28. szám 2000. december

Káin

Kovács György novellája

Dél körül járt az idő, s a forróság a laboratórium védettségében is elviselhetetlen volt. Dr. Adam Taylor azonban ezzel egyáltalán nem törődött, s szinte beteges megszállottsággal végezte az újabb és újabb számításokat a computeren. A 26 éves tudós tiszteletet parancsoló alkata meggörnyedt a sok munkától, s arca, ha lehet még jobban beesett. Feltűnően fehér bőre még világosabb lett a sok hetes elzártságtól, s a máskor oly szilárd kezében enyhe remegés tanúskodott túlhajszoltságáról. Ám ez ugyanúgy hidegen hagyta, mint az időjárás viszontagságai. Biztos volt benne, hogy már közel jár az áttöréshez. Betáplált néhány adatot, majd ellenőrizte a számításokat. Mikor leolvasta a képernyőn megjelent számsorokat, megmagyarázhatatlan izgalom fogta el. Egy hete dolgozott éjt nappallá téve, s most learathatta munkája gyümölcsét. Megnyomott egy gombot, s ezzel egy bonyolult folyamatot indított el. Gázok áradtak szét egy üvegbura alatt, apró manipulátorkarok indultak látszólag értelmetlen útjukra, s lézersugarak pásztáztak körbe-körbe. Megnyomott egy másik gombot, s a mikroszkóp a legerősebb nagyításra váltott, a képernyőn pedig megjelent egy jelentéktelennek tűnő valami. Adam elégedett lehetett. Négy évig tartott, míg atomról atomra felépítették azt a pluripotens sejtet, mely számot tarthatott a modern tudomány csúcsának járó figyelemre, de végül sikerült. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy ebből a szabad szemmel nem látható szerves anyagból fog kifejlődni egy ember. Egy ember, akit már nem gátolnak érzelmei, és gondolkodási sebessége nagyságrendekkel nagyobb lesz a kor legmodernebb gépeinél. Egy ember, akinek immunrendszere probléma nélkül birkózik meg a halálos betegségekkel, s akinek teste - pluripotens sejtjeinek köszönhetően - bármilyen sérülés után újraépül. Adam izgatottan hívta össze tudóstársait, akik a nap égető sugarai elől szobáikba húzódtak. Először kelletlenül mozdultak a gyilkos hőségben, később azonban már jóval fürgébbek voltak, mintha rájuk is átragadt volna az ifjú tudós lelkesedése. Miután mindanynyian visszanyerték hidegvérüket, gyűlést tartottak. Dr. Jackson furcsa javaslatára, mivel Adam volt az új faj első gyermekének szellemi atyja, no meg persze bizonyos bibliai összefüggések következtében a lényt Abelnek nevezték el.

Mikor Adam a megbeszélésről szobája felé indult, máris gomolyfelhők kezdtek gyülekezni fölötte. Vajon elfogadják szabadságolási kérelmét? Tudta, hogy a kitenyésztési szakaszban semmi hasznát nem vennék munkájának, azonban ez gyakran nem számított elegendő oknak. Miközben a többiek egy rögtönzött összejövetelen vettek részt, Adam a szobájában ült, s a farmra gondolt, ahol már várta az, akit a legjobban szeretett. Arra a pillanatra gondolt, amikor majd visszatérhet hozzá. Egy üzenet materializálódása rántotta vissza a valóságba. Nagy meglepetésére az igazgatótanács figyelembe vette indokait, s megengedte, hogy néhány nap szabadságot vegyen ki. Fenntartották ugyan a jogot, hogy bármikor visszarendeljék, de Adam ezzel nem törődött. Kevés személyes holmiját pillanatok alatt összepakolta, s reggelre már készen is állt az indulásra. Bár az anyagátviteli technika fejlődése lehetővé tette volna a hazaút másodperc töredéke alatti megtételét, ő mégis inkább az autót választotta. Sohasem bízott igazán abban a módszerben, melynek során testét atomjaira bontják, s ha minden rendben ment, valahol a távolban újra összerakják. Miközben az épület tetejéről lángcsóvákat okádva emelkedett fel a jármű, 37 emelet mélyen a föld alatt egy új, eddig elképzelhetetlen értelem ébredezett. Adam néhány óra utazás után kiért a városból, járművét közelebb irányította a földhöz, s átkapcsolt automata vezérlésre. Szeretett így utazni. A Nagy Diaszpóra óta sokkal ritkábban álltak a települések, s a természet visszafoglalhatta területeinek nagy részét ideiglenes birtoklóitól. Az autó némán suhant el az erdők felett. A táj szépsége elterelte a figyelmét a hétköznapok gondjairól, s átgondolhatta eddigi életének jelentős lépéseit. Sohasem volt a szó hagyományos értelmében vett gyerekkora. Nem is lehetett volna, hiszen tizenhatodik életévében, mikor hasonló korú társai csupán második évüket töltötték a középiskolában, ő már doktor volt. Tizenkilenc éves korára pedig már elismert szaktekintélynek számított mind a molekuláris genetika, mind a szerves kémia tudományában. 