10. Ismertesd a könyvtárműveleteket

(könyvtárak létrehozása, másolása, mozgatása, törlése, átnevezése)

A könyvtár fogalma

A számítógép a fájlokat fa-struktúra alapján tárolja, könyvtárakban (directory) és alkönyvtárakban (subdirectory), amelyek elnevezése a Windowsban mappa illetve almappa. Minden meghajtó tartalmaz egy főkönyvtárat (gyökérkönyvtár), amelyre a meghajtó azonosítójával és „\”-el (pl. A:\ vagy C:\) hivatkozhatunk. Benne találhatók a könyvtárak, illetve ezeken belül az esetleges alkönyvtárak.

A fájlok azonosítója két részből áll: a névből és a kiterjesztésből, amelyek között pont található. A név DOS-ban legfeljebb 8, Windowsban legfeljebb 255 karakter hosszú lehet, a kiterjesztés mindig 3 karakteres.

/A Windows név a 98, 2000 és XP verziók mindegyikét jelentheti./

A könyvtárak ugyanolyan azonosítót kaphatnak, mint a fájlok, bár itt a kiterjesztést nem szokás megadni. A Windows a könyvtárakat mappa formájú ikonnal jelzi. Minden alkönyvtárban lehetnek állományok és további alkönyvtárak. Viszont ugyanazon alkönyvtárban nem lehet két azonos nevű fájl.

A fájlokra a könyvtárszerkezet megfelelő elérési útvonalával hivatkozhatunk. Először a meghajtó azonosítóját kell megadni, majd a gyökérkönyvtártól kezdve felsorolni az alkönyvtárakat, közöttük a “\” jelet alkalmazni, s végül a fájl pontos azonosítója következik. Ha például a C: meghajtó SZOVEG könyvtárának SULI alkönyvtárában lévő ORAREND.DOC nevű fájlra hivatkozunk, akkor ezt a következőképpen kell beírnunk:

C:\SZOVEG\SULI\ORAREND.DOC

Könyvtárműveletek

A fájl és könyvtárkezelés együtt tárgyalása nem a Windows újdonsága, tárolásuk, ill. kezelésük hasonlósága miatt.

Ebben a részben már a legfontosabb Windows alatti műveleteket mutatjuk be. Ezek a műveletek azért fontosak, mert az összes Windows-os operációs rendszer alatt működő alkalmazásnál hasonlóan működnek. A legfontosabb fájl- és könyvtárműveletek, több helyen, több módon is elvégezhetők. Ezen műveletekhez leggyakrabban a Windows Intézőt, ill. a Sajátgépet használjuk , de az Office programjaiban is elérhetők a legfontosabb műveletek.

A Windows Intéző

A Windows Intézőben minden könyvtár, állomány és lemezművelet elvégezhető. Jelentős átfedések vannak a Sajátgép funkcióival. A Windows Intéző bal oldalán találhatóak a meghajtók a mappákkal. A mappákban pedig további mappák /almappák/ vagy fájlok lehetnek, ezeket a jobb oldalon találhatja meg. Amely meghajtó vagy mappa előtt egy + jelet látunk, abban még további mappák találhatóak.

Új mappa létrehozása:

Mappa átnevezése:

Mappa törlése:

Mappák másolása:

Mappák áthelyezése:

Meghajtók, mappák a megtekintése:

Mappák keresése:

Mappák visszaállítása

Vissza a főoldalra