34. szám 2002. június
Szószemle
Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton
Parti Nagy Lajos a nyelvkirály. Érdemes olvasni tápláló munkáit. Mindenféle műfajban bravúroskodik: éleslátó paródiát művel, szomorító groteszket von, abajgatja és maslizza a nyelvet – önkényesen, zseniálisan alkot kifejezéseket.
A hullámzó Balaton című novelláskönyv tartalmából rövid idézetekkel igyekszem ízt kölcsönözni.
Olvasható a jellemző Parti Nagy-helyezkedés néhány fejezete, sportevő vallomástól Mantin Lajos Taszilóig:
„Na, az akkor egy-két szóból elrendezte a dolgot, aztán félrehívott, megkínált mogyorókrémmel, kérdezte, járok-e valahova rendszeresen. Hát, a Kinizsi-Húsosokhoz. Hogy hagyjam ott azokat a macskajancsikat, azok csak híznak, semmi technika, ő leigazol, minden edzés után villamospénz, verseny után kis uzsonna, szalámiszsömle, üdítő, ők se nagy egyesület. Akkor aztán le is igazolt az Édesipar. Ott már rendes foglalkozás volt, elmélet, iskolázás, perisztaltika, minden. El is kezdtem komolyan fejlődni. Pár év alatt Balaton szeletben Úttörő-olimpiát nyertem." (P. N. L.: A hullámzó Balaton – részlet)
„Aranyka vérdobbanó szívében bezsírozottan forgatta meg kulycsát a settenkedő szerelem. Elefántcsont kebele úgy pihegett föl-alá a holdas sejemháj alatt, mint egy égi test. Midőn a „paplany” baldachinja alatt kissé felocsútt a nagy settenkedésre, más még az igazak álmának hódolt alván. Csak az egy Aranyka nem!!!" (P. N. L.: A fürdőző leány – részlet)
„S nagy murván belépett Pferdmann, a hucul fuvaros. Zsíros kalapját éppaligan megbökte, hogy ihol van e, s hogy ne tökerésszen az úrnak, várgya az öreg gróf a pakli szivart, a kisasszonkák a piperéjüket, antul inkább, mert megfúlnak a lovak a gutától, pattanjék!
Hade nem úgy van az, barátocskám! Brúdered tenéked a faggyas medve, pattant föl ordítva ez a házitanító, s pofozta volna le paksamétájával a hucult, hogy minden patás sofőrbitangnak már csak nem volna lábakapcája egy Mantin Lajos Tasziló, hékám! De hagyjuk a volnákat, fölpattant, az tényigaz, s ment hamun a gazember után a szekérhöz.” (P. N. L.: A fürdőző leány – részlet)
Meg a brutál témázás:
„most nem az, hogy általánosítok, érted, én nem nézem, hogy endékás külsejű, vagy mit mondjak, romános, meg satöbbi, bár én azt megmondom, hogy arabot azt nem, csak ha itt van a Kobra-csoport, akkor két ilyen tökösebb srác megfogja szorosan, megvárja, míg fogyaszt, mittudomén, gombafejek, tartár, rizsköret, vagy amit rendel a vendég, okés, egyen, fizessen, és mehet utána nyugodtan, semmi probléma és üldözés, mert kinek kell az, a civakodás, vagy ha úgy látom, hogy témázós a téma, hát megmondom, hogy nix asztal, de hogy akkor az ottan micsoda? az mondom, szabócsalád, verstészt du, no, tessék továbbmenni ázsiába, vagy ahová valók, érted, most nem ez vagy az, fajilag mindenki ember, fifti-fifti, mint te vagy én, emberileg ember, ha szófogadó, meg magyar, csak nem mindenkinek egyformán van asztal, meg vagyok értve? ha gyanús egyénű vagy például copfos, mittudomén, ez esetről esetre változik, ez a szép a vendéglátásban, ez a változatosság, meg megismerni sok ember nézetét, nem igaz? no most akkor, ha már ilyen jól eldumáltunk, szomorú volnák, ha témázás volna számlailag teveled is, hány fröccsöt is vallol be?" (P. N. L.: Vadhuss – részlet)
Van benne néhány szorongató, szociografikus történet: szívelzsírosodás, kisvárosi felvételek… Valamint egy-két nyelvileg túlkanyarított írás, de azok is különös értéket képviselnek.
Mondom, érdemes olvasni, ezt, vagy más könyveit is. Például a Sárbogárdi Jolán: A test angyala című romantikus ponyvatökélyt, meg a nagy irodalmi slágert, a Hősöm terét.
(Parti Nagy Lajos: A hullámzó Balaton – waldtrockenkammeri átiratok –, Jelenkor Kiadó, Pécs, 1999)