Középiskolás fiú kosárlabda bajnokság

Nagy reményekkel indultunk az AKG fiú kosárlabda csapatával a kerületi középiskolás bajnokságban. Az elmúlt évben másodikak lettünk, és az ekkori első Kerék utca nem indított csapatot, mi viszont tavalyhoz képest is jóval erősebb csapattal rendelkeztünk. Sajnos a sérülések és a betegségek következtében igen csak megfogyatkozott gárdával tudtunk „ringbe szállni”, de volt, akinek egyszerűen nem volt kedve a péntek délutánját emiatt feláldozni. Ennek ellenére az erősebb „A” csoportban, kihasználva a hazai pálya előnyét, az Óbudai Gimnázium mögött másodikak lettünk, és esélyt kaptunk a döntőbe jutásra is, ha a másik csoport első helyezettjét a Veres Péter Gimnázium csapatát térdre kényszerítjük. Az első félidőben még vezettünk, de végül a bravúr elmaradt, így csak a harmadik helyért játszhattunk a Mustármag iskola csapatával. Ekkor már felszabadultan mozogtunk, a cserék is bizonyíthattak, és végül fölényes győzelmet aratva bronzérmet szereztünk.

A csapat tagjai voltak: Borbély Máté, Reiser Balázs, Izrael Márk, Szecskó Mihály, Horn Péter, Pápai Dénes, Lambert Fernando, Pásztor Barna, Solti Krisztián.

(Teremy)