34. szám 2002. június

Ápold a hanghordozót!

Borzasztóan idegesítő, amikor a CD lejátszás közben
sistereg és kattog. A folyamatos figyelmetlenség kikezdi a korongot. Alsó oldalát soha ne tapogassuk. Jó zsíros ujjlenyomataink csökkentik a lemez lejátszhatóságát, minőségét az oda ragadó por tovább rontja.

Az összetaperolt diszket boltban kapható, speciális CD-tisztító készletekkel ápolhatjuk, de kiválóan megfelel egy izopropil alkohollal átitatott puha rongy, vagy fültisztító pálcika is. Ezzel kell sugárirányban, tehát a közepétől kifelé törölgetni a korongot.

Bődületes tévedés az, hogy a CD-k alsó, ezüstös oldala a sérülékenyebb. A lemez felépítéséből adódóan a címkeoldal sérülése az igazán káros. A tükröző alumínium réteget védő lakk mindössze 30 mikrométer vastag. Ha a felső oldal megkarcolódik, vagy vegyi reakcióba lép valamilyen idegen anyaggal, többé már nem képes a levegő oxigénjét az alumínium rétegtől távol tartani. Az alumínium réteg oxidációja a fényvisszaverő képesség megváltozását, romlását vonja maga után, ez pedig az adatok elvesztését jelenti! Sejthető, hogy ezt nem én találtam ki, sőt a tudományos szabatosság kedvéért lemásoltam az ide vonatkozó részt, mivel rendszeresen megkérdőjelezik ezzel kapcsolatos makacskodásomat.

PAUSE üzemmódban a CD-lejátszók általában nem kapcsolják ki a lézert, miközben folyamatosan a lemez egyfordulatnyi szakaszát tapogatják le (azaz körbe-körbe olvasnak ugyanazon a sávon). Mondanom sem kell, hogy ez is kártékony dolog.

A legjobb minőségű analóg hangforrás, a bakelit lemez
szintén könnyen sérül. Egyszerű felhasználásban is, de lemezpörgető lovasok tulajdonában pláne gyorsan koszolódik; gyűlik szépen a háj, faggyú és persze a szálló por is.

Sok lemezgyűjtő kedvelt tisztítószere a LENCO. Esküdöznek, hogy az milyen jó, titkolózva tudósítják egymást a szer lelőhelyeiről, de nem értem miért. Több ismerősöm is pórul járt már, miután egyszer kezelték ezzel a tisztítószerrel a lemezt. Később anélkül lejátszva még erősebb volt a sercegés, pattogás, mint a tisztítás előtt. A szer tehát akkor lenne hatékony, ha az egyszeri alkalom után minden további lejátszás során is gondosan pucolgatnák a lemezeket. Azt is mesélik a becsapottak, hogy a lemezen mikroszkopikus, mészkőszerű réteg képződik a LENCO-tól…

Bátrabbaknak ajánlok egy jó házi receptet, amit egy bakelitguru ajánlott. Kell hozzá 1 liter kétszer desztillált víz (nem azonos a benzinkutaknál kapható ioncserélt vízzel, ezt a gyógyszertárban lehet kapni), 2 dl izopropil alkohol (szintén gyógyszertárban, esetleg vegyszerboltban kapható), 0,25 dl folyékony mosogatószer (nem súrolós fajta, hanem minél lágyabb; a CIF-et karcmentes súrolószernek hirdetik, de ennek ellenére az sem jó – valami átlátszó, egyszerű fajta kell) és 1 evőkanál 20%-os ételecet. Ezeket kell összekeverni, és egy nagyon puha ronggyal bőségesen lemosni a lemezeket. Rögtön utána le kell öblíteni tiszta, kétszer desztillált vízzel (ebből annyit kell venni, hogy a keverékbe is jusson és a lemosáshoz is legyen elég). Végül egy szintén puha, szálmentes ronggyal kicsit meg kell törölni és pormentes helyen kell megszárítani.

Teljes száradás után illik új papírtasakba tenni a lemezt, nem pedig a kicsit piszkos régibe (ilyen tasak kapható a Krúdy Gyula 7. sz. alatt található Indigo lemezboltban, 150 forintért). A papírtasakban elhelyezkedő két kis fül állandó gondot okoz (folyton bosszankodom, hogy nem lehet simán visszacsúsztatni a korongot, mert az beragad). Az ínyenc vérprofik rendre levagdossák a kis füleket.

Köszönet illeti Kárpáti Gábort, valamint Jákó Pétert, aki a szöveg fontos alapjaként szolgáló Digitális hangtechnika című könyvet írta.