26. szám 2000. március
Vörösmarty-party
Új sorozatunkban magyar középiskolákat veszünk górcső alá. Talán hasznos lehet, ha megismerhetitek, máshol milyen az iskola, az iskolaélet. Elsőként a budapesti Vörösmarty gimnáziumot mutatja be tanulója, Szubjektív szemszögből.
Hálátlan feladatnak teszek eleget, gondoltam, mikor belevágtam a
fejszémet iskolám elemzésének fájába. Első felindulásomban az
jutott eszembe, hogy most minden lehetséges szempontból porig égetem e
neves intézményt. De amint reálisan kezdtem szemlélni a tényeket, „sajnos”
rá kellett döbbennem, hogy a négy év alatt az esetlegesen engem ért
sérelmek nem írhatók teljes mértékben az iskola és a benne dolgozók
rovására. Bizony az ember szereti másra hárítani a felelősséget a saját
hibáiért, pláne a kamaszkor idején. Hallomásból tudom, hogy az
AKG-ban is felmerültek ilyen jellegű kisebb problémák. Tanácsként
mondom: a tanárok és az iskola vezetése nem esküdt ellenségei a
diákoknak, tehát ne gondoljuk azt, hogy egyetlen céljuk a mi
életünk tudatos tönkretétele.
Nos, az én gimnáziumom a főváros egyik legpatinásabb ilyen jellegű intézménye, 130 éves múltja van. Ez alatt az idő alatt szerencsésen túlélte a monarchiát, a két világégést, az erőszakos államosítást, '56-ot és még sok-sok minden mást is. Ennyi idő alatt sok minden változott, de egyetlen dolog állandó maradt, ez pedig az iskola épülete, mely mélyen Józsefváros szívében található, ami vegyes megítélést kelthet. A környékre jellemző, hogy a Budapesten naponta keletkező 6 tonna kutyakakiból minimum 5 a Horánszky utcában gyűlik öszsze. Jó pontnak lehet venni, hogy központi fekvése révén Budapest (és környéke) bármely pontjától nagyjából egyenlő távolságra van, tehát nem kell órákat utazgatni reggelente. Sajnos, a hátulütője is ugyanez: a környék nem tartozik az elit környékek közé. Bizony, a „nyócker” igen ismeretes könynyűvérű lányairól, az őket „védelmező” keménykötésű srácokról, nem is beszélve Száváék kiterjedt birodalmáról. Öröm az ürömben, hogy nincs sok erőszakos bűncselekmény, a „balhé” inkább a prostitúcióra és az orgazdaságra korlátozódik, röhej, de még a védelmi pénz szedése is ritka. Emlékszem, mikor egyszer kedvenc kávéházunkban megjelentek az ukrán nehézfiúk, két perc sem telt belé, már ott volt a „felmentő sereg”, és úgy vágták ki őket, mint a papírkutyát.
A Vörösmarty Gimnázium oktatási szisztémája egy idő óta igazodik a körülményekhez; magyarán szólva a mai társadalomra jellemző csonka vagy hátrányos helyzetű családokból származó, nem ritkán más iskolákban kiközösített, kezelhetetlennek minősített gyerekek nevelésével eredményesen próbálkozik. A különböző érdeklődésű, beállítottságú általános iskolások sok különböző tagozat közül választhatnak.
Ezek bemutatását a sajátommal kezdeném (minden szentnek maga felé hajlik a keze). Az iskolám drámatagozata immáron huszonkettedik éve működik. Ebbe az osztályba jelentkeznek azok az elsősorban humán beállítottságú diákok, akik szeretnének egy komplexebb műveltségre szert tenni. A felvételin itt a szokásos tantárgyakon túl egy általános kreativitási felmérést is végig kell csinálniuk, amely helyzetmegoldó képességük, énektudásuk, mozgás- és zenei tehetségük felméréséből áll. A bekerült tanulók emelt óraszámban tanulhatják a magyar és a történelem tantárgyakat, valamint az órarendjükbe be van építve egy sereg speciális tantárgy is. Ilyen a komplex színháztörténet és elmélet, a színpadi mozgás, a beszédtechnika, a mozáskoordinácó és a színpadi ismeretek (a színjátszás maga). A laikus azt mondhatná: „na, itt készül a színészember". Hát ez nem (egészen) így van. A tagozatról kb. 10% megy a Színművészeti Főiskolára vagy más, színjátszással foglalkozó intézménybe. A többiek média szakon, jogi karon vagy egyéb, elsősorban humán szakokon tanulnak tovább. Azonban a színjátszás fontos szerepet tölt be a tagozat életében, ugyanis óriási sikereket értünk el a különböző (budapesti és országos) diákszínjátszó fesztiválokon, darabjaink ott vannak a legjobbak között. Aztán ott az OM. Az Odyssey of the Mind, azaz „Az értelem Odüsszeája”, a kreativitás világbajnoksága. Itt országos és európai selejtezőkön kell a résztvevőknek bizonyítaniuk alkotóképességüket, azt, hogy díszletek, kellékek és más segédeszközök nélkül milyen színpadi művet tudnak kreálni egy meghatározott téma köré. A döntőbe a világ minden tájáról, általában hat-hétszáz csapat utazhat ki az Egyesült Államokba és mérkőzhet a végső győzelemért. Az iskolai drámapedagógia eddigi legnagyobb sikere az 1992-es döntő megnyerése, amely az OM történetében mindmáig példátlan, hiszen ez volt az egyetlen alkalom, hogy nem amerikai csapat diadalmaskodott. Ez jelentette akkor a 12. olimpiai aranyat...
