Szubjektív

Tartalom

44. szám 2005. február

Apja lánya

Ollie egy sikeres PR menedzser. Pályája rakétaként ível felfelé a zene világában. Úgy tűnik, mindene megvan. Feleségül veszi a gyönyörű Gertrude-ot, aki szülés közben meghal. Így a sikereknek vége. Nem elég neki, hogy meghalt szeretett felesége, egyedül kell felnevelnie kislányát, Gertie-t, és menet közben a munkáját is elveszti. Így nem volt mit tenni, leköltözött a lányával apjához New Jerseybe. Nem szívesen tette ezt, mert nem volt olyan fényes a kapcsolatuk, de ez volt a végső megoldás. Elvégre ott is nőtt fel. Utcaseprőként dolgozott, nem volt egy hű de fényes élete. Ráadásul még mindig vágyott a nagyvárosi életre. Egyedül kislánya boldogította, akit nagyon-nagyon szeretett. Gertie szerint ez volt maga a Paradicsom. Egyszer, amikor Gertie-vel épp kivettek egy videokazettát, megismerkedett a szép, kedves Mayával, akivel egyre közelebbi kapcsolatba került, és végül azon kapta magát, hogy beleszeretett. Újra boldog lett, és teljesen megváltozott az élete.

A film egy teljesen egyszerű történet. Szerintem nem annyira rossz, de nem a legjobb. Valaki szerint egész jó, másoknak viszont nem igazán tetszett – tehát eltérnek a vélemények a filmről. Szóval azok közül, amik éppen mentek a moziban, ez volt a legértelmesebb, így erre esett a választásom. De azért annyira nem bántam meg.

Sipos Cintia

Apja lánya (Jersey Girl, 2004, 102”)
Rendezte: Kevin Smith
Szereplők: Ben Affleck, George Carlin, Jason Biqqs, Jennifer Lopez, Liv Tyler