44. szám 2005. február
9.-es témahét, azaz a burkon kívül gyakorlatban is
Ebben a tanévben a kilencedikesek számára minden témahét egy téma köré rendeződik, ez pedig a „Burkon kívüliség” témája. Nekünk, akik ilyen anyagi körülmények között növünk fel, és bármit megtehetünk, meg kell, vagy legalábbis érdemes megmutatni, hogy ezen a világon kívül is lehet élni. Ha nem is így, de élni lehet. Egy embernek élnie kell. Sokszor nem is akármilyen körülmények között. Ez alatt az egy hét alatt úgymond gyakorlatra mentünk különböző helyekre. Csoportokba álltunk össze, és minden csoport választhatott témát. Idősek, hetes óvoda és más ilyen hasonló helyek. Ezeknek a helyeknek a lakóiban az a közös, hogy nagyon rossz anyagi körülmények között élnek. Mi ez alatt az egy hét alatt (ráadásul karácsony előtt) szerettük volna legalább egy kicsit feldobni az életüket. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeressék.
Én az időseket választottam erre a hétre. Ebben az országban különleges szerepük van, hiszen elöregedő társadalomban élnünk. Ez annyit jelent, hogy momentán a dolgozó lakosság egyre kisebb hányada tartja el az időseket, és nem születik annyi gyerek, hogy ez megváltozzon. Így iszonyatos szegénységben is lehet élni idős korban. (Persze, mint mindenhol, itt is vannak kivételek, de mi most ezzel nem foglalkozunk.) Egy idősek klubjába jártam egész héten. Ide beszélgetni és társas életet élni járnak a tagok, tehát van otthonuk, ahová hazamennek. Amiben csak tudtunk, segítettünk. Karácsony lévén a XIII. kerületi nyugdíjasoknak készültek a karácsonyi csomagok. Ez nem 10 darab csomagot jelent, hanem 600-700-at. Nagyon nagy szám ez! Ezekben minden fontosabb karácsonyi kiegészítő megtalálható volt. Leginkább ételek és édességek, olaj, bor, szaloncukor, só, cukor és hasonló háztartási kellékek. Egy ilyen jól megpakolt zacskó kb. 3-4 kg volt. A szaloncukrokat mi válogattuk ki hatalmas dobozokból, és 40-esével raktuk őket össze. Miután elkészültek a csomagok, ki kellett vinni őket a hatalmas konténerekbe. Váltottuk egymást a munkában. Napi 4 órát dolgoztunk, de ez nagyon kemény fizikai munka volt. Három nap alatt durván 400 zacskót hordtunk ki. Az igazi ok, amiért mi valójában mentünk, hogy beszélgessünk, és megtudjunk olyan dolgokat, amikbe nem látunk bele, csak ha közöttük élünk: Hogy élnek? Van-e családjuk?
Inkább lelki társak szerettünk volna lenni ott. Persze, amit csináltunk, az volt a legnagyobb segítség, hiszen ha belegondolunk, ezt a sok csomagot a néniknek kellett volna kicipelniük… Az utolsó két nap már jutott időnk kártyázni is. Na nem az idősekkel, hanem egy nagyon kedves gondozóval. Vele sikerült sokat beszélgetnünk, és megtudni egy-két fontosabb kérdésünkre a választ. Mi inkább a gondozói oldalt figyelhettük meg. Nem ez lett volna a célunk, de ha már így sült el, akkor ez is jó volt. Másrészt esélyünk sem sok volt, hogy idősekkel csacsogjunk, mert nem is találkoztunk velük. Az az igazság, hogy mindig elkerültük egymást. Nyugodt szívvel mondhatjuk (én és a csoportom), hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk. Az a legnagyobb segítség, ami nekik segítség. Ha nem is az egész klubot, de a gondozók hangulatát biztosan megédesítettük!