43. szám 2004. november
Fahrenheit 9/11, avagy a kampány új formája:
cannes-i nagydíjas dokumentumfilm
Azért nehéz bármilyen egyértelmű véleményt kinyilvánítanom erről a filmről, mert
ha most azt mondom: „ó, szörnyű, ezek után mindig leköpöm a tévét, ha Bush feje
megjelenik a képernyőn”, akkor megkapom cserébe, hogy ez igazából egy
manipulatív, hatásvadász film, és hülye vagyok, ha elhiszem, amit Moore
összevágott a célja érdekében. Ha pedig én is ezen az oldalon állok, akkor
megcáfolnak a filmben bemutatott bizonyítékok. Én egyelőre bedőltem ezeknek a
bizonyítékoknak.
Michael Moore filmje egyrészről reklámfogás, ez nem vitás. Maga a rendező viselkedése igazolja ezt, aki azóta is minden alkalmat megragad, hogy saját demokrata-elkötelezettségét bizonyítsa. Közvéleménykutatók szerint is mérhetően befolyásolhatja az elnökválasztás kimenetelét, hiszen mind képi világa, mind a hangneme meglehetősen erőszakos. Szó szerint, és a már említett manipulálás szempontjából is.
Hogy hazudik-e vagy sem, azt mi, szürke halandók talán soha nem fogjuk megtudni, hiszen az őt ért vádakat Bush mindezidáig nem tudta vagy nem akarta tagadni (pl.: kapcsolat a bin Laden családdal). Az ehhez hasonló állításokon kívül még meglehetősen sokszor láthatjuk Mr. Bush-t: sminkigazítás közben egy tévéinterjú előtt, csak úgy bambán bámulni a kamerába, illetve egy érdekes jelenetben, melyben miután befejezte az iraki háború legújabb történéseit kommentáló, komorarcú beszámolóját, elfordulva, vidáman ad hangot abbéli örömének, hogy az imént elütött golflabda jó helyre gurult. Ezek alatt a képsorok alatt szinte hallani lehet Moore gúnyos kacagását.
Bár a film alapvetően kiszolgál, néha vicces, néha komoly, néha megható, a közepétől sajnos elindul egy túlságosan hosszú „sírós” rész, amely az elhunyt amerikai katonák családjairól szól. Bár ez is több ponton megható, mégis aránya a filmben kicsit túl nagy, a végén már enyhén szólva lankad a figyelem. Ez talán kegyetlenül hangzik, ismerve a témát, de ismerve a rendező célját, talán beszélhetek így erről a filmről.
Hogy vajon a cannes-i zsűri politikai elfogultságának, vagy valóban saját nagyszerűségének köszönheti Arany Pálma-díját a film, azt nem tudom eldönteni, de hogy így, az elnökválasztás előtt-után érdemes megnézni, az biztos.
Fahrenheit 9/11 (122 perc, 2004)
Rendezte: Michael Moore