43. szám 2004. november
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Szinte lehetetlennek tartom leírni a film tartalmát tényszerű, kerek, érthető mondatokkal. Valószínűleg a néző a történet egy bizonyos pontjáig nem is érti, hogy akkor most mi van és hogy.
A film tulajdonképpen egy nagyon egyszerű problémát jár körül: mi lenne, ha egy
egyszerű, fájdalommentes és nem is túl hosszú orvosi beavatkozással
kitörölhetnénk emlékeinket? Rossz álmokat, kínos pillanatokat, sőt, akár
életünkben addig fontos szerepet játszó embereket is. A film elején úgy tűnik,
ez egy teljesen normális és elfogadott módszer. A páciensek időpontot
egyeztetnek a csinos asszisztenslánnyal, megjelennek az adott napon,
beszélgetnek egy kicsit a főorvossal, leadják neki az összes, a kitörlendő
emlékhez kapcsolódó tárgyukat, majd hazamennek és lefekszenek aludni. És másnap
reggel, hála a szorgos technikusoknak, egy új, és remélhetőleg boldogabb
emberként ébrednek fel.
De mi történik, ha valaki a törlés közben jön rá, hogy mégsem akar új életet, mégsem akarja kitöröltetni emlékeit? Erről szól a film, amely szó szerint az érzelmek kuszaságába vezeti a nézőt: egy elhamarkodott döntés kiszámíthatatlan és elkerülhetetlennek tűnő következménye.
Bár a főszerepekben olyan sztárok láthatók, mint Jim Carrey (mindenki felejtse el örökre Ace Venturát, mert ez valami teljesen más), Kate Winslet (nincs hozzáfűznivalóm…), vagy Kirsten Dunst (ezzel a filmmel a „tehetséges színésznő” kapott egy pontot „üres fejű Mary Jane-nel” szemben); a film igazi sztárja az egyesek által zseninek tartott forgatókönyvíró, Charlie Kauffmann. Egyedi látásmódjával, kissé szürrealista történeteivel mára hatalmas rajongótábort szerzett magának, ami, lássuk be, teljesen érhető.
Mindenkinek ajánlom, akit érdekel egy „ezt én is kitalálhattam volna!” jellegű érdekes, de nem súlyosan elgondolkodtató film.
Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal sunshine of a spotless mind, 108
perc, 2004)
Rendezte: Michel Gondry
Főszereplők: Jim Carrey, Kate Winslet, Tom Wilkinson, Kirsten Dunst, Elijah Wood
