Szubjektív

Tartalom

34. szám 2002. június

Kis tehén

A már majd egy éve várt Pepsi Sziget reklám idén is berobbant szürke hétköznapjainkba. A tavalyi „Leviszem a szemetet/kutyát – egy hét múlva jövök” után a Kis tehén is hatalmas sikert aratott.

A Kis tehén kezdetben csak ült a fa tetején, lógatta a lábát és énekelt. Ám mostanában inkább a fűben ül és arról énekel, hogy milyen színűre változik a fű hatására a hátsó fele.

A Kis tehén külsőleg és belsőleg egyaránt a Bee családra hasonlít, mivel a Sziget Bee-ékben lelt új támogatókra. Úgy külsője, mint belsője egyaránt megragadó: a hatalmas fej a cuku orrlyukakkal, ahogy a szarvait a dal ritmusára mozgatja, vagy éppen ahogy azon a semmihez sem hasonlítható hangján énekel.

Az első reklám mottója így hangzik: „Hozd ki anyádat is!” Ez a mondat sok mindent mond el. Van benne irónia, egy kis gúny, de talán halványan az is benne van, hogy ez, pontosabban egy része ennek mégis csak az egész családnak szól.

A Kis tehén egyébként eléggé osztatlan sikert aratott, ám másféle véleményt is hallottam róla. A legtöbben őrülten vágják magukat a tévé elé, ha felcsendül a nagyfejű boci (Kis tehén) furcsa hangja. Ők azok, akik ha az utcán Szigetes posztert látnak a Kis tehénnel, rögtön le is tépik.

A másik oldal – ők ugyan jóval kevesebben vannak – azt mondja, hogy aranyos, de egy igazi reklámnak nem jó.

Én az egyik csoportba sem tartozom, bár inkább az első felé húzok. Nekem személy szerint tetszik, mert aranyos, vicces és színt visz a reklámok egyhangú áradatába. Éljen a Kis tehén és várjuk a folytatást!!!

Pásztor Hanna