40. szám 2003. december
Kontroll
Az előző számba írtam egy cikket a Boldog születésnapot!-ról,
aminek a végére írtam valamit a „magyar film” kategóriába sorolás hátrányairól.
Mégis, amikor a Kontrollon gondolkodom, szinte kényszeresen mondogatom magamnak,
hogy ezegymagyarfilm, ezegymagyarfilm. Azt hiszem, ezzel próbálom magam előtt is
leplezni az ámulatomat a fölött, hogy ez egy magyar film.
Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag kb. a film második percéig azt gondoltam, hogy ez egy vígjáték, olyan helyesen valamiamerikás. Aztán Eszenyi Enikő piros cipellőjének látványa, amely gazdája nélkül billeg a biztonsági sáv túloldalán, hirtelen megfagyasztotta ereimben a vért. Nem is a látottak, sokkal inkább néhány felsejlő emlékkép miatt: hiszen az elmúlt pár esztendőben próbáltak már a magyar filmkészítők a vígjáték műfajától eltérő közönségfilmet forgatni, amely kísérletek eredményei általában a „szánalmasan röhejes” kategóriába lettek sorolhatók (a mélypont kétségtelenül az Európa expressz című khm... akciófilm?). És van még remény! Antal Nimród története amellett, hogy önmagában is érdekes karakterekre és helyzetekre épül, megtalálta azt a tökéletes közeget, amelyben képes tökéletesen kibontakozni és fordulatos, izgalmas, érzelemdús filmmé válni. A metró világának bemutatása mint téma olyannyira kézenfekvő, hogy eddig egyetlen magyar filmesnek sem jutott eszébe erre épülő filmet forgatni. Pedig a budapesti lakosság nagy részének, akik azt hiszik, hogy az állomásokat díszítő mozaik-minták felsorolásával már mindent tudnak, már az is érdekes lehet, ha a csodálatosan mozgó kamera segítségével képet kaphatnak erről a hatalmas föld alatti hálózatról.
A színészek (már megint ez a bűntudattal vegyes meglepődöttség) nagyon jók.
Bulcsú szerepében Csányi Sándor olyan ijesztően reálisnak tűnik, hogy szeretnék
megnyugodni afelől, hogy a magánélete egyébként rendben van; Muki, a nem túl
értelmes, de szeretnivaló, narkolepsziás sültkrumpli-zabáló és az ő totális
ellentéte, az ellenőrcsapat rangidős tagja (a Profeszszor), az amúgy is „én már
mindent láttam” arccal játszó Mucsi Zoltán; a kicsit hiperaktív, éppen második
„Miért?” korszakát élő újonc Tibi („Ez mi, hallod?”) és Lecsó, a tipikus
ellenőr, aki viszont bármikor fűrészt ránt elő a kabátjából, ha éppen erre van
szükség. Béla, a mozdonyvezetőből visszacsúszott, enyhén alkoholista
metróvezető, aki túlhajt az állomáson, de szerencsére gyorsan visszatolat, és a
lánya, Szofi, az egyetlen női szereplő, akit titokzatos munkája miatt szinte
végig egy rózsaszín macijelmezben láthatunk, és aki végül angyalként szabadítja
meg Bulcsút a pokoltól és viszi magával a mennybe.
A kapucnis-bőrkabátos sorozatgyilkos túl kézenfekvő, de jó ötlet (lenne),
viszont ez az egyetlen szála a filmnek, ami nincs teljesen végiggondolva és
kidolgozva, a lezárása pedig kicsit összecsapott. Szerencsére bőven van, ami
kárpótolhat minket, többek között (a szereplőknél maradva) a Gyalogkakukk
figurája, aki sajátos lázadási formájával alaposan megizzasztja a tapasztalt
ellenőrcsapatot.
A Kontroll jó film. Nem erőltet semmit, a depresszióba hajló Bulcsú szemén keresztül látva a történet finoman egyensúlyozik a hihetőség határán, hiszen a figurák és a helyszínek kézzelfoghatósága ellenére néha mintha egy kicsit szédülve néznénk, néha a hallucinációhoz közeli jelenetek emelik fel a filmet a realitás szintjéről (pl.: Bulcsú álom-képzelgése).
Az érdekes történet, a látványos képek, a sajátos hangulatot keltő látványvilág és a minden jelenetben tökéletesen kifejező zene (NEO) messze kiemeli a Kontroll-t az utóbbi évek magyar filmjei közül.
Kontroll (2003, 102 perc)
Rendezte: Antal Nimród
Zene: NEO
Szereplők: Csányi Sándor, Mucsi Zoltán, Pindroch Csaba, Badár Sándor, Scherer
Péter, Kovács Lajos, Cserhalmi György, Kulka János, Eszenyi Enikő
fotók: www.kontrollfilm.hu