Szubjektív

Tartalom

50. szám 2006. október

A szuper exnőm

Múlt hét szerdára esett, hogy beválthattuk nyereményünk, azaz elmehettünk egy premier előtti vetítésre, A szuper exnőmre. Nekem valahogy kiment a fejemből, hogy érdeklődjek a történetéről, most már lassan annyira mániákussá váltam a filmek nézésében, hogy ha horror, ha némafilm, akkor is szívesen megnézem, csak épp legyen rá időm. Néhány perccel a film kezdete előtt azonban gondoltam, megkérdezem anyukámat, s megtudtam, mire is vállalkozom…

G-girl, a szuperhősnő, és Matt, a kicsit határozatlan, átlagos New York-i hím megismerkedésével kezdődik a történet. Persze a férfi nem tudja, hogy újdonsült barátnője egy szuperképességekkel rendelkező csodalény, s így kezdetben furcsának is találja randevú közbeni hosszú időzéseit a WC-ben, de persze elnézi neki, hiszen a szerelem… De persze, ha tudta volna, hogy időközben a kis Jenny életeket ment… Akkor se történt volna semmi más, csak kicsit többet érdeklődött volna a pár perces távollétek részleteiről. Persze G-girl, aki halálosan beleszeret Matthieu-be, nem bírja ki, s elárulja élete nagy titkát. De úgy tűnik, ez hiba volt, mert Matt épp kezdett kiszeretni a lányból, s így Jen inkább csak fejtörést okoz a fiúnak, hogy hogy szakítson egy olyan nővel, aki igencsak jó erőben van, s amúgy is épp a labilis idegállapota az egyetlen nagy hibája. De végül megteszi, s azt hiszem, itt kezdődik a film legfárasztóbb része, amikor a szuperhősnő nem hagyja élni szegény férfit. Minduntalan cápákat dob be a lakóházába, miközben ő épp próbálná egyenesbe hozni az életét az új, már sokkal nyugodtabb és kedvesebb barátnőjével. S bár bolondabbnál bolondabb fordulatok követik egymást, mégis a film vége szerintem egyszerűen zseniális, már legalábbis én igen jól szórakoztam rajta, hogy szegény Matty, a nagy nőcsábász a végére milyen szépen megjárja.

Na de szó sincs róla, hogy elárulnám a slusszpoént, inkább nézzétek meg, amikor épp ilyen mindenen nevetős óráitok vannak, mert helyenként tényleg nagyon fárasztó, főleg, hogy pont a legizgalmasabb részek vannak lerövidítve (úgymint a levegőben röpködős-hősködős, vagy a még kezdeti stádiumban lévő békés romantikus jelenetek), de egy biztos, a végéért megéri!

Hugi (Kajos Rebeka Dóra)

A szuper exnőm (My Super Ex-Girlfriend, amerikai film, 2006, 96”)
Rendezte: Ivan Reitman
Szereplők: Uma Thurman, Luke Wilson, Anna Faris