44. szám 2005. február Nagy Sándor, a hódítóIgaz, hogy már december 9-én bemutatták a filmet, de biztos vagyok benne, hogy egy cikket – bár kissé késve – azért megérdemel. Sokszor elgondolkodom, milyen eredményt kapunk, ha egy nagy egészben minden egyes részlet aprólékosan átgondolt és kivitelezett. Ez a film választ ad erre; az eredmény monumentális, kiválóan megkomponált jelenetek sora. A moziból való távozás után sokkolva éreztem magam. Elgondolkodtató volt látni, hogy kik és milyen események alakították Alexander jellemét. Huszonöt éves korára elért mindent, amit egy hadvezér akkoriban el akarhatott érni. Viszont mint ember, nem találta lelki nyugalmát – férfiak és nők, háborúzás és hazakeresés közt ingázva. Talán azt gondolta, ha elér a világ végére, megleli a kérdéseire a választ. Ja, és visszatérve Nagy Sándor saját nemével való kapcsolatára, egyáltalán nem találom fölöslegesnek, esetleg ízléstelennek, hozzátartozik a történethez. Ami még fontos, hogy a hét perc híján háromórás mozi nem ülepedett le, és a színészi alakítások is jók voltak. De hogy ne csak dicsérjek: számomra az egész filmben az egyetlen bökkenő az, amikor a kis Nagy Sándor körülbelül egy perc alatt megszelídíti későbbi paripáját, akit őelőtte a legjobb harcosoknak sem sikerült megülnie, s a nyaktörő mutatvány elvégzése alatt egy haja szála se görbül. Ja, persze! Bár egy ilyen kis apró megbicsaklás igazán elfelejthető, megbocsátható, hiszen valószínűleg a film készítői sem gondolták komolyan, hogy ez így, egy az egyben megtörtént, csak azt akarták hangsúlyozni, hogy Alexandernek már gyermekkorában is kivételes kisugárzása volt. Befejezésül annyit, hogy nagyon helytelennek tartom a kritikusok hozzáállását a filmhez, olyan, mintha valaki nagyfőnök bejelentette volna, hogy ez a mozi bizony rossz, és azóta mindenki ezt a véleményt írja. A nézők meg gyakran mintha nem akarnák beismerni, hogy egy amerikai film is lehet nagyon jó, mert hogy manapság az amerikaiak csupa képregényhősös meg szirupos filmet készítenek. De igenis! Ez a film elismerést érdemelne!
Nagy Sándor, a hódító (Alexander, 2004, 173”)
|