26. szám 2000. március
Az AKG szalagavatója
ahogy egy külsős látta
Vasárnap. Hideg van, délután fél hat. Ezt a napot az
különbözteti meg a többitől, hogy felveszem azt a cipőmet, ami akkor
van a lábamon, ha valami rendezvényre megyek. Cúgos ez a cipő! Fáznak
az ujjaim benne, és csúszik a jégen is. Gyalogolok a Villányi úton,
szemben velem irtóztató nőnemű néptömeg halad, valószínűleg
szalagavatóról jönnek. Én is egy szalagavatóra tartok éppen a
Kertészeti Egyetemre, a ti szalagavatótokra. Belépve a váróba sok
arcot látok, nem ismerem őket. Van egypár ember, aki azért
köszön, lévén hogy hallomásból vagy látásból ismernek, de ők a
szerkesztőség tagjai. Egy-két ember ismer jobban is, ők elfelejtenek köszönni.
Páran pletykákból ismernek, ők sem köszönnek, de alaposan
megbámulnak. Na mi van? Itt mindenki csak nézni tud? Lehet, hogy
lecsúszott a sliccem? Mi lehet ilyen rohadt érdekes rajtam? Lassan
rájövök. Itt mindenki sötét, kötött pulcsiban, szövetgatyában
tobzódik, én meg slampos eleganciával kacsázom köztük. Egyik olyan,
mint a másik, idegennek érzem magam. Hát itt senkinek nincs önálló
egyénisége az öltözködés terén? Vagy ez itt az egyenruha? Ezek
fiúk... Mindegy. No de vannak itt lányok is, de milyenek, te Úristen.
Sejtem, miért mennek az AKG-ba a fiúk. Ilyen felhozatalt egyetlen
iskolában sem láttam, szívesen lennék a testhez simuló bársonyruhák
helyében, huhúúú...
Belépek az aulába, és megijedek. Ez az „Aku-Punk-Túra" akkor is lejárt duma volt, mikor öregapám ballagott, nemhogy most! De ez biztos „olyan" AKG-s dolog, tehát nem kell feltétlenül értenem. Az a szegény bárány sem tudom mit vétett, hogy a farkas széttépje, bár ez is az önkifejezés egyik formája, netán valaki így vezeti le a szexuális feszültséget, ki tudja? Jé, van itt egy színpad is. Tetszik! Szemben fent a technikai részlegben jó munkát végeznek, végeztek.
Elkezdődik a műsor. Kezd tetszeni a dolog, rövid, kicsit szemtelen konferansz, szintén rövid és éppen ezért diákbarát igazgatói beszéd (Horn rulez!). Nálunk kint kellett állni a terem közepén, míg megy a duma 25 teljes percen át. Egyesek rágyújtottak, szíverősítőt ittak stb.
Tűzés (mármint nem elfelé, hanem a szalag tűzése, a szalag se megy el, hanem feltűződik. Na csak sikerült). Olyan, mint máshol, mindenki mosolyog, a tűzők szerencsétlenkednek a szalaggal, közben nem tudnak mit mondani. Kivonulás, pityergés, készülődés a...
Táncra. Hát, ha valaki, vagy valami halott, arról ugye jót vagy
semmit. Akkor most inkább a semmi, kivétel talán, az „autentikus
indiai jazztánc", ami majdnem olyan jó volt, mint egy
osztálytánc, mert volt benne FANTÁZIA. A többi tánc
viszont lapos és kiforratlan volt, szerintem összedobták, bár lehet,
hogy sok gyakorlás állt az előadás mögött, így azonban még cikibb,
hogy csak ilyenre sikerült. De, hogy jót is mondjak végre, a keringő következik.
Ez volt az a pont, amikor visszajött az életkedvem: ez jobb volt,
mint a miénk (pedig abban én is benne voltam, és mégis a tietek volt a
jobb)!!!
Nagyon irigylésre méltó az a dolog, hogy tanáraitok énekelnek nektek, nálunk nincs ilyen jó viszony diák és pedagógus között. Ide azért leírnám, hogy vártam, hogy valamiféle buli, diszkó, össznépi banzáj következzen, de ez nem jött! Nem ünnepeltetek akár egy órát is a fiatalabbakkal, vendégekkel, és úgy vettem észre, hogy az évfolyamok között nincsen „átjáró", nem volt semmi jele a közösségi szellemnek.
Összegezve talán azt mondhatnám, hogy úgy éreztem magam, mint aki szörfözni ment, de a deszkáját otthon hagyta, ráadásul még a szél se fújt, mikor kiment a tengerpartra. Hiányzott számomra valami jókora plusz, amit más szalagavatókon mindig látok. Azt mondták, hogy az AKG sznobképző, és ezért tellett csak ennyi tőletek. Ezt a nézetet én nem osztom, szóval csak annyit mondanék, hogy nekem ez túl AKG-s volt...