23. szám 1999. június
Bajnokavatás
Ivan Iljics halála, a belső kabátzsebemben, nagyon nyomja az oldalamat. Egyre közeleg a határidő, ennek ellenére az orosz klasszikus még szinte teljesen érintetlen. Az elhatározás, becsületemre legyen mondva, már megvolt, mármint hogy a buszon fogom elkezdeni, bele is raktam a kabátzsebembe, hogy majd kiveszem, mégsem vettem ki, és most nyomja az oldalamat.
Ivan Iljics halála egyébként borzasztó rosszkor jött. Pont akkor, amikor bajnokavatásra kell mennem, hiszen ha ezt a meccset is megnyeri a csapat, behozhatatlan előnye lesz öt fordulóval az idény vége előtt, és talán a Béla a gólkirályi címet is megszerezheti, csak ahhoz még lőnie kell legalább kettőt, mindegy, hogy tizenegyesből vagy akcióból, teljesen mindegy, csak lőnie kell, nekem meg olvasnom kéne, Ivan Iljics halálát, ott van a belső kabátzsebemben.
Leszállok a buszról, felszállok a metróra, átutazok a városon, és közben azon gondolkodom, hogy micsoda ünneplés lesz a pályán, ha tényleg megnyeri a meccset a csapat, kinyitják majd a kapukat, mindenki berohan, zene lesz, pezsgő lesz, elviszik a szögletzászlót, kiabálni fogunk, tapsolni fogunk, letépjük a mezt a Béláról, hogyha nem rúgott egyetlen gólt sem, akkor is letépjük. Közben leszállok a metróról, felmegyek a lépcsőn, az egyes villamoshoz, avval megyek néhány megállót, rámosolygok a többi szurkolóra, akik ugyanavval az egyes villamossal jönnek a meccsre. Mindannyian leszállunk, mindannyian bajnokavatásra jöttünk, van, akinek kék-fehér sálja is van, nekem nincs, de én is hamarosan venni fogok. Beállok a sorba, előkészítem a pénzt a belépőjegyre, fizetek, majd kicsit ellökve magamtól a többieket, már ott is vagyok a bejáratnál. Onnan kintről már látni, ahogy melegítenek a fiúk, felüléseket csinálnak, kapura lőnek, én pedig már nagyon szeretnék bemenni, de komoly ellenőrzés folyik, úgyhogy ki kell várni a sort.
Kivárom a sort. Én következem. A biztonsági ember megragadja a karom, áttuszkol egy fémdetektoros ajtón, megnézi, van-e nálam fegyver, füstbomba, bicska, ilyesmi. Szigorúan veszi, alaposan megmotoz, és valóban, nem hiába a gyanakvás, a türelmes ellenőrzés. Valami keményet talál, valami kemény fedelűt. Zavartan mosolygok. Már el is feledkeztem róla, pedig amióta jövök – a buszon, a metrón, a villamoson –, nagyon nyomja az oldalamat.
Ivan Iljics halála, a belső kabátzsebemben.