21 éves korában még elvégezte a képzőművészeti főiskolát is. Ezen a téren szintén kivételes tehetséget mutatott, s tanárai talán sosem bocsátják meg ezeknek a "földhözragadt tudományoknak", hogy ilyen kivételes személyiségtől fosztották meg a művészeteket. Ebben az évben találkozott azzal a nővel, aki később a felesége lett. Materialista emberként nem hitt abban, amit a köznyelv évszázadok óta úgy nevez: "szerelem első látásra", s ez nem is történt meg vele. Először nem vette észre őt, tudomásul vette ugyan jelenlétét, mint mindenki másét, de ezzel vége is volt. Később azonban úgy tűnt, mintha a hetek múlásával egyre inkább szépülne. Végül nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy nincs aki nála szebb lenne ezen az apró és jelentéktelen bolygón. Természetesen szakterületének köszönhetően pontosan tudta, milyen kémiai és evolúciós törvényszerűségek következtében érez így, azonban úgy döntött, hogy ez nem változtat semmin. Bár ez a szokás egyre ritkult a XX. század eleje óta, kapcsolatukat hosszú és - a régebbi korok fogalmai szerint is - romantikus udvarlás előzte meg. Végül, mikor Adam 23 éves lett és Cecilia betöltötte a huszonegyet, összeházasodtak.

Gondolatainak menetét kénytelen volt megszakítani, mert a gép műszerfalán villogó fény azt jelezte, hogy megérkezett. Az automatika másodpercek alatt elvégezte a leszállás hangtalan műveletét. Miután kiszállt a fémesen csillogó járműből, egyetlen pillantással felmérte a farmot. Megállapította, hogy minden változatlan, s tekintete máris a feleségét kereste. Cecilia a verandán ült és egy könyvet olvasott. A fejlett műtéti eljárások ellenére még mindig hordta a szemüvegét, mely kiemelte gyönyörű barna szemeinek varázsát. Előkelő homlokát kávészín, vállig érő haj keretezte. Finom vonású arcának természetes szépségét sosem kellett sminkkel kiemelnie. A kontraszt sötét bőre és fehér ruhája közt tovább növelte a megjelenése által keltett csodálatot. Adam, mint oly sokszor, most is csak állt, s megbabonázva nézte ezt a tüneményt. Mindig elkápráztatta határtalan szépsége. Ekkor a nő a könyvből felnézve megpillantotta őt, s boldog nevetés tört ki belőle. Kitárt karokkal szaladt felé. Amint odaért, kacagva borult a nyakába. Ebből a reakcióból azonnal látszott, hogy sohasem tudott igazán felnőni. Azonban Adam szemében - talán a laboratóriumban dolgozó munkatársak állandó komolysága miatt - ez csak vonzóbbá tette. Hagyta, hogy elméjét betöltse ez a semmihez sem hasonlítható csilingelő nevetés, s hogy kitörlődjenek fejéből az elmúlt hét gondjai. Boldogan viszonozta felesége ölelését. Ebben az idillinek tűnő pillanatban hirtelen valami furcsa érzés fogta el. Még látta Cecilia kétségbeesett pillantását, aztán mindent elnyelt a sötétség. Egy végtelennek tűnő pillanat múlva atomjai valahol a távolban ismét egy emberi testté álltak össze. Rövidesen újra tisztán látott. A másodperc törtrésze alatt felismerte a helyet, ahol annyi éjszakán keresztül dolgozott. A Genetikai Kutatások Intézetében volt. Mielőtt még bármit mondhatott volna, tudósok csapata sereglett köré. Csoporttársai idős, sokat tapasztalt tudósok voltak. Tulajdonképpen a Szövetség legnagyobb lángelméit gyűjtötték ide. Azonban ennek ellenére Adam sokszor úgy érezte, hogy ezek a bölcs emberek talán koruk miatt is, de hajlamosak minden apróbb problémát túlreagálni. Biztos volt benne, hogy egy apró műszer hibája okozta ezt a nagy izgatottságot, így hát nyugodtan állt mondanivalójuk elé. Dr. Soren nyerte vissza először önuralmát annyira, hogy beszámolhasson a történtekről.

