18. Hogyan használható az FTP az állományok letöltésére

Az FTP (File Transfer Protocol) annak a szabályzatnak a neve, ami a fájlok hálózaton történő mozgatását írja le Kifejezetten abból a célból hozták létre, hogy vele az Interneten egyszerűen továbbíthassunk két számítógép között szöveges, vagy egyéb, tetszőleges állományokat (programokat, adatokat, vagy éppen videó fájlokat).

A protokol működésében részt vesz legalább két számítógép. Az egyik a szerver (vagy kiszolgáló), amelyen az elérni kívánt állományokat tárolják, és amelyek onnan letölthetők (átmásolhatók a kliensre), illetve lehetővé teszik, hogy ide állományokat töltsünk fel. A másik gép a kliens (vagy ügyfél), melyről indítjuk a letöltési, vagy a feltöltési műveletet saját, ill. a szerverszámítógép között. FTP-n a fájlokat listázni, átnevezni, törölni, stb. is tudjuk.

Az FTP szervereknek az Interneten saját címük van (IP-cím), melynek ismerete nélkül nem tudjuk elérni a szervert, továbbá sok esetben szükségünk van egy belépési azonosítóra, illetve jelszóra, melyek együtt egy biztonsági rendszert képeznek. A publikusnak mondható ftp gépekre be lehet jelentkezni csak az anonymous vagy az ftp azonosítóval. Van olyan gép, amelyik jelszót is kér, de ilyenkor az e-mail címünket kell megadni. Ekkor kevesebb jogosultsággal rendelkezünk, mint az egyedi azonosítóval bejelentkező felhasználók, de fájlok letöltéséhez ez is elég.

Használata az Email-el szemben folyamatos hálózati kapcsolatot igényel. Adatátviteli sebesség igénye is jelentősebb, hiszen elfogadható időn belül kell átvinnünk esetleg több száz kilobájtnyi adatot.

A kapcsolat egy FTP programmal lehetséges, ott kell megadni a célgép nevét, ami egy Internet cím. Ha a kapcsolat létrejött, a rendszer kéri az azonosítót és a jelszót. Ha a belépés sikeres, akkor a már korábban is említett legalapvetőbb műveleteket végezhetjük el: könyvtárszerkezet listázás, könyvtárak közötti navigálás, fájlok másolása saját és távoli gépre, akár egyszerre többet is.

A legegyszerűbb esetben az FTP használatához sokszor elég egy WEB böngésző program (pl. Netscape vagy Internet Explorer). Ezen kívül számos FTP funkciót megvalósító program létezik. Pl. (Total Commander)

Az FTP szerverek fontos könyvtárai

A letölthető fájlok általában a /pub könyvtárban találhatók. Speciális szerepe van még a (többnyire) /incoming névre hallgató könyvtárnak, ebben olyan fájlokat találhatunk, amelyeket a szerver "látogatói" töltöttek fel a szerverre, és ehhez akár mi is hozzáadhatunk közlésre szánt fájlokat. Az /incoming könyvtár tartalma ellenőrizetlen, a legkönnyebben ilyen helyről juthatunk az Interneten át nem kívánt vírushoz!

Nagyon fontos a mirror, azaz "tükör" könyvtár (nincs minden gépen). Ebben általában valamelyik másik FTP szerver teljes anyagának, vagy annak egy részének pontos másolatát, "tükörképét" találjuk meg. Gyakran segítség, ha a system könyvtárban nézünk körül, ebben általában olyan programokat találunk, amelyek az általunk használt operációs rendszerhez készültek. Mindenesetre akármilyen FTP szerveren keresgélünk, ha nem "céltudatosan", adott nevű programért kapcsolódtunk rá, mindenképpen érdemes az INDEX állománnyal kezdeni a keresést-letöltést (többnyire van). Ebből tudhatjuk meg, hogy a keresett program megtalálható-e.

Archie szerverek rendszere

Ezeknek a speciális gépeknek/programoknak az a feladata, hogy az FTP szerverekről - legalábbis azok jelentős részéről "tartalomjegyzéket" készítsenek. Ez a program rendszeresen felhívja a fájl archívumokat és kideríti, hogy mit lehet ott találni Így, ha valaki hozzákapcsolódik az Archie adatbázishoz és beír egy fájl-nevet, akkor megtudhatja tőle, hogy az hol érhető el a Hálózaton. Az Archie jelenleg csaknem 1000 fájl archívumot katalogizál az egész világon. Az Archie használatához már semmiképp nem elég egy WEB böngésző, ehhez saját kliens program kell " WS-Archie, vagy az "fpArchie" program.

Ezen kívül még két módja van annak, hogy az archie-val megkeressünk valamit; a telnet, vagy az e-mail. Minden esetben megadható a keresett fájl teljes neve vagy annak egy részlete, és a program visszaadja a hálózati lelőhelyét.

Gyakorlati feladat

Egy előre megadott fájl letöltése az iskolai kiszolgálóról egy előre megadott könyvtárba.

További FTP ismeretek az AKG oldalán

Vissza a főoldalra