Határoztunk virágokat és fákat, láttunk különféle állatokat és üdvözöltük a ház külön bejáratú peléit is (akik a téli ebédlő ablakában rendezték be családi fészküket). Készítettünk Montázs tanár úr vezetésével grafikát, akvarellt és tempera festményt. Hogy ezek mit ábrázolnak, azt mindenki megtudhatta, aki megnézte a műveinkből rendezett kiállítást.

A ház további újulásai közé sorolható az a most csináltatott terasztető, amit rögtön kiszemelt magának egy fakopács. Jelentős törekvések történtek turistajelek felfestésére is. Kellemes sétautat varázsoltunk Kapolcs és Monostorapáti közé, ami igazából még nincs teljesen kész, de azért már minden különösebb gond nélkül lehet a jelek alapján tájékozódni. A jelfestések több napot vettek igénybe, mert néha rossz helyre kerültek a fehér-piros-fehér és a barlangot ábrázoló fafestmények. Mivel nem minden területen találtunk festésre alkalmatos fát, ezért a mikrobusszal szállítmányoztuk az adott helyre (az SK jellegű) útjelző táblákat. Ennek következtében ez egyik ilyen fuvarozás alkalmával a mikrobusz úgy gondolta, hogy ő nem terepjáró és derékig süllyedt el a sárban. Persze előbb-utóbb megérkezett a felmentő sereg, ásókkal és ötletekkel, de sajnos túl sokra becsülték magukat és végül egy LKT típusú traktor húzta ki a mikrobuszt a szorult helyzetből.

Renováltuk még a pingpongasztalt, és ellenőriztük, hogy még mindig iható-e a forrás vize. Persze a legnagyobb veszteség az volt, hogy a Vén Platán nevezetű helyről elvitték a csocsó-asztalt.

S hogy a nyári hangulat meglegyen, egy napra leruccantunk strandolni a Balaton-partra, ahol ismét megpróbálkoztunk (a tavalyi hagyományokat folytatva) a gúlaépítéssel, és most sem jutottunk el a negyedik emeletig. Ennek fejében igazán egzotikus turistalátványosság lehettünk addig a néhány másodpercig, amíg egymás nyakába nem omlottunk.

Hogy ne csak egy helyben tanyázzunk, a két hét alatt mentünk kirándulni és művelődni is. Meglátogattuk a diszeli Első Magyar Látványtárat, ahol mongol használati tárgyakat szemlélhettünk, és megtekintettük a monostorapáti tájházat is. A kirándulás célja pedig a Somló-hegy volt, persze a legnagyobb kánikulában. Azért megnéztünk egy mókuskeréknek látszó, lábbal hajtható kutat; megkerestük a Szent Ilona kápolnát és a Szent István kilátót. Ezek után még elmentünk várromlátogatóba, majd elindultunk hazafele. Ez nem ment zökkenőmentesen, mert lekéstük az utolsó buszt - nem egészen saját hibából: a busz három perccel előbb indult el a megállóból. Végül stoppoltunk, majd mobilon kerítettünk egy mentesítő járatot.

A hangulat jó volt, főleg esténként, hol a tábortűznél, hol a monostorapáti centrumban, ahol vagy biliárdoztunk, vagy foci EB-t néztünk.

A ház a jövőben is épülni, újulni fog ezzel-azzal. S mivel már most tökéletesen alkalmas a pihenésre, mindenkinek ajánlom, hogy töltsön ott egy-két napot. Nemcsak azért más ez a kulcsosház, mert főleg AKG-sok újították fel, hanem mert színvonalában és környezetében is felülemelkedik számos más kulcsosházon.

Oláh Eszter