoltam, hogy aki idejön, az azért jön ide, mert ezt választja. És akkor egyszercsak, szinte villámcsapásként - persze előtte is voltak jelek -, kiderült, hogy ez egy ilyen mély ügy, rendszert alkotnak hozzá, definíciójuk van... stb., még ha csak a poén kedvéért is. Ráadásul azok közül a gyerekek közül, akik ezt a csont-rendszert létrehozták, nagyon sokan értelmesek, okosak, tájékozottak voltak. Sőt, ha jól tudom - ebben nem vagyok biztos -, a rendszer létrehozásában még tanár szereplő is volt.

Végül az érdekelt, hogy van-e aktualitása még ennek a dolognak, mennyire él ez még az iskolában. A válaszok eléggé eltértek...

Sík Eszter: Szerintem ez elég gyorsan lecsengett, és ma már ez nem okoz zavarokat.

Mester: Szerintem már nincs akkora jelentősége, mint akkor volt, de bizonyosan azért él még a háttérben, a köztudatban. Ezt már csak az is jelzi, hogy ez az ügy most ismét előkerült, s nyilván nem véletlen, hogy pont ez. Úgy gondolom, hogy létezik még ez a bizonyos megkülönböztetett figyelem a diákok iránt, amit mi annak idején CSONT-ként megjelentettünk. Szerintem ez nem baj. A világ bármely részén találkozhatunk olyan emberekkel, akik valamilyen módon kivételezettek, és nem sértődünk meg rájuk. Miért pont itt ne lehetnének ilyenek?

Zslötyi: A „csont ügy” mindig él...

Összességében tehát megállapítható, hogy ez az ügy sokkal bonyolultabb és összetettebb volt(?) annál, mint, hogy külsősként reális képet lehessen adni róla. Remélem, azért a lényeget sikerült elcsípni!

Ashbash Krisztina