39. szám 2003. október LibiomfiElőször csak egy képeslapot láttam, ami ezt a filmet hirdeti. Nem igazán tudtam, hogy mi ez, és egyáltalán érdemes-e megnézni. Aztán mindenkitől azt hallottam, hogy mennyire meg akarja nézni, és milyen jó lehet. Lassacskán azt is megtudtam, hogy az a Végh-Kálmánchelyi páros rendezte, akiknek én éppen a nyáron láttam a négy kisfilmjét, amiket a Millenáris parkban vetítettek (Uristen@menny.hu; A legkisebb film, a legnagyobb magyarról; Pesti mese; Szegény Peti nagymamája), és szintén ajánlom őket mindenkinek, mert nagyon jók! Később megtudtam, hogy a Libiomfi lesz a Szigeten. Az utolsó nap, már 23:25 – a film kezdésének időpontja – előtt óriási tömeg volt az RTL KLUB mozinál, ahol addig, mintegy felvezetésnek, a Szegény Peti nagymamáját vetítették. Aztán óriási csönd (na jó, lehet, hogy eltúlzom egy kicsit), mindenesetre halkult a tömeg, És megjelent a vászon előtt a rendezőpáros. Elmondták, hogy ez itt valójában egy országos filmpremier... És akkor rengeteg lufit eresztettek az ég felé, a végükre pedig égő csillagszórókat kötöttek, és ez rettenetesen jó hangulatot teremtett. A film nagyon jó, nem szokványos, de a stílusa – és egyébként is – teljesen beleillik a Végh-Kálmánchelyi sorozatba. Röviden a történet: Libi bácsi castingot tart. Illetve úgy nevezi, hogy casting, de egy igazi szereplőválogatáshoz semmi köze. A maga módján mégis kiválasztja azokat, akiket bele szeretne tenni a maga Micimackó előadásába. Teljesen komolyan veszi magát, még egy tanyára is elviszi a társaságot, hogy bele tudják élni magukat a szerepükbe. Ám itt kezdődnek a bonyodalmak. Végül a szereplők otthagyják vezetőjüket, amit később megbánnak, és megrendezik az előadást, meglepetésnek. A történet végét nem árulom el, ha azt is meg akarjátok tudni, menjetek el és nézzétek meg a filmet, már ha még nem láttátok volna. Nagyon jó! Libiomfi (70 perc, 2003) |