21. szám 1999. március
A nagy felhajtás, avagy a szalagavató egy negyedikes szemével
Ez
a cikk igazán szubjektív véleményt fog megformázni, hiszen valahogy mégis
a negyedikesek vannak ilyenkor az események központjában, és valljuk be őszintén,
bármilyen nehéz is volt a táncok betanulása, igazán jól esett mindez és
nagyon pozitív volt ez az este. Köszönet minden szervezőnek.
Szinte teljesen pontosan kezdődött a program este hat órakor. Kár, hogy vasárnap este hat órakor. Azért így is szép számmal gyűlt össze a nézősereg, és a videokamerás szülőhad. Mintha csak valami világszenzációs sajtótájékoztatón lettem volna. A legkomikusabb az volt, amikor a csibénkénti leülés megtörtént, s néhány túlbuzgó operatőr-tanonc papát arrébb kellett tessékelni, hogy lássunk valamit a szalagavatónkból. Persze nézhettük kivetítőn is, ami igazán jó ötlet volt. Klassz volt a műsor elején az évfolyam névsorának végigfuttatása is. Az előadások ugyancsak nagyon jók voltak, amik közül nekem kedves csibetársam Stumpf András gitárjátékával kísért régi-régi Ákos dala, a „Keresd meg a lányt” tetszett a legjobban. Igazán illett az est hangulatához. Utána meg volt persze a tűzés, amiről nem lehet sok mindent mondani, hisz minden évben ugyanolyan. Ekkor már mindenki várta az „Ilyenek voltunk” című videós összeállítást. Hát igen, tényleg olyanok voltunk. Az biztos, hogy volt aki sokat változott, és volt aki semmit sem.
Miután kinevettük magunkat eléggé, úrrá lett rajtunk az izgalom a következő táncok miatt. Minden táncnak szerencsére sikere volt. A jazz tánc profizmusát csak a tanári tánc ötletessége és humora múlta felül. A keringő utáni bál, amikor is a családtagokat és barátokat lehetett megtáncoltatni, kissé rövidre sikerült, így sokan nem tudtak mindenkivel táncolni, akivel eredetileg szerettek volna.
Következett
a bankett. Ez igen rövidre sikerült, mert kissé elhúzódott a rendezvény. A
terítés és felszolgálás kifogástalan volt, csak hát a kaja nem volt
felejthetetlen, de ez tényleg nem a szervezők hibája. Végül igazán jó
kedvben hagytuk el a KEK épületét, és még nem is gondoltuk, milyen
fergeteges éjszaka áll még előttünk. Amint a mellékelt ábra is mutatja (lásd
képek).
Sokan kérdezték, hogy na most milyen, így, hogy már fel-, vagy meg vagyok tűzve. Az az igazság, hogy az a kis szalag, amit kaptam nem igazán számít. Viszont kénytelen voltam ráébredni, hogy pereg a homokóra, jön az érettségi, a felvételi. Már nincs sok idő. Nincs sok hátra, és le kell zárni egy szakaszt az életemben, amihez hasonló már nem lesz több. Kicsit jobb, kicsit rosszabb biztos lesz, de ugyanilyen AKG-s már nem lesz. Úgyhogy ezt a pár hónapot még ki kell használni.