50. szám 2006. október

Szubjektív beszámoló a tizenegyedikes témahétről

Nagy AKG-sok vagyunk, úgyhogy szerintem már senkinek se kottyant meg a szeptember negyedikei iskolakezdés helyetti augusztus végi nyitótábor. Csak a behívólevél, amelyen parlagfűszedést, vagy valami hozzá nagyon hasonló mezőgazdasági lefárasztást helyeztek kilátásba a patrónusaink. Meg kellett birkóznunk a hír mellett még azzal is, hogy az üzenetben „középosztály elpuhult gyermekei” minősítést kaptunk.

Könnyelműen rábólintottam a felkérésre, miszerint írjak már valamit a témahetünkről (vö. 2006. VIII. 29. – IX. 1., Horány, teljes körű ecetfa-semlegesítés). Aztán, amikor kezdett volna átcsúszni az elmélet a gyakorlatba, leesett, hogy leszázalékolt voltam krónikus allergiám okán, így nem én vagyok az ideális krónikás. Lássuk, mit tudok mégis kihozni belőle.

Mielőtt megnéztük volna a terepet, nem féltem, hiszen azt állították a helyi szervek (közismertebb nevükön erdészek), hogy nem fogunk – az előzetes rémhíresztelésekkel szemben – parlagfüvet gyomlálni. Azt is megjegyezték azért, hogy egy-két parlagfű előfordulhat útközben a tett színhelye felé, de azt igazán fel sem kell vennünk. Hát, a fél órás (tor)túra alatt, bárhogy erőltettem is a szemem, csak parlagfüvet láttam. De nem ám úgy elszórva a pusztában, hanem erdőnyi menynyiségben. És láttam azt is, ahogy röhögve lengették felénk spóráik hadát. Na jó, legyünk őszinték, volt ott azért néhány ecetfa is...

Midőn visszatértünk (esetemben vánszorogtunk) a táborba, jelentősen megnőtt a konyházni vágyók száma. Ahhoz a délutáni sétához képest gyöngyéletünk volt egy hétig. Fél órával a favágók előtt keltünk, terítettünk, ettünk, keltettünk, pincérkedtünk, mosogattunk (ez lenne a reggeli), aludtunk, terítettünk, ettünk, pincérkedtünk, mosogattunk (ez itt az ebéd), rápihentünk, terítettünk, pincérkedtünk, mosogattunk (ez meg a vacsora), nyugovóra tértünk. Szóval ingergazdag napjaink voltak. A többiek ezalatt meg irtották a fákat, keményen. Utólagos beszámolók szerint annyira belejöttek a dolgos életbe, hogy egy egyszerű, városi ecetfa láttán agyukban máris előpereg az irtóeszközök teljes arzenálja, és kegyetlen vigyorral méregetik a fa törzsének vastagságát a Flórián téren.

Igazán nem tudhatom, milyen érzés volt kinn a természet lágy ölén földbe kenni az ecetfákat, de biztos jó dolog egy hét alatt erdőből mezőt gyártani. Gondolom. Én szerettem a mosogatósdit, kivéve, amikor bőséges töltöttpaprika-maradványokat kotorásztunk, meg amikor a hetven főre szóló nagyüzemi kondérokat (mit kondérokat, medencéket!) pucoltuk. Vagy megpróbáltuk betuszkolni a mosogatóba, ami nem tűnt elég nagyüzeminek az elvárásainkhoz képest.

De összességében tetszett a témahét. Azt ugyan nem tudtam meg, milyen a munkásosztály férfiainak nehéz élete (ugyanis ez lett volna a feladat), de azt viszont már jól tudom, milyen nehéz egy háziasszonynak.

Gerle Kata
fotók: Törő Dönci