26. szám 2000. március
La lettre
Valaki mondja meg, de ne te, férfi! Bár lehetsz az is. Talán ő jobban tudja, amit én nem. Nem vagyok szőke, mégsem értem. Mindig velünk poénkodnak. Ostoba vicceket találnak ki, és úgy nyilaznak ránk, mint eleven céltáblára. Mi vagyunk a les misérables (nyomorultak). Miért is ne, hisz nőből vagyunk. Il était malin, celui qui a inventé ce truc-la (nagy csibész volt, aki kitalálta ezt az izét), mármint, azt, hogy utálni kell a nőket. Ennek ellenére vannak, akik nem teszik ezt. Ismerek ilyet, mon cher petit papa (az én pici papám). Csak ő nem olyan manqé (csökött). Meg valószínűleg mindenki papája, de mindegy. Sőt van még egy ember, egy gredin (gazember). ő megtalálta a szépséget egy nimfácskában (lények, melyek démoniak és mégis, még csak gyermeklányok). Tehát ő a soi-disant (úgy nevezett) nimfácskákat kedvelte. Tisztelte. Imádta. Köztük is csak egy volt az igazi, remélem mindig is ő lesz: Lo-Li-Ta. A nyelv háromszor érinti a szájpadlást, hogy megformálja e nevet.
Szavamra szép kisasszony, de butus, enfent charmante et fourbe (bájos
kis csibész). Nem grues (kurva), mint a
többi szerető. Meghódította, ő, a kicsi Ló, meghódította á la
gamine (bakfis módjára), és még csak nem is tudott róla. Milyen
sokáig nem. őt legalább tisztelték, nőként kezelték. Oh, te
pedofil.
Képes volt titokban bámulni, szegény Lola, kicsi Lu, drága Lolitácska. Felvette azt a zoknit, mellyel Humbert, az a gaz több éjszakán át együtt hált. Csókolgatta, mintha a kicsi Lola lenne. Avant le couche (lefekvés előtt), az ágyban, a konyhában és ki tudja mikor és még hol. Minden bűnös éjszaka és perc, meglesett pillanat csak a naplót tarkította. Túl lett imádva, peine forte et dure (erős és kemény kín). Neki is, drága Humbertnek és kicsi Lolinak, mindkettőjüknek. És nekik nem az, akiknek nincs egy titkos Humijuk? Csak vicceket hallanak szakadatlanul, nyilaznak rájuk a hímek. A nemek háborúja, folyton, apadatlanul háborog. Ha egyszer kihal, akkor csak annak lehetne köszönhető, hogy mi nők, les femmes, the women, nem vállaljuk a szenvedést a férfiakért. Nem szülünk, ne számítsanak több első éjszakára, mert fáj, fájdalmat okoznak.
Inkább tesszük egymást boldoggá, mintsem bakot lőjünk az ellenség táborában. Elég volt a Humbertekből, de mégis kellenek, hisz legalább ők tisztelnek. Kihasználják a haszontalanságot, epedve várják nimfácskáikat. ŐT. AZT. CSAK ŐT. Hát ezért vagyunk, hogy nimfácskák legyünk, de majd kiöregszünk.
Ugye én nem, Humi? Akkor már nem kell a le découvert (a meztelen test). Újabb Luluért néz. De sebaj, hisz visszavághatunk még, hisz a női nem a kitartóbb. Még ha felmagasztalnak is minket fennköltebb lesz a mi társadalmunk, mint a hitvány hímeké. Kihasználjuk őket, miként ők is, minket, de bele kell nyugodnunk a végzetbe: férfi és nő egymás mellett soha nem férhet meg békében.
Igen ez minden. Bár nekem Te itt vagy. Elég a nosztalgiából és elmefuttatásomból. Levelem érzelgős, de őszinte. Sokszor csókollak drága Humi!
u.i.: Ne haragudj a sok fájdalomért!