Szubjektív

Tartalom

50. szám 2006. október

És íme, itt az újabb MEGA…

Szeptember 26-án elkezdődött a közönség szórakoztatására a Megatánc. Annak, aki nem tudná, ez a 3. Megasztár produkció folytatása, pontosabban mégsem az, mert ebben a műsorban nem azért izgulhatunk, hogy ki lesz kétezer-valahány legjobb hangja, hanem hogy ki lesz 2006. legjobb táncosa. A zsűri ugyan változott – hiszen most az asztal mögé tánchoz értőket ültettek –, a játék szabályai azonban maradtak. Ugyan most még csak ismerkedünk ezzel az új műsorral, de én azt vártam az első adástól, hogy mint az eddigi összes első részben a nagyon bénák gyűjteményéről fog szólni, illetve azokról, akik bekerültek. Talán nem szép, hogy én azért ültem le nézni a Megatáncot, hogy röhögjek azokon, akik nem a legjobbak, de így, hogy ez sem került bele, számomra elég unalmassá vált az egész. De ami érdekes – nem tudom, mások megfigyelték-e –, nagyon sok jelentkezőnek foglalkozásként az volt megjelölve: táncos, tánctanár sőt még koreográfus is akadt, pedig ez a mozgásán nem igazán volt érzékelhető. De mind közül a kedvencem – nem éppen pozitív értelemben – Emilio (nem tudom, kinek mond valamit ez a név, ő egy nagy sikerű hazai előadó) háttértáncosa és koreográfusa. Az már az elején is furcsa volt, hogy onnantól kezdve mutatják, hogy kiszáll sárga, csini kisautójából – ez egy barátnőm megállapítása –, mintha már tudták volna előre, hogy őt érdemes lesz mutatni. Tehát a „kedvencem”, miután kifejezetten hihetően előadta, hogy ő nem nyerni jött, és még szerényebben, hogy csak bekerülni, bement, előadta produkcióját, amit egy perc után leállítottak, és a zsűri (tényleg) finoman megmondta neki, hogy ez a műsor nem neki való. Hát ezek után nem csoda, ha szegény egy kicsit keményebb szavakat használva fejezte ki becses véleményét. Nekem ez volt a legszórakoztatóbb momentuma a műsornak. Úgyhogy a következő adásnak már kevesebb reménnyel ülök neki, de csakazértis megnézem! Azt nem tudom, hogy ti egy ilyen cikk után lehuppantok-e a fotelba, de hátha jobb lesz a folytatás.

Szabó Panna

Megatánc (TV2, szombatonként, 20:10)