26. szám 2000. március
Píár
Irigy Hónaljmirigy: Selejtező
Én alapjában véve szeretem a Mirigyet. Szellemesek a szövegek, a
hangzás nemegyszer jobb, mint az eredetiben, a borítót hozzáértő
emberek tervezik, még a fogyasztót sem nézik hülyének; mondhatni,
messze ők a legigényesebb banda a popiparban e kis hazában.
Külsőségeiben a mostani lemez sem marad el semmiben az elvárásoktól. A számok is hozzák a régi szintet; a Vagy valaki? (Ámokfutók: Van valami) és a Csóró a téren (Fekete vonat: Forró a vérem), amely utóbbiban ismét kiélhetik a srácok a roma nyelv parodizálása iránt érzett vonzalmukat (ld. még Bangó Éva és családja az előző CD-n) kimondottan zseniális darabok. A Mirigy himnusz számomra kissé erőltetett, és abban sem vagyok biztos, hogy a Neoton ezer éve lejárt dalának átiratát mindenképpen rá kéne rakni a lemezre, na de az opusz jó, a fiúk meg ügyesek, bőven belefér. Az azonban már mégiscsak tűrhetetlen, hogy még itt is a Jimmy meg a Lagzilajcsi van! A fent említettek ugyanis egy-egy saját és még egy közös számmal vannak jelen a lemezen. OK, tudom, hogy szélesíteni kell a vásárlóközönséget, meg kapitalizmus van, de azért mégse kéne így megalázkodni! A Mirigy-fiúk tehetségesebbek annál, mintsem hogy fent említettek píárzenekaraként funkcionáljanak. Az pedig még cikibbé teszi a helyzetet, hogy a borító hátoldalán kicsiny TV2-logó díszeleg. Az már mellékes is, hogy nem is merem e paródiákat hallgatni, mert zeneileg kissé túl jók lettek, és ha áthallatszik a szomszédba, később magyarázkodnom kell, az pedig tényleg ciki.