Szubjektív

Szubjektív21. szám 1999. március

Hol itt, hol ott
Állítólag a legtöbb betegségnek pszichés okai vannak. Talán én tudom ezt legjobban a világon. Persze nem azért, mert pszichológusnak készülök, hanem mert egyszerűen én magam vagyok a beteg.

Röhögjünk együtt a reklámokon!
Jóból is megárt a sok. A rosszból aztán főleg. Egyszerűen egy félbevágott párbeszédnek éljük meg az egészet. Van a reklám, és vagyunk mi. A reklám folyamatosan mondja nekünk a magáét, mi pedig hallgatjuk, de nem válaszolhatunk vissza. Ekkor lép közbe a Szubjektív, és nem hagyja, hogy magunkba fojtsuk az érzelmeinket. „Röhögjünk együtt a reklámokon!” jelszóval új agresszió-levezető rovatot indít

Hétfő
AKG-s hírblokk

Muzika-lista
Hát, itt az új év. Remélem mindenki tett hasznos újévi fogadalmakat. Az enyém az lenne, hogy megpróbálok nem elfeledkezni piciny rovatomról piciny újságunkban, s minden számra összehozni valami olvashatót.

Psycho
Vastag köteg pénz, fiatal lány, szakadó eső, csapkodó ablaktörlők, hátborzongató zene, gyanakvó rendőr, elhagyatott panzió, kialudt neonfények, kitömött madarak, rögtönzött vacsora, frissítő esti zuhany, négy-öt késszúrás… és hirtelen vér, vér, vér…

A nagy felhajtás, avagy a szalagavató egy negyedikes szemével
Ez a cikk igazán szubjektív véleményt fog megformázni, hiszen valahogy mégis a negyedikesek vannak ilyenkor az események központjában, és valljuk be őszintén, bármilyen nehéz is volt a táncok betanulása, igazán jól esett mindez és nagyon pozitív volt ez az este. Köszönet minden szervezőnek.

Egzakt Zóna
- AIDS: Matematikai modellekkel jósolható a járvány terjedése
- Fúziós rakétákkal egy másik naprendszerbe

Március 12-i út, vezess!!!
Kedves diákok, kollégák, szülők, szeretett honfi– és polgártársaim, tisztelt emberiség! Egyre erősebben érzem magamban azt a küldetést, hogy valóra váltsam a MÁRCIUS 12-EI utat. Meg akarom mutatni Nektek és a Világnak, amit megtanultam Tőle azon a napon, amit azóta érzek, azt, hogy mi a Valódi Ünnep! Az igazi, a valóságos, a lélek mélyéről jövő, amit más nem érezhet, mert nem tudja azt, amit én már tudok.

Fábry Sándor estje
FábryEgy fáradt, borostás férfi áll fel az Articsóka étterem színpadának szélére, szép lassan leveszi pulóverét, majd jó estét kíván mindenkinek. Kicsit állítgatja a fényt, hogy azért mégse világítson teljesen bele a képébe. A teremben lehet vagy 40 ember, és mind a humoristát nézi.

Back to back
1999. január 23. Békásmegyer. Kosárlabda, III. kerületi döntő. Az AKG mint címvédő(!) érkezik a helyszínre.

Hallgatás
Ketten ülnek egymás mellett a bárpultnál. Ismerik egymást, mégsem tudnak mit mondani. Pedig a fejükben sok olyan dolog kavarog, amelyek éppen ide illenek. Ide a bárpulthoz.

Vajon mi leszek?
Mindannyian ártatlannak születünk. Édes kisbabaként fekszünk a bölcsőben, akinek a cumit a szájából senki nem tudja kivenni! Gyerekek vagyunk, aki előbb utóbb elkezd beszélni, járni, amit minden szülő a legszebb napjainak érez.

Hákettőó
Szerdán rávettem magam néhány barátommal, hogy elmenjek moziba, és megnézzünk egy filmet: a Halloween H20-at. A háhúszról eddig mindenki azt hitte, hogy H2O, de nem, mást jelent. Azt inkább nem próbálom megfejteni, hogy valójában mit is. A lényeg a következő: visszajön egy csákó, és leöldös mindenkit.

Kalózok
Az újkor kezdetén rengetegen éltek rettegésben a kegyetlen kalózok fosztogatása miatt. Félhettek is, főleg miután I. Erzsébet angol királynő 1540-ben hivatalos kalózlevelet adott kedvenc tengerészének, Sir Francis Drake-nek, aki el is kezdte a spanyol gyarmatok pusztítását… Ez a film azonban nem erről szól.

Könyvajánlat
D.R. Hofstadter: Gödel, Escher, Bach
Bohumil Hrabal: Díszgyász
Diamond: Miért élvezet a szex?

Linkek rovata
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Az bizony olyan szegény volt, hogy nem volt egyebe egy furkósbotnál. Volt az öregembernek ezenkívül három fia. Egy szép napon a legkisebbik közülük elhatározta, hogy elmegy világot látni. Volt nagy sírás-rívás aznap este, másnapra mégis elkészült az útravaló tarisznya: szalonnával, vereshagymával. El is indult a legkisebbik fiú világgá. Elköszönt mindenkitől, bement a legbelső szobába, leheveredett a kandalló mellé, elővette a laptopját, behívta a Windows-t, ráklikkelt a Netscape-re, és már gépelte is az URL címet: www.altavista.com

Mezítláb a parkban
Ha egy igazán jó előadást akarsz látni, erre a színdarabra érdemes elmenni. Remek színészek, jó alakítás, érdekes darab, remek rendezés. Mindez egyben.

Rapcsák Annamária vallomásai
Feladatunk az volt, hogy megírjuk, mi lehetett az oka, a lelki háttere ennek a különös eseménynek, ami napokig foglalkoztatta a közvéleményt. Mint Takács Géza elmondta, ebben a feladatban az a különleges, hogy a jelennel, megtörtént esettel játszhatunk és hogy később majd talán kiderül, mi az igazság. Tehát meg kellett írni Rapcsák Annamária elképzelt vallomását.

A Tavaszi Fesztivál részletes programja
Lásd a Tavaszi Fesztivál weblapján: www.akg.hu/tavaszifesztival

AKG apró