40. szám 2003. december
Mi, azaz a hetedikesek eddigi élete
Még csak három hónapja, hogy osztálytársak vagyunk, de úgy érezzük, mintha már évek óta ismernénk egymást. Már az is összecsiszol, hogy ennyi embert közösen ismertünk meg, nem beszélve a sok közös programról. Ezekről és rólunk fogok most írni.
Ahogy betettük a lábunkat az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba, a tanárok
első dolga volt, hogy szétszedjenek és összetapasszanak, szétvágjanak és
összefoltozzanak, darabokra szedjenek, majd mintha folttechnikáznának, újra
összevarrjanak minket. A lényeg az, hogy nem kellett hozzá egy hét, és úgy
éreztem, több csoportba osztottak, mint ahányan voltunk. (Egy hét? Nekem már az
első nyitáson betelt a memóriakártyám!)
Kábé ezek a párbeszédek hangoztak el köztünk:
– Megyünk együtt angolra?
– Persze. De neked most nem TMT-d lesz?
– Ja, de. Illetve nem. Énekem, asszem.
Vagy:
– Mi volt a lecke töriből?
– Nem is volt törink!
– Ja, te nem a kupactársam vagy?
– Nem, mert a Pötyi az én kupacomban van.
– Akkor a csibémben vagy. Ki a patrónusod?
– Ági.
– Igeen!
Szóval lassan kezdtük felfedezni a megvilágosodás felé vezető utat...Miközben
(a csapatok ellenére, vagy miatt?) jól éreztük magunkat.
Mindenesetre tanáraink továbbra is gondoskodtak róla, hogy a délutánokat ne kelljen a kényelmes kanapén, tévé előtt lustulva eltölteni. „Kedveskedtek” nekünk életünk első epochazárójával. A Gyalog kupac első epochazáróját művészetismeretből írta (vagy alkotta). A feladat az volt, hogy írjunk, készítsünk makettet vagy videót Artnóról, egy olyan városról, ahol nincs művészet. Ennek az epochazáró elkészítésének öt fázisa van:
1. Az ember azt gondolja, milyen tök jó, könnyű, sok pontért.
2. Belegondol, rájön, hogy ez lehetetlen feladat. Nem
akarja megcsinálni.
3. Gondolkodik. Most mit csináljak?
4. Megvan!
5. Nagyban dolgozik.
Ez idő alatt a Galopposok túlestek első, saját epochazárójukon, a matekon. Nemcsak amikor kijöttek a teremből, de utána meg néhány napig, ha a matek szóba került, elég furcsán néztek. Mintha egy csomag mélyfagyasztott borsót öntöttek volna a pólójuk alá.
Csoportomban még az alkotóházon is nagy tervek hangoztak el. Egyesek Guinnes rekordot akartak csinálni kis foltvirágokból. Kigondolták, minden egyes AKG-s csináljon egypárat, jöhetnek külsősök is, s a végén óriás szőnyeggé varrjuk össze. Ezt a tervet aztán elvetettük, mert hiába volt már az ötödik alkotóházunk, egyesek még az anyag kiválasztásánál sem tartottak.
Csibén mindenki mást csinált. A Horn csibéből csak annyit láttam (illetve hallottam), hogy folyton egy dalt énekelnek: Happy birthday to you... Amiből arra merek következtetni, hogy minden egyes csibe szülinapját több évre visszamenőleg megünnepelték.
Nekünk (mivel tiszta lánycsapat vagyunk), elég nehéz egy csibén egy közérdekűnél többet bejelenteni, mert már az elsőnél elakadunk, s a dumát csibe végéig nem hagyjuk abba. Ennek ellenére egypárszor sikerült a tervezett nosztalgiacsibét megtartanunk, és megnézni a behozott babakori videókat.
De azért nyitásra is van programunk:
Hétfő (hentergő): kábé annyiból áll, hogy az Ági elmondja nagy nehezen a
közérdekűket, és mikor már a hét első tíz percében sikerült kikészítenie a
későknek és a dumálóknak (azaz az évfolyamnak) a patrónusokat, végre
bekapcsolják a zenét és pihenünk. Azaz beszélünk, de az ugyanaz. Aztán mindig
adnak még egy esélyt... Hátha jövő hétfői jobb lesz.
Kedd (közérdekű): Ugyanaz, ahogy az összes nap kezdődik. Elmondják a tudnivalókat, és mehetünk.
Szerda (színes): Na, az már egy fokkal jobb! (Hogy lehetek ilyen kis egoista!) Elvileg a Libasor vállalta be, de mivel nincs elég időnk és ötletünk, általában Szalontai Ági olvas fel valami jópofa könyvből, amiben gyerekek dolgozatai vannak. (Pl.: Mitől barát a barát?). Eddig még csak egy Libashow-t sikerült összeállítanunk.
Csütörtök (éneklő): Na, ha csütörtökön kések, és üres a folyosó (ez elég ritkán fordul elő, mármint az, hogy üres a folyosó), akkor gyakran kétségeim vannak afelől, hogy 58 kulturált (legalábbis annak kinéző) gyerek ül-e bent és énekel, vagy netán kisiskolánkat tegnap óta kocsmává nyilvánították?
Péntek (azt hiszem ajánló péntek): általában Csernus Gábor ajánl nekünk valami programot a hétvégére.
Az eddigi legnagyobb pénteki közös programunk a halloweeni tökkiállítás volt. Aznap nagyon korán felkeltem, hogy elérjem a buszt. Amikor beértem az iskolába, mindenki amiatt faggatott, miért nem jöttem feketében, hiszen megbeszéltük! Megnyugtattam őket, azonnal átöltözöm, csak anyu nem engedett el teljes díszben. Miután átöltöztem és kijöttem a WC-ből, a mosdóban meglepő látvány tárult a szemem elé: kábé nyolc lány állt a tükör előtt és feketére sminkelte szemét, feketére lakkozta körmét, feketére rúzsozta száját. És egyre csak szaporodtunk. Eléggé meglepődtünk egymáson, hogy ilyenek is tudunk lenni, ha akarunk. Igaz, rajtam is meglepődtek, amin meg én csodálkoztam.
A jövő kitalálásához ezek után már fáradt vagyok, így megvárom, míg múlttá alakul, és a következő Szubjektívben majd megírom.