Szubjektív

Tartalom

33. szám 2002. május

A Terror Háza

A két terrorrendszert túlélt Magyarországon mára érkezett el az idő, hogy méltó emléket állítsanak az áldozatoknak, és azt is bemutassák, hogy mit jelentett azokban az időkben élni.

A 2002. február 24-én megnyitott, a maga nemében egyedülálló Terror Háza múzeum e hírhedt épületben (Andrássy út 60.) fogva tartott, megkínzott és meggyilkolt honfitársainknak kíván emléket állítani. A borzalmak kézzelfogható bemutatása mellett arra is példát ad, hogy a szabadságért hozott áldozat nem volt hiábavaló. A XX. század két legkegyetlenebb politikai rendszerének, a II. világháború végén beköszöntött nyilas terrornak, majd pedig az '50-es évek kommunista diktatúrájának borzalmait mutatja be e hátborzongató kiállítás. Az ellenállók hősiességét bemutató képek pedig azt példázzák, hogy az elnyomás elleni harcból végül is a szabadság és a függetlenség kerül ki győztesen.
A kiállításról:
Hátborzongató és meghökkentő élményben lesz része annak, aki ellátogat ide. Az ember talán rémálmaiban sem gondolná, hogy létezik olyan kegyetlenség és kínzás, ami ebben a házban egykor valóban megtörtént. A tárgyi emlékeken kívül az épületben alkalmazott multimédiás eszközök is hozzájárulnak a kiállítás hitelességéhez és hatásának fokozásához. Az egyes termekhez kapcsolódó archív hangfelvételek korhű telefonkészülékeken hallgathatók meg. A termekben és a közlekedőkben elhelyezett plazmatévék képernyőin folyamatosan megtekinthetőek a korszak filmfelvételei és interjúi.
A sok effekt és hatásos látványelem ellenére mi soha nem fogjuk tudni átérezni azokat a megpróbáltatásokat, amelyeken szüleink, nagyszüleink és dédszüleink keresztülmentek.

Kiss Beáta

A múzeum megközelíthető:
Tömegközlekedéssel: Millenniumi földalatti vasúttal a Vörösmarty utcáig, 4-es, 6-os villamossal az Oktogonig.
Nyitvatartás: Keddtől vasárnapig 10.00 - 18.00, hétfőn szünnap
Belépődíj: 1000 Ft
Diák, nyugdíjas: 500 Ft
Csoportos kedvezmény
(10 főtől): 300 Ft

Fotók: Magyar Hírlap O.L.