26. szám 2000. március
Ilyen az élet
Március elseje. Beadási határidő. Ceruzával kitöltött jelentkezési lapok. Régi kérdés: mi leszek, ha nagy leszek? Tanácstalanság: a bőség zavara, avagy a zavar bősége. Közhely: ilyen az élet.
Mi leszek, ha nagy leszek? Kéményseprő? Focista? A fene tudja. Ötletem van elég, éppen ez a baj. Sok pénzem lesz, az biztos. Híres leszek, az biztos. Boldog leszek, az biztos. Csak jó lenne már eldönteni, van még negyed órám, mi leszek, ha nagy leszek, mert ide le kell írni, a papírra.
Ilyen az élet. Választani kell. Az ember elkötelezi magát egy középiskola mellett, és utána négy évig abba a középiskolába jár, nem másba, abba. Az ember elkötelezi magát egy egyetem mellett, utána öt évig arra az egyetemre jár, nem másra, arra. Az ember elkötelezi magát egy szakma mellett, lehet ugyan később módosítani, de nem túlzottan szerencsés. Az ember elkötelezi magát egy nő mellett, igaz, ebben is lehet később módosítani, de még kevésbé szerencsés. Az ember elkötelezi magát egy felvágott mellett: ha az gépsonka, akkor gépsonka, ha az füstölt tarja, akkor füstölt tarja. De ha gépsonka, akkor nem füstölt tarja, és ha füstölt tarja, akkor nem gépsonka.
Az ember – nem kizárt – leéli így az egész életét. Egyetlen középiskolát végezve, egyetlen egyetemet, egyetlen szakmában, egyetlen nővel, egyetlen felvágottal. S miután meghal, mindenki úgy fog emlékezni rá, hogy ő volt az a hülye matematikus, aki azzal a ronda feleségével állandóan gépsonkát zabált. Soha senkinek nem fog eszébe jutni, hogy talán más lányok után is kacsingatott szegény, zalai párizsi után is, téli szalámi után is, fokhagymás krinolin után is.
Ilyen az élet.