23. szám 1999. június
Chat, Mirc és egyéb „nagyszerű" internetes ismerkedési lehetőségek
főleg fiatal lányok szemszögéből
Kész pszichológiai esettanulmány. Hogyan ismerkedjünk a világhálón keresztül?
Vegyük szép sorjában a dolgokat. Névválasztás: Attól függ, hogy tulajdonképpen
miről is akarunk elcsevegni vadidegen emberekkel. A „szűzkislány" vagy a
„kanos macsó" nem biztos, hogy minden esetben sikert arat, ezért jobb, ha saját
nevet (vagy legalábbis valamilyen normális keresztnevet) írunk abba a kis rubrikába.
Majd kezdődhet a buli! A partner köszön, majd megkérdezi, honnan írom nagyszerű
soraimat (Honnan írsz?), és rögtön rátér a lényegre:
– Hány éves vagy?
Na, ebben az esetben a kisdiáknak három választása van. Vagy beírja tisztességesen, hogy ő bizony 13 éves, esetleg szépít egy kicsit a dolgon és tizennégyet ír, vagy abszolúte hazudik és bepötyögi, hogy már (pl.) a 16. életévében jár. Jobb az első variációt választani, mert a reakciókon marha jókat lehet röhögni. Pl.:
– Aha … Hát, nem vagy korban hozzám illő.
– Ja, bocs.
– Persze, én meg 65 vagyok.
– És szűz vagy még?
– Ezt most találtad ki, igaz?
Viszont ha az ember hazudik, azt előbb-utóbb észreveszi a másik fél, vagy a stílusból, vagy az egyes témáknál érzékelhető tapasztalatlanságból. No, ha már az életkoron átléptünk, jöhet az újabb frenetikus kérdés hímnemű barátunktól:
– Jól nézel ki?
Hát ilyenkor mit írjon az ember lánya? Ha odarója, hogy ő márpedig gyönyörű, és legalább úgy néz ki, mint Dobó Kata (vagy még jobban), akkor megint lódít egy hatalmasat, vagy kicsit öntelt (az elég ritkán fordul elő, hogy tényleg jól néz ki). Aztán ha már kb. felmértük az adott fiú/lány IQ-ját, választhatunk vagy választanak helyettünk valami sablonos témát.
1. – Beszélj magadról! (ezt utálom)
2. Iskola, milyen volt a heted, mit csinálsz hétvégén? (dögunalom)
3. Filmek, könyvek esetleg versek. (Ritka az ilyen, mint a fehér holló, meg kell ám becsülni!)
4. Szex. (Nagyobbak és gyakorlottak előnyben)
5. Zene. (Vagy abszolút más az ízlésetek, vagy életedben nem hallottál kedvenc együtteséről, vagy annyira hasonlít, hogy az már kissé hihetetlen.)
Ha egy idő után belejövünk a csevegésbe, és úgy érezzük valami normális élőlényre akadtunk, mindig közbejön valami (vagy órára kéne menni, vagy a világ legsürgősebb ügyét bízzák ránk). Egy idő után minden beszélgetés kezd kicsit laposodni, úgyhogy jöhet a szomorú elválás. Esetleg e-mail cím csere történik, majd félórás búcsúzkodás, vagy egyszerűen berekeszti velünk eddigi beszélgetőpartnerünk a kapcsolatot (ez általában nem túl jó húzás).
És pár óra, nap, hét múlva újrakezdjük az egészet. Mert mégiscsak van abban valami új és izgalmas, hogy az ember látatlanban egy másik személyt tanulmányozhat (következmény nélkül). És elölről indul a társalgás. Csak azzal a különbséggel, hogy most mi tesszük fel ugyanazokat a semmitmondó és lapos kérdéseket, amiken a múltkor mi untuk halálra magunkat.