Szubjektív

Tartalom

33. szám 2002. május

Shakespeare, vagy amit akartok - avagy Vízkereszt, ahogy mi láttuk

Színjáték három felvonásban

Első felvonás
Szín: Deák tér, McDonald's
Úgy fél órával az előadás kezdete előtt találkoztunk a már fent említett Deák téri McDonald's-ban, ahonnan a metróaluljáróba mentünk a többieket várni. Itt már némi fennakadások voltak, ugyanis néhányan - a McDonald's és a metrólejárat közötti, hosszúnak nem éppen mondható távon - az esőben kissé elkavartak, és azonnal a színház felé indultak valami félreértés folytán. No de sebaj, mire a késők megérkeztek, ők is megtaláltak minket, és így már együtt indulhattunk a Merlin felé - jókedvűen, cseverészve, vajon milyen is lesz a darab, ki mennyit ért majd belőle (mert hiszen a darabot angol nyelven adták elő).
Szín: Merlin Színház
Miután az esőtől csuromvizes kabátjainkat és esernyőinket leadtuk a ruhatárba, nekivágtunk egymás melletti, a lehető legjobb kilátással rendelkező ülőhelyekre vadászni. Az elrendezés ugyanis elég egyedi volt: a székek négy irányban voltak szétosztva, középen egy kisebb színpaddal, amiből kereszt irányban „átjárók" vezettek az azok végén lévő kis színhelyekre…

Második felvonás
Szín: Merlin színház, színházterem
Gondolom, a történetet senkinek sem kéne részletesen bemutatnom, hiszen egy ilyen klasszikust mindnyájan ismerünk, de azért ha mégsem, hát leírom. (Azok, akik jól ismerik a darabot, kérem, bocsássák meg túlzó alaposságomat, és nyugodtan ugorják át ezt a felvonást.)
Főszereplőink: Orsino herceg, Olivia grófnő (és udvarmestere, Malvolio; szolgái; komornája, Mária; nagybátyja és udvarlója), Viola és testvére, Sebastian (valamint segítőik, a két tengerészkapitány).
Az esemény három szálon fut. Az egyik Orsino és Viola története, a másik Sebastiané (a két szálat Olivia köti össze és bonyolítja, méghozzá oly szakértelemmel, melyet még egy profi is megirigyelhetne), a harmadik pedig a szolgálók története, aminek a mű legtöbb komikus jelenete köszönhető.
Kezdjük talán Viola és testvére, Sebastian hajótörésével, mely során népükkel ellenséges szigetre vetődnek, és kölcsönösen halottnak hiszik egymást. Viola férfinek öltözik, és Orsino szolgálatába áll, de szolgálata során beleszeret a hercegbe. Orsino vágyainak tárgya viszont Olivia, aki gyászban tölti napjait, holt testvére miatt, egészen addig, amíg Viola - természetesen még mindig férfiként - meg nem jelenik nála, és szerelmet nem vall neki a herceg nevében. És itt kezdődnek az igazi bonyodalmak, ugyanis betoppan Sebastian a képbe, és hasonlósága Violához mindent és mindenkit megkavar. A végkifejlet persze az, hogy Orsino boldog lesz Violával, Sebastian pedig Oliviával. Sőt, még a szolgálók között is beteljesülhet a szerelem, és Malvolio átverése után jócskán megcsappan annak eddigi túlzott önteltsége, és mindenki, aki a „jó" oldalt képviseli, boldog lesz, aki pedig a „rosszat", … hát, olyan nem igazán van, de ha lenne, biztosan megkapná méltó büntetését. No de ugorjunk a következő felvonásra.

Harmadik felvonás
Szín: Merlin Színház
A nézőtérről kijőve mindannyian egy új, nagyszerű színházi élménnyel voltunk gazdagabbak, és ezt nem is titkoltuk. Mindenkinek nagyon tetszett a megvalósítás; a kisebb-nagyobb szokatlanságokkal, furmányos, humoros rendezési trükkökkel gazdagított kivételesen jó előadás. Nos, azt hiszem, amit fontosnak tartottam, azt leírtam, nem fárasztom már tovább az olvasót, csak remélem, hogy egy kicsit legalább kedvet adtam ahhoz, hogy megnézzék ezt a művet, akár ebben, akár más előadásban.

Czeczey Orsolya

Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok
Merlin Színház
Rendezte: Magács László
A Bolond szerepében: Susannah York