27. szám 2000. június
A jó vezető
A jó vezetőt egy villanyszerelő-konferencián ismertem meg. Ott ült velem szemben, koromfekete öltönyt viselt. Hosszú, hajlékony, ám ennek ellenére szilárd fiatalembernek tűnt. Már első látásra szimpatikus volt. Közelebb ültem hozzá, és beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy bár még pályakezdő, rendkívül határozott elvei vannak a vezetésről. A biztosíték például nagyon fontos neki az üzletkötések során, sosem volt semmi problémája a(z) (el)szigetel(őd)éssel, és azonkívül jók az összeköttetései. Kitűnt számomra, hogy a fiatalember nemcsak óvatos, hanem határozott is. Meg is tudakolta egyből, hogy nincs-e szükségem egy jó vezetőre, mert ha van, szinte azonnal munkába állna nálam. Én megbíztam vezetői képességeiben, és egyből fölvettem.
Irodámban, ahol eladdig sötétség és káosz uralkodott, rend és világosság lett. Sötét öltönyös barátom - jó vezetőhöz méltóan - kiválóan végezte dolgát. Munkájában sohasem történt megszakítás, sosem állt be zárlat, és ha valamilyen kellemetlen döntést kellett hoznia, gondosan ügyelt rá, hogy véletlenül meg ne rázzon valakit. Sztrájkkal mindössze egyetlenegyszer találkozott vezetőnk; teljes két napon át sötét volt az egész irodaépületben. De a jó vezető, méltóan kvalitásaihoz, hamarosan elsimította ezt a problémát.
Vezetőnket sajnos túl korán veszítettük el. Egyszer túl nagy feladatot bíztak rá, és a vezető a megtiszteltetéstől elolvadt. Még a villanyszerelő sem tudta megmenteni, pedig azonnal a helyszínre sietett. Feltörte a falat, az egész irodában rendetlenséget csinált, de a jó vezetőt csak szétolvadt, összeégett formában tudta kibontani.
- No, ennek kampec - mondta, véleményem szerint kissé tiszteletlen modorban.
Azóta az iroda nagyon komor. Ma sem tudjuk, honnan szedünk még egy ilyen szép, hajlékony, kicsi ellenállású rézdrótot. Pedig tényleg csak egy kis darab kéne, hogy legalább a villanyt fel tudjuk gyújtani.