20. szám 1998. december
akg.szub.sci
Randevú a Leonidákkal
Mennyire veszélyes a Leonida meteorraj? Károsíthatja-e az űreszközöket?
A jól ismert meteorrajok egyike, a Leonida 33 évenként szokatlanul erős aktivitást mutat. A laikusokat bizonyára lenyűgözi a záporesőszerűen potyogó hullócsillagok látványa, az amatőrcsillagászokat örömmel tölti el a ritka jelenség, az űrkutatók viszont aggodalommal néznek a jövőbe. Vajon komoly veszélyt jelentenek-e a Leonidák az űreszközökre? Kárt tehetnek-e a parányi porszemcsék az érzékeny berendezésekben?
A Leonida meteorraj a széttöredező Tempel-Tuttle üstökös törmelékéből származik, amely 33 éves periódusban kering a Nap körül. Ebbe a törmelékcsíkba szalad bele a Föld, minden év november 14-21 között. Ha a találkozás akkor következik be, amikor az üstökös napközelben van, akkor nagyobb mennyiségű hullócsillagra kell számítanunk, mivel ilyenkor a felhő legsűrűbb, üstökösmaghoz közeli részén megyünk keresztül. Mivel az üstökös éppen most volt napközelben, az elkövetkező években igen nagy aktivitású volt a meteorraj. Mi is megpróbáltuk észlelni november 17-én éjszaka, a meteorrajzás megjósolt maximumán. A randevú azonban leonidákkal ezúttal sajnos nem sikerült. A csillagászok alaposan elszámították magukat. A meteorzápor maximuma szinte egy teljes nappal előbb volt, mint azt a tudományos sajtó hirdette. Felvillanások persze voltak, de csak a legszerencsésebbek láthatták.
A felvillanások gyakoriságát növeli, hogy a Leonidák 70 km/s sebességgel szelik a végtelen űrt, szemben a 20 km/s-os "átlagmeteorok" sebességével. Maga a Leonida elnevezés onnan ered, hogy az Oroszlán (Leo) csillagkép irányából látjuk érkezni a meteorokat (vagyis e csillagképben van a raj radiánsa). A meteoroktól szokatlanul nagy sebesség nemcsak látványosabbá teszi a meteorrajzást, hanem az űreszközökre is nagyobb veszélyt jelent. A nagy sebesség veszélyesebbé teszi a közvetlen becsapódásokat, valamint megnöveli az elektrosztatikus kisülések bekövetkezésének veszélyét, ami az űreszközök legérzékenyebb részét, az elektronikát károsíthatja. Felvetődik a kérdés, hogy mit lehet tenni a veszély csökkentésének érdekében. Nos, nem túl sokat, de azért a kockázatot minimalizálni lehet.
A NASA nem indított űrrepülőgépet ebben az időszakban. De mi volt a helyzet a műholdakkal? Nos ezt a kérdést sem túl nehéz megválaszolni, hiszen kézenfekvő: a műholdakat úgy kellett elfordítani, hogy minél kisebb felületet mutassanak az érkező raj felé. Megfigyelhető, hogy a cégek kevesebb figyelmet fordítanak műholdjaik megvédésére, míg az államok jobban ügyelnek a veszélyre. Erre egészen prózai az indok: a cégek távközlési műholdjai biztosítva vannak, valamint sokkal kevésbé kifinomultak, mint például egy katonai vagy tudományos darab.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi fog történni a MIR űrállomással, és a Hubble-űrtávcsővel. A legégetőbb kérdés az emberek életének védelme volt a MIR-en. Szakértők szerint ugyan nem volt túl nagy a valószínűsége annak, hogy az esetleges becsapódások nyomán komolyabb kár történik, hiszen a MIR fel van szerelve meteor-becsapódás elleni páncélzattal. Ennek ellenére az űrhajósok a kritikus időszakot a Progress teherűrhajón vészelték át, az űrtávcsövet pedig úgy fordították el, hogy a végét mutassa a közeledő raj felé. A nem létfontosságú elektronikus berendezéseket számos űreszközön kikapcsolták, hogy minél kisebb legyen a fentebb említett elektrosztatikus kisülések által okozott kár.
a cikk először a Supernova weblapon jelent meg