26. szám 2000. március
Lapzárta előtt
A legjobb ötletek mindig a vécén ülve érik az embert. Ha néha
sokáig nem tudok megoldani egy matekfeladatot, fogom magam, a füzetem, a
számológépem, a Parker tollam, és beülök a vécére, hátha ott
jobban megy. Általában öt-hat perc után tényleg beugrik a trükk,
hogyan kell átalakítani az egyenletet,
átalakítom, diszkussziót végzek, nullára redukálom, végigszámolom,
leellenőrzöm, bekarikázom, lehúzom a vécét és távozok.
Ezt a cikkemet is a vécén írom. Lapzárta előtt az egész hétvégét itt szoktam tölteni. Anyukám tálcán adja be a reggelit, az ebédet, a vacsorát. Otthonos kuckót alakítottam ki, ha fázok, mindig van nálam pulóver, ha melegem van, ráakasztom a papírtartó-kallantyúra, a légfrissítő mellé.
Apukám újságíró. Ezért van két vécénk. Ha mindkettőnknek egyszerre kell, mert egyszerre van lapzártánk, nem kerülünk kellemetlen helyzetbe. Anyukám ilyenkor két tálcával indul, egyiket felviszi az emeletre, a felső vécéhez, a másikat beadja nekem, idelent.
Vannak persze problémás helyzetek. Mondjuk nem vagyok itthon, hanem éppen hazafelé tartok. Megesett már például, hogy a 22-es buszon, a Budagyöngyét elhagyva, hirtelen sürgős ihletem támadt, annyira, hogy már nem tudtam visszatartani. Le kellett szállnom a következő megállónál.
Kerestem egy fát, az egyik ház takarásában, mögé álltam, letoltam a nadrágomat és három cikket írtam, negyedóra alatt. De rendszerint kibírom hazáig.