27. szám 2000. június
Histoire angélique
Az Angyali történet bővebb története
Szerény személyem volt oly szerencsés, hogy háromszor
is láthatta az AKG francia színházának előadását. Első alkalommal
a verseny budapesti selejtezőjén, a Radnóti Gimnáziumban. Szerény
közönség előtt, fergeteges előadás - ezt talán így lehetne a
legjobban jellemezni. Az első sorban ültem, s így találkozásom
a darabbal elég közvetlenre sikerült, nagyon bele tudtam magam élni.
Habár egy kukkot sem értettem a szövegből, de a színészi játék
segítségével nagyjából minden fontosat megértettem. Az előadásnak
vége, óriási tapsvihar, de az izgalmak csak most kezdődnek.
Hogy ki jut le Pécsre, az csak este derül ki (ekkor kb. 12 óra van). A
társulat egy része - és persze én - egy közeli presszóban köt ki. A
beszélgetés legnagyobb része persze az esélyekről és a darabról
szól: vajon lejutunk-e Pécsre? Egy órával később
már ismét a selejtező színhelyén voltunk, mert jött az ilyenkor
szokásos kerekasztal-beszélgetés. A délelőtti színdarabok szereplői
és a három zsűritag volt jelen. Ahogy a zsűri az előttünk lévőket
„kiosztotta”, mindenki nagyon félt, hogy minket is így
leszólnak majd. Ez szerencsére nem így történt, legfeljebb építő
kritikát kapott a darab. Az izgalmaknak viszont csak egy része múlt el,
mert ez még csak utalhatott a későbbi fejleményekre. És igen, este
mindenki kapta a telefont: lejutottunk! Ezek után
a következő két hét óriási várakozással és készülődéssel
telt.
Március 16-án, reggel kezdődött az igazi, a nagy kaland: irány
Pécs! Reggel - az ilyenkor szokásos túl korai időpontban - találkoztunk
a Déli pályaudvaron. Az Intercity pár óra alatt levitt minket,
s innen még volt félórányi gyalogút az iskoláig és onnan a
szállásig. A szállás a Kodály Kollégiumban volt, amely a hasonló
intézményekhez képest egész jó. A szobák szétosztása után
rögtön izgalom futott végig rajtunk. Kiderült, hogy szobánkban
négyünkön kívül még egy volt AKG-s (aki a Gyűszű
névre hallgat) és egy igazi élő bolgár lesz (ő sajnos ottlétünk
alatt nem érkezett meg). Ezek után szabadidő. Pécs belvárosának
bejárásával és kedvenc helyem fölkeresésével töltöttük ezt az időt.
Ez a hely a város legolcsóbb helye, 300 Ft-ból mindenki degeszre
eheti magát. Mindenkinek ajánlottam a helyi specialitást, a
babgulyást. Legtöbben megfogadták a tanácsom, ennek következtében az
éjszaka folyamán szobánkban 10oC-al melegebb és sokkal büdösebb lett
a kelleténél. Az evés után meglátogattuk az Ifjúsági Központot,
itt volt a rendezvény. A megnyitó után lementek az aznapi előadások,
kisebb-nagyobb sikerrel. Este ismét szabadprogi, mindenki garantáltan
jól érezte magát.
A háromórás éjszakai alvás után a másnap nehézkesen indult. Tizenegyig aludtam, s ezután úgy döntöttem, mára teszem a többi színi társulat tagjaival való ismerkedést és a riportok készítését. Ezek a riportok sajnos olyan rosszak lettek, hogy úgy döntöttem, nem csökkentem velük a Szubjektív színvonalát. Az ismerkedés viszont jól ment, sok embert megismertem. Európa minden tájáról jövő emberek kedélyes gyülekezete volt ez. A belorusztól a csehig mindenféle nyelvet lehetett hallani, s persze mindig és mindenhol a franciát. Az este most már nem volt szabad, csak tizenegyig lehetett fent maradni, mert másnap már jött az előadás.
Másnap mindenki korán kelt, s nagyon nagy volt az izgalom. Délután az utolsó előtti előadás volt a mienk. A Kovi és a Csörsz szervezésének köszönhetően telt ház volt az Ifjúsági Központban. Hát az előadásról annyit, hogy ilyet - iskolai előadáson - még nem láttam. Az előadás lement, s a már közben is fel-felzendülő tapsviharok kibontakoztak. Eufórikus hangulat, s mindenki 10 centivel a föld fölött. A kerekasztalon szinte csak dicsérték az előadást, pedig ezt nem hittük az alapján, amit a többiekről mondtak. Másnap a díjkiosztón - engem legalábbis - meg sem lepett, hogy nyertek.
Nos dióhéjban ennyit erről. Legközelebb Franciaországból jelentkezünk. Au revoir!