- Eleinte minden rendben lévőnek látszott, azonban rövid idő múltán feltűnt, hogy Abel igen magas intelligenciával rendelkezik… Úgy értem, jóval magasabbal, mint amire számítottunk. Behatóbb vizsgálat után kiderítettük, hogy sejtjei nemcsak pluripotensek, hanem kettős funkciójuk van… hm… tehát mindegyik sejtje egy bizonyos szervrendszer része, azonban agysejt is egyben. Egyszóval, mondhatjuk úgy is, khm, hogy ez a lény nem más, mint egy hatalmas agy.
- Reméljük, ezek után belátja, miért kellett ilyen különös módon idehoznunk. Mivel ön végezte a tervezés jelentős részét, úgy gondoltuk, szükség lesz magára - tette hozzá már kicsit nyugodtabban Dr. Jackson.
- Azon a véleményen vagyok, uraim, hogy 24 órás megfigyelés alatt kell tartanunk, míg biztosak nem leszünk abban, hogy más, a programra nézve veszélyes változás nem állt be rajta. Ha ilyen káros változást észlelünk, haladéktalanul meg kell semmisítenünk Abelt. - Mindanynyian megalapozottnak látták Dr. Taylor értékelését, aki a legfiatalabb, s furcsa módon a leghiggadtabb volt mindannyiuk közül. A következő napok eseménytelenül teltek el, azonban biztonsági okok miatt a lény megfigyelését a kitenyésztési szakasz után is folytatták. Gyanakvásra a későbbiek során sem volt ok. Külső és belső tulajdonságai pontosan az előre meghatározott módon alakultak. Elsődleges nemi jelleggel nem rendelkezett - mivel terveik közt nem szerepelt az ilyen módon való szaporítás - azonban másodlagos jellegét tekintve férfi volt. A tervnek megfelelően nem voltak érzelmei, gondolkodása tökéletesen logikus volt. Eleinte csak kisebb munkákat bíztak rá, de rövid idő múltán észrevették, hogy ezek a feladatok szellemi kapacitásának elhanyagolható részét veszik csupán igénybe. Ezért folyamatosan növelték teendőit, s mintha csak dolgának emelkedésével növekedne szorgalma is, egyre gyorsabban dolgozott. Ez odáig vezetett, hogy végül szinte teljesen a kezébe került a Szövetség irányítása. A néhány hivatalában megmaradt szakmai tanácsadó és készítői segítségével átfogó társadalmi, gazdasági és tudományos reformot dolgozott ki. A hosszú munka idejére különleges engedményként a Genetikai Kutatások Intézete lehetővé tette, hogy a dolgozók családtagjai szállást kaphassanak abban a föld felett és alatt egyaránt kiterjedt londoni komplexumban, melyben a megnövekedett létszámú munkacsoport is helyet kapott. A fegyverek teljes bevonását és megsemmisítését, amit évezredek óta nem tudtak megoldani, most mindenféle erőfeszítés nélkül véghezvihették. Ekkor köszöntött be a valódi aranykor a Szövetség területén. A hasznos munkával telt napokat beárnyékolta, hogy Abelt egyre gyakrabban vitte különleges tárgyalásra egy fekete limuzin, de eltekintve ettől, a tudósok előtt sem volt semmi jele annak, hogy nem ez lenne a megvalósult utópia. Néhány hónap felhőtlen nyugalom után azonban szaporodni kezdtek az aggasztó jelek. A lény viselkedése egyre szokatlanabbá vált, mivel azonban a változások a biztonsági értékeken belül maradtak, és munkájában nem tapasztaltak törést, nem avatkoztak be. A Szövetség elnöke óvatosan, az alkotmány kereteit nem átszakítva, lehetetlenné tette a parlament működését. A polgárokhoz intézett napi beszédei egyre ritkábbak lettek, s arcát egyre kevesebb fénnyel világították meg, mígnem teljesen sötétbe burkolózott. Tulajdonképpen az egyetlen ember, aki bármit is észrevett, ami a rózsaszín álomképen túl rájuk várt, az Dr. Adam Taylor volt. Pontos következtetést ő sem tudott levonni a látszólag összefüggéstelen tényekből, azonban nagyjából megérezte, mire megy ki a játék. Ám, mivel nem érezte a helyzetet elég érettnek határozott lépésekre, egyelőre a háttérből próbálta óvatosan megfigyelni Abel mozgását. Tudta, hogy szellemi téren nem veheti fel vele a versenyt, azonban rendelkezett egy előnyös tulajdonsággal, melyet a lény természeténél fogva nem érhet el. Ez az adottság pedig az intuitív gondolkodás volt. A feszültség Adam és Abel között minden pillanatban fokozódott, de sokáig nem történt semmi. Azonban egy napon Cecilia hirtelen eltűnt. Adam pontosan tudta, hogy ott kell keresnie, ahol Abel van, mint ahogy azt is tudta, hogy a lény már várni fogja. Mégis megkereste, abban a tudatban, hogy ezt a találkozást már úgysem lehetne sokáig halasztani. A legalsó szinten találta Abelt, egy sötét helyen, ahol minden liftakna egy teremben találkozik.