Sajnos azóta a tagozat nem a céljának megfelelően működik, a szakmai munkára rányomja bélyegét az igazgatóságon belül tapasztalható, nem éppen egészséges versengés. Emellett az iskolából (kettő kivételével) távoztak azok a szakmai (színházi, tanári, egyetemi) múlttal rendelkező tanárok, akik a színvonalas oktatást biztosítani tudnák. A helyettük érkezettek ügyet sem vetve a tagozat valódi céljára, ösztönző nevelés helyett a porosz módszerrel próbálnak nevelni. Akad köztük olyan főmunkaidős (tehát nem bedolgozó, óraadó) dráma-filozófia szakos tanár, aki bárminemű drámapedagógiai tapasztalat nélkül tart heti 15 órát. Sajnálatos, hogy a vezetőséget úgy leköti a saját berkein belüli acsarkodás, hogy nem veszik észre a felkészületlenség nyilvánvaló tényét. És persze csodálkoznak, hogy a harmincfős osztályból már csak 12 ember fakultál drámát. Ez három éve megy így, és sajnos mint diák nem értem, hogy rohadhatott el három év alatt az egész rendszer. Megvallom, elsőben nem hittem, hogy valaha is megválok a régen anynyira áhított drámától. Az iskola persze továbbra is megpróbálja hangzatos szalagcímekkel „eladni” magát, de az igazság az, hogy gyönyörű díszdobozban egy nagy hallom kutyasz*r van, és aki ezt nem veszi észre maximum egy év után, az menthetetlen.
Iskolánk másik büszkesége a sporttagozat, amiről nem igazán tudok sokat, de annyit igen, hogy olimpiai, világ- és Európabajnokok hada nevelkedett iskolánk falai között. Íme a lista, a teljesség igénye nélkül: Egerszegi, Csisztu, Béres lányok, Kovács Ági, Jakab Dóra, vívók, atléták és futballisták egész sora. A sportolók órarendje nem tartalmazza a testnevelést és egyéb készségtárgyakat: edzés, verseny és felkészülések esetén az iskola igazoltnak tekinti a hiányzást. Az érettségi előtti három hetet azonban az iskolában kell tölteniük. Tavaly jókat lehetett mulatni, mert Ágikánk külön sértésnek vette, hogy neki iskolába kell járnia. Egyébiránt az a lány kész tanulmány: ki kellett találni valakit, aki utódja lehet Egerszeginek, de sajnos az utód nem éppen a legtalpraesettebb teremtés, ergo megalszik a tej a szájában.
Mindent egybevéve, ezt a tagozatot fenntartások nélkül ajánlhatom minden sportolópalántának.
Az iskola pénzügyeit tekintve tisztán átlátható intézmény benyomását kelti. Az év eleji járulékos költségek mindössze egy 2500 forintnyi alapítványi hozzájárulásban merülnek ki. Az iskola az ebből befolyt összegből finanszírozza a tankönyvtámogatást, a sportkört, és ebből az alapítványi pénzből igénylés útján lehet pályázni étkezési és tábori hozzájárulásra. Az igények jogosságát külön kuratórium vizsgálja. Persze azonnal fel lehet tenni a kérdést: miből él az iskola? Nos, a gimnáziumunk „puszi pajtása” a Soros Alapítványnak, szóval csapoljuk őket rendesen... Innen és máshonnan is pályázatok egész sorának segítségével irdatlan mennyiségű pénz áramlik az iskola kaszszájába. Ennek a pénznek a jelentős része korszerűsítésre fordítódik. Két példát említenék. Az első a második világháborúban óvóhelynek, később céllövöldének használt pincehelyiség felújítása volt a tavalyi tanév közepén. A munkások kitűnő munkát végeztek: az addig dohos, nyirkos pinceklubból fűthető, igényes, rendezvények számára is otthont adó, többhelyiséges nulladik szint lett. A második példa az idei tanévhez kapcsolódik. Az önkormányzattól kapott tatarozási támogatás elnyerésének feltétele az volt, hogy a felújítást azonnal meg kell kezdeni. A testület úgy határozott, hogy az igencsak öreg elektromos rendszert cakkúm-pertli kicserélik. Elkezdődött az iskola történetének legnagyobb mocsokkal járó szétberhelése. Ez idő alatt ki lett cserélve az összes vezeték és világítótest a pincétől a padlásig, a számítógéptermek optikai kábelei, modemek, a szerver és minden, aminek egyáltalán köze van az elektromossághoz. Mint említettem, ez igen nagy porral és kosszal járt, volt, hogy zaj és malteros vödrök, állványok, meszeszsákok, hulló téglák és vakolatdarabok közt közlekedtünk. Megesett olyan is, hogy egy egész emeletet lezártak. De túléltük, és az eredmény kárpótol mindenért. Jellemző, hogy az IDB-nek (Iskolai Diákbizottság) végig betekintése volt a költségek alakulását mutató számlákba, tehát biztos oda ment a pénz, ahová azt szánták. A felújítás következő állomása az iskolai díszterem monumentalitásának visszaállítása, az ár előreláthatólag több százmillióra rúg majd.
