41. szám 2004. március
Termbúvár akciónap
Miért is szedtük a szemetet?
Szombat reggel a bentalvás után mindenki halálfáradt volt,
ráadásul az idő sem volt túl jó a cserjeirtáshoz. Így hát el lehetett dönteni,
elmegyünk-e akciózni, vagy inkább otthon töltjük el ezt a borús szombat
délelőttöt. Marsi tanár úr elmondta, hogy csak a legbátrabbak jelentkezzenek, na
meg akinek van esőkabátja és bakancsa. Nekem egyik sem volt, mégis úgy éreztem,
mennem kell, és rajtam kívül még 11-en gondolták azt, hogy ezen a reggelen
nekivágnak a rövidke buszútnak, amely Fótra vezetett.
A buszon utazva mindenki azon gondolkodott: mit is keres itt valójában? A választ igazából nem is nagyon tudtuk, csak arra gondoltunk, ha már ezért bent aludtunk (na meg a Mikulás miatt), miért ne. Megérkeztünk, majd megbeszéltük, milyen lehetőségek vannak a cserjeirtáson kívül. Nagy lelkesedéssel jelentkeztünk a szemétszedésre (mi, lányok, a 11.-ből, 10.-ből, 9.-ből, és 8.-ból), de még nem nagyon tudtuk, hogy mi lesz. Először is bepréseltük magunkat egy kis terepjáróba, és Csongorral (aki egyébként Fóton természetvédő) elindultunk az első helyszínre.
A kocsi hátulján egy kis utánfutó volt, amibe a szemetet gyűjtöttük. Itt most nem arra kell gondolni, mint otthon, hogy pár helyen el van szórva az elhasznált papír zsebkendő, hanem az olyan dolgokra, amit még véletlenül sem a túrázó visz magával az erdőbe. Az első dolog, amit begyűjtöttünk, az egy nagy gumiabroncs volt, ami biztos leesett valakinek útközben, és egyszerűen nem vette észre. Aztán kicsit odébb egy egész nagy rakás szemétre leltünk: számlálhatatlan félliteres üveg, amelyeket nem lehet visszaváltani, csokipapírok, szeszesitalok üres üvegei, ruhadarabok, fél pár papucs, plusz azonosítatlan tárgyak és egy csomagnyi óvszer elszórtan, a kupac közepén. Végül is, legyen természetes! Ha elkezdenénk nyomozni, kik is jártak erre, sok mindent megtudnánk róluk: milyen márkájú cigarettát szívnak, milyen italokat szeretnek, milyen ruhákat hordanak... Ezek persze csak úgy nem születnek oda, az erdő kellős közepére.
Továbbmentünk olyan helyet keresni, ahol folytatni tudjuk a tisztítást, és
sajnos nem kellett sokáig keresnünk. Az autóút melletti árok tele volt
szeméttel. Neki is estünk, de az idő nagy részét az vette el, hogy döbbenten
álltunk és néztünk. Azt hiszem, más is ezt tette volna, ha látja, hogy az erdő
szélén, a fák közé a fűre ki van dobva egy mikrohullámú sütő, ami még
csilingelt, amikor feltekertük. Vagy éppen azon nézne nagyot, amint kábelekbe
botlik, vagy valószínűleg egy étterem által kidobott üres vodkás üvegek halmába
(kb. 30 darab), amiknek az útja azért vezethetett ide, mert az ÁNTSZ bünteti a
túl sok újra nem hasznosítható szemetet, és úgy gondolták, ez így egyszerűbb.
Valóban, csak nem árt arra gondolni, hogy a talaj nincs megáldva azzal a
képességgel, hogy elnyeljen dolgokat, maximum az olyanokat, amik nem műanyagból
vagy más, mesterségesen előállított anyagból vannak. A szemét csak halmozódott,
a gumiabroncs-gyűjtemény 5-6 darabbal gyarapodott, az üvegek tovább szaporodtak,
a szemétkupac gyűlt. Amit összegyűjtöttünk, azt pár nap múlva vitte el egy
konténer, oda, ahol a helye van valójában. Közben azon kattogott mindenki agya,
milyen ember lehet az, aki például több szemeteszacskónyi termőföldet hagy ott
az út szélén. Mert az még rendben, hogy kiönti valahova, mivel ez pont olyan
dolog, amit lehet, de azt, hogy a földet fekete zsákban hagyja, azt nem tudtuk
megérteni. Mennyiből állt volna kiönteni, és még egy zsákot is megspórolhatott
volna. Ő inkább azt választotta, hogy amikor arra jár kocsival, újra és újra
gyönyörködhessen benne. Vagy amikor a gyerekeivel arra autózik, azok
felkiáltsanak: „Nézd apa, az nem a mi asztalunk volt?” És mindenki meglepetésére
találkoztunk is egy ilyen emberrel.
Már éppen menni készültünk, amikor egy férfi kiszállt egy autóból, ami tele volt hulladékkal. Hős természetvédőnk várt egy ideig, majd kiszállt a kocsiból, és érdeklődött aziránt, mit akar tenni a kocsi hátuljában halmozódó szeméttel, mert lerakni azokat ide szigorúan tilos. Erre persze jött a válasz, miszerint ő csak begyűjt néhány kacatot, amivel tud valamit kezdeni. Miután Csongor visszaszállt az autóba, emberünk szorgalmasan elkezdett nézelődni, valami „felhasználható” szemét után. Persze először a hőn szeretett mikrónkat rakta be. Vártunk még, majd felírtuk a rendszámát, és jeleztük neki, hogy jól gondolja meg, mit csinál még a begyűjtött tárgyakkal.
Eléggé elfáradtunk, pedig nem is jártunk be nagy területet, viszont annál több szemetet szedtünk össze, ami azért elég szörnyű. Bezzeg amikor a patrónusok szólnak nekünk, hogy szedjük össze a szemetet a kisiskolában, akkor azt senki nem csinálja szívesen, nemhogy önszántából! Arra hivatkozik, hogy az nem az ő szemete, ezért nem köteles fölszedni. Hát nekünk se volt kötelező, de mégis nagy kedvvel tettük, és óriási lelkesedéssel. Senkinek sem jó érzés, hogy amikor az erdőben sétál, egy nagy szemétdomb állja útját. És hogy miért is szedtünk szemetet? Ezért az élményért!