50. szám 2006. október
Reklámkritika
|
|
A reklámok többsége túl hoszszú, hatásvadász vagy túl nagy hangsúlyt helyez arra, hogy mindenképpen a reklámozott terméket válaszd. A probléma elsősorban a túlzásokban van: amikor valami már annyira tökéletes, hogy el sem hiszem. Az például nekem egyáltalán nem tetszik, amikor a képernyő sarkában jelzik, hogy ez az újdonság egy másik márkánál sokkal jobb. Nem tartom sokra az ilyen reklámfogásokat!
Régebben csak a filmek elején és végén szórakoztattak minket a reklámokkal, most már azonban a filmek közben is be-berobbannak a reklámok, s nézni kell őket, akár tetszik, akár nem. Egy termékhez olykor több variációban is készül reklám, s gyakran egy reklámblokkban adják le, hogy véletlenül se felejtsük el megvenni.
Kovács Lajos és a Cillit Bang szomorú példa arra, hogy egy jó színész mire képes elpazarolni a tehetségét. Amikor már harmadik variációban hangzik el, hogy most még jobb, mint előzőleg, a nézők többsége már csak mosolyog. Az „Ugye emlékeznek még a 20 Ft-os trükkre?” mondata után visszaemlékezünk a legutóbbi reklámjára, és eszünkbe jut, hogy már akkor is mennyire untuk őt.
Újságvásárláskor is érdemes gyanakvónak lenni, nehogy besétáljunk egy külsőleg tetszetős, de amúgy egy mondanivaló nélküli, reklámokkal teletömött újság csapdájába. A szokásos fogás ilyenkor a következő: híres sztár a címlapon, belül pedig csak hirdetések és rekláminterjúk váltogatják egymást.
A sok reklám azt sulykolja belénk, hogy költsünk minél többet, mert akkor leszünk igazán „dizájnosak”.
Egyáltalán jók valamire a reklámok? Annyira azért nem fölöslegesek, mert megismerhetünk általa új termékeket, az pedig már rajtunk múlik, hogy elhisszük-e minden szavát, vagy sem.