50. szám 2006. október
Egy diák nehéz napja
Jaj, végre itthon vagyok. Ma az összes tanár jól megszívatott! Biztos, hogy összebeszéltek ellenem. Reggel, jó, nem értem be nyitásra, mert elaludtam – de hát nem én találtam ki, hogy a suli ilyen korán kezdődjön –, és igazából az első órának is lekéstem egy részét, de ez még nem ad okot arra, hogy dupla leckét kapjak. A második órán sms-eztem a barátnőmmel –gondosan elrejtve a mobilomat a pad alatt –, a tanár persze kiszúrta és jól leszidott, hogy: „Kislányom, milyen magatartás ez?! Hát hogy fogsz te így boldogulni az életben? Százszor megmondtam már, hogy a szabály az szabály, és nem tűröm ha…” stb., stb. Hosszas monológ következett az élet nehézségeiről, miután visszafeleseltem, hogy: „Tanárnő, azt hiszem, ez nem akadályoz majd abban, hogy boldoguljak az életben.” Vöröslő fejjel kiküldött az óráról, így jobbnak láttam, ha nem húzom fel őt még jobban, hát gyorsan kimentem, majd az ajtót jóformán rám vágta. Kicsit hangos volt. Ezután matekóra következett, és hiába próbáltam, valahogy nem sikerült koncentrálnom teljesen a tananyagra, és állandóan a barátaimmal beszélgettem. Így aztán a tanár rám üvöltött, olyan hangosan, hogy ijedtemben felugrottam a székemből. Ezt ordította: „Már többször szóltam rád, itt egy feladatlap, menj ki és oldd meg egyedül!” Így hát, mivel nem figyeltem nagyon (sőt semenynyire), nagy gondot okozott a dolog végrehajtása. Na mindegy. Lényeg, hogy végre…
Egy tanár nehéz napja
…itthon vagyok. Jaj, ezek a gyerekek… az őrületbe kergetnek. Ma mintha elszabadult volna a pokol. Ma, amikor bementem a kisiskolába, mindenki kint szaladgált, ahelyett, hogy már leültek volna. Azért, mert késtem öt percet, máris megszólalt az egyik fiú, hogy: „Tanárnő, nem szép dolog ám késni az óráról!” Jó, ezek után le akartam ellenőrizni a házi feladatot. Sorra szólítottam fel az embereket, hogy oldják meg, majd mivel elég gyanús lett a dolog, megkérdeztem, ki nem csinálta meg a leckét. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy szinte mindenki feltette a kezét. Ezután megkérdeztem, hogy ki olvasta el a részletet a könyvből, s mivel körülbelül öten jelentkeztek, hálát adtam az égnek, hogy végre vége az órának. Majd jött a következő osztály. Ma egy előre megbeszélt dolgozatot írattam velük. Természetesen mindenki puskázott, ahogy ez lenni szokott. Minden alkalommal, amikor le akartam valakit buktatni, mindig én húztam a rövidebbet. Vagy belenyúltam valamibe (amit, gondolom, ők tettek oda), vagy papírdarabkát találtam, amire ilyenek voltak írva: „Ne kutass!” vagy „Ne üsd az orrod mások dolgába!”. A gyerekek nagyon lefárasztottak, de még ott volt a tanári megbeszélés, amiben nem vettem aktívan részt. De nem baj… vagyis remélem, nem maradtam le semmiről. Na jó, jobb, ha lefekszem aludni…