50. szám 2006. október Szubjektív beszámoló a tizenegyedikes témahétről
Könnyelműen rábólintottam a felkérésre, miszerint írjak már valamit a témahetünkről (vö. 2006. VIII. 29. – IX. 1., Horány, teljes körű ecetfa-semlegesítés). Aztán, amikor kezdett volna átcsúszni az elmélet a gyakorlatba, leesett, hogy leszázalékolt voltam krónikus allergiám okán, így nem én vagyok az ideális krónikás. Lássuk, mit tudok mégis kihozni belőle. Mielőtt megnéztük volna a terepet, nem féltem, hiszen azt állították a helyi szervek (közismertebb nevükön erdészek), hogy nem fogunk – az előzetes rémhíresztelésekkel szemben – parlagfüvet gyomlálni. Azt is megjegyezték azért, hogy egy-két parlagfű előfordulhat útközben a tett színhelye felé, de azt igazán fel sem kell vennünk. Hát, a fél órás (tor)túra alatt, bárhogy erőltettem is a szemem, csak parlagfüvet láttam. De nem ám úgy elszórva a pusztában, hanem erdőnyi menynyiségben. És láttam azt is, ahogy röhögve lengették felénk spóráik hadát. Na jó, legyünk őszinték, volt ott azért néhány ecetfa is...
Igazán nem tudhatom, milyen érzés volt kinn a természet lágy ölén földbe kenni az ecetfákat, de biztos jó dolog egy hét alatt erdőből mezőt gyártani. Gondolom. Én szerettem a mosogatósdit, kivéve, amikor bőséges töltöttpaprika-maradványokat kotorásztunk, meg amikor a hetven főre szóló nagyüzemi kondérokat (mit kondérokat, medencéket!) pucoltuk. Vagy megpróbáltuk betuszkolni a mosogatóba, ami nem tűnt elég nagyüzeminek az elvárásainkhoz képest. De összességében tetszett a témahét. Azt ugyan nem tudtam meg, milyen a munkásosztály férfiainak nehéz élete (ugyanis ez lett volna a feladat), de azt viszont már jól tudom, milyen nehéz egy háziasszonynak. Gerle Kata |