Szubjektív

Tartalom

34. szám 2002. június

A babó

Talán sokan nem is tudják, hogy van A gyűrűk ura mellett egy olyan, kicsit feledésbe is merült könyv, amely bemutatja Bilbó és az akkori törpék és sárkányok kezdetben békés és kalandmentes életét.

Az író, vagyis J.R.R. Tolkien már ebben az 1937-ben született műben sem takarékoskodott a kaland és az izgalom sokrétű eszközeivel, és ebben tényleg nagyon egyezik A gyűrűk urával. Azonban, ha valaki olvasta A babót is, könnyen észrevehet egy szembetűnő különbséget. Mégpedig azt, hogy amikor A gyűrűk ura játszódik, egész Középfölde népét a kétségbeesés és a félelem uralja, s ez már a trilógia elején megfigyelhető. Azonban, míg Tolkien e művét is végigkíséri az izgalom és a kaland, a regény hangulata mégis más, a maga módján vidámabb, bohókásabb. Persze ennek meg is van a történetben rejtőző oka: A gyűrűk ura, no meg A babó főhőse, Bilbo Baggins, a „rigolyás” kis hobbit, aki miatt már eleve feldobódik az egész mű… Hisz gondoljatok csak bele, hogy egy kényelemhez szokott, pipázgató, fürgeségéről és ügyességéről korántsem híres hobbit kikerül a „vadonba”, abból mi lesz… Azonban a saját falvában és ismeretségi körében igen nagy népszerűségnek örvendő Bilbo ezt az akadályt is legyőzi furfangosságával, ötleteivel.

A babóban megismerhetjük Bilbo Baggins otthonát, a később még szintén igen nagy szerephez jutó Gandalfot, s egyáltalán magát az Odút és Hobbitfalvát. No meg a törpéket, akik mindvégig elkísérik a „félig kalandvágyó” Bilbót, aki olykor-olykor támogatásra is szorul.

Mindenkinek ajánlom A babót, főképpen azoknak, akik meg szeretnék ismerni a hobbitok „gyűrűk ura” előtti életét, és akiket érdekelnek Bilbo kalandjai. A műben a már megszokott és megkedvelt Tolkien stílus köszön vissza, olykor igen részletes, olykor pedig kalandos és izgalmakat rejtő leírásban.

…Mi mást üzenjek még Nektek? Akinek megfogta a fantáziáját az én kis ajánlóm, annak: Jó olvasást!!!

Ekler Dóra