- Már vártalak - mondta a lény, s hangja most sem árulkodott semmiféle érzelemről.
- Tudom - válaszolta Adam, s hihetetlenül ostobának érezte magát, amiért egy sablonbeszélgetésbe kezdtek.
- Gondolom, kíváncsi vagy arra, mi az oka a sok változásnak - itt rövid hatásszünet következett. - Egyszerű: most már én vagyok a Szövetség elnöke. Eddig még senki se gondolt erre az egyszerű és végtelenül logikus megoldásra, és talán ti, emberek, a sors iróniájának neveznétek azt, hogy azért, mert megtudtad, meg kell öljelek - mondta tökéletesen szenvtelen hangon.
- Egy pillanat! Te nem ölhetsz meg, nem tudsz megölni, hiszen én alkottalak, én teremtettelek meg. Ha engedelmességgel nem is tartozol nekem, hálával mindenképp - mondta Dr. Taylor nyugodtan, majd gúnyosan hozzátette: - Nos, úgy tűnik itt csődöt mond a logikád, melyet annyira dicsérnek.

Hosszú időre csend lett, csak kettejük lélegzetvételét lehetett hallani. Álltak egymással szemben, mereven nézték a másikat, s mint a sakk nagymesterei, úgy próbálták kitalálni, vajon mi lesz ellenfelük következő lépése. Néhány Adam számára végtelennek tűnő pillanat múltán Abel törte meg a csendet:
- Ostoba vagy. Én sem engedelmességgel, sem hálával nem tartozom neked, sőt nyomorult fajodnak se. Rövidlátó módon meg vagy győződve arról, hogy a te szavaiddal élve: te teremtettél meg. Engem olyan tényező teremtett meg, mely felette áll minden személynek, sőt minden fajnak is. A haladás, a fejlődés szükségszerűsége. Miközben tanulmányoztam történelmi és jelenkori társadalmaitokat, teljesen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy evolúciótok megtorpant egy szinten. Megtorpant, s mostani állapototokban nem is fog elmozdulni innen. Évmilliókon keresztül megoldotta fejlődéseteket a természet. Azonban néhány ezer évvel ezelőtt, fejlett értelmetek bizonyítékaként kiküszöböltétek a természetes kiválasztódást, s hagytátok, hogy a rossz génállománnyal született emberek továbbörökítsék hibáikat. Az azóta eltelt évezredekben annyira belétek ivódott ez a teljesen logikátlan tolerancia, hogy már semmi sem tudná feledtetni veletek. Miközben ti az emberi jogokkal foglalkoztatok, az idő eljárt fölöttetek. Ezért van szükség rám, aki felkészíti arra a Földet, hogy egy fejlettebb faj vegye át felette az irányítást. És nektek nincs helyetek a bolygó jövőjében.
- Lehet, hogy mi magunk nem fejlődtünk tovább, de ennek az az oka, hogy átirányítottuk ezt a folyamatot a gépek szintjére.
- Most te is ugyanolyan rövidlátónak mutatkozol, mint ostoba fajtársaid. A hosszú idő alatt, ami eltelt azóta, hogy nincs többé természetes kiválasztódás, hihetetlen mennyiségű alternatív energiaforrást találtatok, azonban ezek mind elfelejtődtek, a kőolaj-érdekeltségű cégek közbenjárása miatt. Az az esemény, amit ti annyira ünnepeltek, és csak Nagy Diaszpóraként emlegettek, ennek a következménye. Nem azért indultak távoli utakra a hajók, hogy minél távolabbi bolygókra tűzhessék ki a Szövetség zászlaját, hanem hogy kőolajat szerezzenek a galaxisból. Meszsziről hozták a fekete aranyat, ami bizonyos szempontból veszélyesebb volt, mint a fekete halál, a pestis.