Tanáraink, mint bármelyik más középiskolai tanár, alulfizetettek, a bérük szinte csak a létminimumhoz közeli vegetálásra elég. Ezen okokból feszültek, depresszívek, és ezt nem tudják elrejteni, néha bizony rajtunk vezetik le. Ezt bárki megértheti, ha hasonló helyzetű pedagóguscsaládban nő(tt) fel. Azonban akad néhány kivételes akaratú oktató, aki szívvel-lélekkel próbálja belénk tölteni tudását. Kiemelném Keresztúri József tanár urat, a drámatagozat alapját és mozgatóját, Vidovszky Györgyöt, az Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) elnökét, színjátszófesztiválok (budapesti és országos szintű) szervezőjét, az iskolai filmklub atyját.
És elsősorban kiemelném az örökös Aranykréta-díjas, földrajz-biológia szakos Gyéresy Balázst, miatta választottam érettségi tantárgynak a földrajzot. ő az az ember, akinek a dolgozatait hármasra lehet megírni tanulás nélkül, csupán az órán megjegyzetteket felhasználva. ő az az ember, akit mégis rettegnek azok a diákok, akik nem figyelnek órán, és nem is tanulnak. ő az az ember, akinél 95%-os dolgozat lehet csak ötös, és a kettes is 60%-nál kezdődik. És ő az az ember, akinek tizenhét évnyi vörösmartyzás után elege lett, és jövőre egyetemi oktatóként folytatja a jobb fizetetés reményében. ő az, akit teljesen meg lehet érteni, hisz' három gyerekét rendesen akarja felnevelni. Vele a lélek távozik a tanáriból...
A másik véglet sajnos elég ijesztő méreteket öltött az utóbbi időben. Ez betudható a pedagógusok fentebb említett helyzetének, de a kevés tapasztalatnak, a pedagógiai érzék hiányának is. Akad olyan tanár is, aki képzett, jó érzéke van az oktatáshoz, de csak bizonyos korosztállyal képes maradéktalanul együttműködni. Ezzel szemben az órarend elkészítésekor még véletlenül sem az adott osztályokhoz osztják be, és ez is szemlélteti az igazgatóság és a tanárok közti együttműködés teljes vagy részleges hiányát. Példának okáért említhetném saját osztályfőnökömet, aki nagyon aranyos, kedves, anyáskodó tanárnő, de ezt egy 17-18 éves gyerkőc már nem, vagy legalábbis nem a tanárjától várja el. Tehát az ő munkáját egy kisgimnazista osztályban tudnám elképzelni (tényleg, most jut eszembe, van nálunk hat- és nyolcosztályos képzés is, de ezekről semmit nem tudok, teljesen zárt világ).
Zárt világ volt a Vörösmarty is, mikor idekerültem. Bizony, nem olyan már az iskola, mint mikor megérkeztem ide. Azzal emelkedett ki a többi középiskola közül, hogy teljesen különböző ízlésű, beállítottságú emberek alkottak osztály- és iskolai szinten olyan egységet, amit teljesen példátlannak tartottam. Minden évfolyam ismerte a másikat, elsősök negyedikesekkel dohányoztak, sportolók drámaisokkal buliztak. Ezzel szemben a mostani negyedikeseken kívül a nagy generációból már nem maradt senki, csak öt-hat harmadikos, három másodikos, akikre rá lehet fogni, hogy partyarc. A többiek követik az éppen aktuális divatot, nem lehet senkit a másiktól megkülönböztetni, az átlagosság és a szürkeség szinte félelmetes méreteket öltött. Az általános megjelenés redukálódott a holdjáró és makkoscipőkre, a kitűnni vágyást megtestesítő és a másikkal szembeni felsőbbrendűséget tükröző, drágábbnál drágább ruhákkal és kiegészítőkkel.
Sajnos rossz látni, hogy esik szét minden, minden értelemben mindössze három év alatt, hogy hanyatlik ez a pár éve még eredményesen működő gimnázium. Végül is nem arra akarok kilyukadni, hogy milyen rossz ez az intézmény, mert nem az! Csak a véletlenek különös összjátékaként nem a régóta járt utat követi, hanem begyalogoltunk a középszerű középiskolák soraiba, és ez itt a gond.