Szubjektív

Tartalom

32. szám 2002. március

A Simpson család

A Simpson családot a Viasat3 a TV3 megszűnése után szűk két évvel, 2000. december 23-án kezdte el vetíteni a Simpsons fanatikusok nagy örömére. Ugyan első ránézésre ez egy bugyuta, gyerekeknek szóló rajzfilm, pedig nem csak nekik készült, hiszen Matt Groening a poénok nagy részét főleg felnőtteknek írta.

A Simpson házban lakik Homer J. Simpson, az együgyű apa; Marge, a családjára oly nagy szeretettel odafigyelő anya; Lisa, az eminens lánygyerek; Lisa öccse, Bart, a folyton csintalan kisfiú; Maggie, a gügyögős kisbaba, akire mindig mindent rá lehet fogni, hiszen ő nem tud ellene védekezni. Ott lakik még Hógolyó, a macska, és Kiskrampusz, a kutya. Na és persze a Tévé meg a Kanapé, amik nélkül nem lenne teljes Simpsonék élete. Az utóbbi kettő annyira befészkelte magát a család életébe, hogy minden rész úgy kezdődik, hogy az egész család leül a tévé elé, és mindig van valami különös, teszem azt víz alatt vannak, feldől velük a fotel, vagy egyszerűen Homért kiszorítja a kis Maggie.

Ez ugyan nem a reklám helye, én mégis azt javaslom mindenkinek, hogy ha nem látott még egy részt sem, vagy esetleg még nem is hallott Simpsonékról, akkor helyezze magát kényelembe szombat este 18:10-kor a Viasat3 képernyője előtt.

Greskovits Borbála

Amiket Bartnak az iskolában büntetésként százszor a táblára kellett írnia:

Nem ütöm meg a többieket
Nem okádok, csak ha beteg vagyok
Nem bizonygatom a tantestület tudatlanságát
Nem csinálok több tűzriadót
A vicces hangok nem viccesek
Semmi különöset nem láttam a tanári társalgóban
Nem pattintgatok melltartókat
Ez a büntetés nem unalmas és értelmetlen
A nevem nem dr. Halál
Nem írok fel gyógyszereket
Nem ásom el az új fiút
Nem tanítok másokat repülni
Nem hozok több bárányt az osztályba
A büfögés nem válasz
A tanár nem leprás
Nem eszek dolgokat pénzért
Nem mondom, hogy “meghalt” névsorolvasáskor
Az igazgató parókája nem frizbí
Nem hívom az igazgatót krumplifejnek
Az aranyhal nem pattan vissza
A sár nincs benne a 4 fő tápanyagcsoportban
Senkit nem érdekel az alsónadrágom
Nem árulok csodaszereket
Nem szedek pénzt a vécé használatáért
Nem kaptam engedélyt a helyettesítő tanár meggyújtására
A leckémet nem lopta el egy egykezű ember
Nem megyek közel a játszótéri teknőshöz
Az orvosi átültetéseket jobb a szakértőkre bízni
A hűségeskű nem arra végződik, hogy “éljen a Sátán”
Nem pazarolom a krétát
Nem gördeszkázom a folyosón
Nem szítok több felkelést
Nem láttam Elvist
Nem rajzolok meztelen nőket az osztályban
A fokhagymás rágó nem vicces
Rajtam nevetnek és nem velem
A tömött osztályteremben nem kiáltom azt, hogy “tűz!”
Nem fénymásolom a hátsóm
Nem csereberélek bugyikat másokkal
Azt többé nem csinálom a nyelvemmel
Nem vezetem többé az igazgató kocsiját
Nem böfögöm el többé a nemzeti himnuszt
Nem árulok földet Floridába
Soha többet nem csinálok rosszat
Nem alszom végig a tanítási napot
Nem vagyok fogorvos
A köpködés nem tartozik a véleménynyilvánítás körébe
A robbanóanyagok és az iskola nem keverhető
Nem próbálom megvesztegetni Skinner igazgatót
Nem csikorgatom a krétát
Befejezem, amit elk
Az alsónadrágot belül kell hordani