26. szám 2000. március
Neked lebeg a Bárd, neked hörög a Horn...
A legjobb-barátokkal az a baj, hogy az ember nehezen tud meglenni nélkülük.
Ez a Szalagavatón jutott eszembe, éneklés közben, amikor egy
pillanatra hátranéztem, és elkaptam az egyik legjobb-barátom
tekintetét. Torkaszakadtából énekelt, csakúgy, mint a többiek,
ugrált, kezét lóbálta, tapsolt, nevetett, sikoltozott. Én pedig
ellenkezőleg - nagyon megijedtem. Rájöttem,
hogy mindjárt vége lesz. A dalnak, a Szalagavatónak, az évnek, a négy
évnek, az egésznek. Félve néztem körül: megvan-e még a másik
legjobb-barátom is? Megvolt. ő is ott ugrált, tapsolt, nevetett a
tömegben, sikoltozott, kezét
lóbálta, énekelt, torkaszakadtából. Nem vett észre. A kivetítőt nézte,
a színpad fölött, a dal szövegét. Próbáltam én is a kezemet
lóbálni. Aki akkor látott, biztosan nem értette, miért szomorodtam el
enynyire egy ilyen vidám pillanatban.
Nagyon jó Szalagavató volt. A keringő
egyik próbán sem sikerült ilyen szépre. A kánkán igazi kánkán
volt, a hip-hop igazi hip-hop, az indiai jazztánc talán még jobb is,
mint az eredeti.
Szép volt a dal, amelyet a Pali énekelt: még volt csibéivel együtt szerezte, és most megint előadta. Állt az emelvényen, kezében a gitárral, mosollyal leplezett meghatódottsággal, és látszott rajta, hogy keverednek benne a régi és a nem is olyan régi emlékek.
Szép volt a film is. Érdekes volt látni a régi, furcsa hajú Sziszit, az infantilis Szatát, félig letépett trikóban, Hofit, a százötven centijével, Dórit, vastag szemüvegben. Érdekes volt Bendő, a szürke melegítőjében, Magyar Peti, vállig érő fürtökkel, az álmosfejű Miklós András, a fémes mosolyú Sulyi, a szépfiú Ónódi Matya, Pali bajusszal, Szabó Gábor szakáll nélkül.
Azt hiszem, ez a Szalagavató bebizonyította, hogy az AKG remek
iskola. Voltam már máshol is ilyen bálon, de sehol sem volt ennyire
őszinte, közvetlen, természetes és baráti hangulat, mint amilyen itt.
Furcsa szokás. Az ember ünnepel, ha szomorúnak kellene lennie. Amikor közeleg a játék vége, még egyszer, utoljára megszorítjuk egymás kezét, hogy aztán még nehezebb legyen elengedni.
Énekeltem ugyan, hogy „Neked lebeg a Bárd, neked hörög a Horn...”, de közben máson jártak a gondolataim. A legjobb barátaimon.