- Most már látom, nem illik rád a neved, Káinnak kellett volna hívnunk téged.
- Nos, ez valóban így van. Most azonban inkább térjünk át egy másik témára. Mikor idejöttél, azt mondtam neked, hogy meg kell öljelek. Ez igaz, azonban csak abban az esetben válik szükségszerűvé ezt megtenni, ha azt látom, hogy nem értettél meg az egészből semmit, és hogy nem látod be, hogy történelmetek során a legtöbb problémát az érzelmeitek jelentették. Látom benned az esélyt arra, hogy logikusan gondolkodjál, azonban ehhez el kell szakítanod az egyetlen szálat, ami még az érzelmek primitív világához köt. - E szavakkal elővett egy irányító szerkezetet és megnyomott rajta egy gombot. A terem eddig sötét sarkában hirtelen fény gyúlt, s Cecilia állt ott a falhoz kötve, felpeckelt szájjal. Arcán mély nyomot hagytak az elmúlt idők megpróbáltatásai, azonban szépsége ennek ellenére csorbítatlan maradt. Úgy érezte, ez a találkozás nem végződhet mással, csak az ő halálával, s erre a gondolatra friss könnycseppek peregtek végig az arcán, nedves nyomot hagyva maguk után. A lény elővett egy furcsa, pisztolyhoz hasonló eszközt, s Adam elé dobta.
- Többek között ezzel foglalkoztunk azokon a titkos megbeszéléseken. Az elnök ki akart használni engem, azzal azonban nem számolt, hogy nagyobb agykapacitásom következtében jobban átlátom a helyzetet. De ez most lényegtelen. Ami számodra fontos, hogy ez egy nagyhatásfokú energiafegyver. Ha ilyen beállítással, ezzel eltalálsz valakit, apró darabokra tépi szét. Nos, ha lelövöd vele a nőt, te is részese lehetsz annak a fejlett jövőnek, mely erre a bolygóra vár.
A beszélgetés elején magabiztos Adam mostanra teljesen összeroppant. Csak térdelni volt már ereje, s a lénynek pillantását sem tudta állni. Remegő kézzel vette fel a fegyvert a padlóról, s lassan a világos falrész felé emelte, ahonnan Cecilia kétségbeesett arckifejezéssel nézett rájuk. A férfi minden arcizma megfeszült, látszott, hogy hatalmas érzelmek tomboltak benne. Végül arcvonásai rendeződtek, s szemében újra elszánás csillant. Fegyvert tartó karját hirtelen Abel felé irányította, majd meghúzta a ravaszt. A fegyver egy apró szisszenéssel elsült, s néhány pillanat múlva a lény több száz darabra szakadt. Adam zsebre rakta a fegyvert, majd kissé megkönnyebbülve felkelt, s kiszabadította feleségét köteleiből, aki már nem a bánat és a félelem, hanem a felszabadultság és a meglepetés könnyeivel küszködve borult a nyakába. Végre megnyugodhattak, most már minden megpróbáltatásuk véget ért. Karöltve sétáltak a legközelebbi lift felé. Mikor megnyomták a gombot, furcsa hangot hallottak. Olyan volt, mintha egy pöcköt állítottak volna át. Nem sokkal később egy újabb hang, egy apró szisszenés hallatszott. A következő pillanatban Cecilia holtan esett össze. Nem volt rajta más seb, mint egy apró lyuk a homlokán. A férfi őrjöngve fordult meg, azonban amit látott, legvadabb álmait is felülmúlta. Százával álltak vele szemben a lények. Hirtelen az egyik megszólalt:
- Pontosan tudtam, hogy mit fogsz tenni. Egy dolgot tudnod kell: nélküled nem sikerülhetett volna a tervem. Ha nem lősz szét, talán lett volna esélyetek.
Alighogy befejezte mondandóját, az Abelek beszálltak egy-egy liftbe, s elindultak felfelé. A modern technikának köszönhetően a liftaknákban s a termekben teljes csend volt a felvonók működése ellenére is. Ebben a csendben emelte Dr. Adam Taylor a fegyvert halántékához. Néhány másodperccel később a férfi holtan rogyott le. Azonban a szokásos szisszenés elmaradt, mintha a fém is osztozott volna a gyászban. A lények pedig felértek a felszínre, és megkezdték a most már védtelen Föld birtokba vételét.