43. szám 2004. november
Dráma a színfalak mögött, avagy az el nem kezdett előadás
Október 7-én este nagy készülődésben voltunk itthon, hogy elinduljunk megnézni a Szentivánéji álom című színdarabot, amit nem is olyan régen kezdtek el játszani az Új Színházban. Szokásos kapkodás, utolsó pillanatban kijelentjük, hogy nincs kedvünk elmenni, aztán valahogy mégis rábeszéljünk magunk és félórás késéssel elindulunk.
Amikor
odaértünk a színházba, még semmi különös nem tűnt föl, hacsak az nem, hogy nem
tudtak anyunak felszolgálni poharas kólát, mert csak dobozos volt. Majd mikor a
pultos lány látta, hogy anyu mennyire szeretne inni poharas kólát, akkor
kitöltött valami alkoholos ital hozzávalójaként számon tartott kólából egy
adagot egy műanyag pohárba. Talán ez volt a kezdete az esti furcsaságoknak…
Ezután be akartunk ülni a nézőtérre, de anyu is és én is meglepetten tapasztaltuk, hogy még nem lehet bemenni. Na, ilyen se volt még. Már 5 perc volt csak az előadás kezdetéig, de még mindenki kint állt az előtérben. Furcsa! De még mielőtt gyanús gondolatok támadhattak volna a fejünkben, találkoztunk anyu régi drámatanárával, aki elszórakoztatott bennünket, míg végül is be nem engedtek. Már épp kényelmesen elhelyezkedtünk, sötét(ebb) lett a teremben, arra számítottunk, hogy kezdődik a színdarab, de nem… Kijött egy férfi a színfalak mögül és bemutatkozott. Hamar megtudtuk, hogy ő a színház igazgatója, és elmondta, hogy mind hú de szerencsések vagyunk, mert tanúi lehetünk egy neves díj átadásának, ami itt és most fog megtörténni, és hogy legyünk türelemmel. Hát mi türelemmel voltunk, csak igen meglepődtünk ezen az egész díjátadósdin. Csak pár percig tartott, s mikor vége lett, mindenki tapsolt és újból izgatott morajlás zúgott végig a termen, hogy na most már tényleg elkezdődik a Szentivánéji álom. Csak a szemfülesebbek akadtak fenn azon a mondaton, ami az igazgató száját utolsóként hagyta el: „Nemsokára kezdődik az előadás.” De mi az, hogy nemsokára? Miért nem „és most”? Épp elkezdtük ezt megvitatni anyuval, amikor ismét megjelent az igazgató (egyre kisebb volt) és bejelentette, hogy sajnálatos módon, technikai okok miatt 19-20 percet várni kell ahhoz, hogy megkezdhessék biztonságban az előadást. Na meg hogy ki ne hagyjam, nem felejtettek el minket emlékeztetni, hogy bátran vegyük igénybe a büfé szolgáltatásait. Hát mi anyuval bátran kimentünk sétálni és vettünk a Non stopban innivalót, közben pedig erről az igen gyanús színházi ügyről folyt a társalgás. Mikor visszamentünk, még mindig az előtérben nyomorgott mindenki. Épp ott tartottunk anyával, hogy milyen vicces lenne, ha elmaradna az előadás, mikor az igazgató felállt egy pódiumra és sajnálattal közölte, hogy szörnyű módon nem tudták orvosolni a problémát, ezért az előadás elmarad. Jót nevettünk, majd anya megjegyezte, hogy még szerencse, hogy nem az osztályával jött, mert idegbajt kapott volna, az egyszer biztos. Majd arról kezdtünk beszélni, hogy vajon mi lehetett az az ennyire komoly technikai probléma, ami miatt nem lehetett megtartani az előadást. Ekkor hallottuk meg, hogy két takarítónő mondja egymásnak, hogy igazándiból azért nem tarthatták meg az előadást, mert az egyik színész nem jelent meg. Vajon mi történhetett? Miért nem jelent meg az a színész? Persze az nyilvánvaló, hogy azért nem mondták meg nyilvánosan, mert nem akarták, hogy mindenki erről beszéljen, de mégis… Talán az az egész díjátadás is álca volt, hogy húzzák az időt. Hát, nem tudom... De az egyszer biztos, hogy ez az egész nagyon-nagyon különös.
Szentivánéji álom, avagy a Gyulai Várszínház nívódíjainak átadása
Új Színház, október 7.
Rendezte: Márta István