27. szám 2000. június
Könyvajánló
Arthur C. Clark: A gyermekkor vége
„...Ezek az arcok üresebbek voltak, mint a holtaké, mert még egy
halott arcára is rávésett valamit az idő, hogy beszéljenek a
vonások, ha már az ajkak elnémultak. De ezeken az arcokon nem
látszott több érzelem, mint egy kígyó vagy egy rovar arcán.”
Mivel legnagyobb sajnálatomra eddigi cikkeim különböző okok miatt sorra elavultak, idejétmúlttá váltak, úgy döntöttem, hogy ezúttal áttérek az aktuális televíziós sorozatok elemzéséről s méltatásáról egy időtlenebb témára. Ebből a megfontolásból írtam ezt az ajánlót. Ez a könyv - bár közhelynek hangzik - az emberiség örök kérdéseit feszegeti. Arra próbál választ adni, hogy mítoszainknak vajon mennyi alapja van, és hogy ezek a múlt emlékei, vagy a jövő megváltoztathatatlan tényei. Művében a szerző egyedi módon ötvözi a mondavilágot, a tudományt és az evolúciót, s így egy teljesen új perspektívából ismertet meg minket ezekkel a témákkal. Arthur C. Clark bravúrosan kalauzolja olvasóját a cselekmény szövevényében, s úgy gondolom, hogy ez a mesteri történetmesélés és a drámai izgalom utolsó pillanatig való fokozása avatja a maga nemében páratlanná ezt a művet. A könyv alaphelyzete nagy vonalakban a következő: A két nagy politikai hatalom közti űrverseny hirtelen értelmét veszti, amikor egy nálunk sokkal fejlettebb civilizáció jelenik meg a Földön. Bebizonyosodott az, amiben sokan már régóta biztosak voltak: nem vagyunk egyedül. Az emberiség történelmében több évszázadnyi háborúskodás után hosszú békeidő következik. Bár a „kormányzók” faja nem lép fel nyíltan az erőszak ellen, hamarosan mégis bizonyossá válik, hogy primitív fegyvereink semmiféle kárt nem tudnak okozni bennük. Az általános jólét mellett is foglalkoztatja az embereket egy fontos kérdés: vajon miért nem akarják felfedni valódi külsejüket? A fordulatokban gazdag mű végére erre teljesen kielégítő választ kapunk. Az új faj megjelenése kezdetet jelent, de valaminek a végét is.