25. szám 1999. december

A kérdések kérdése – avagy Jenő sirámai

„Jó estét, jó tompulást kívánok minden kedves mazochista beállítottságú nézőnknek, akik vették a bátorságot és leültek a televízió elé, és az elalvás elősegítésére úgy határoztak, PNB-s labdarúgó meccset fognak nézni!”

Hát igen, itt tartunk i.sz. 1999 novemberében. A PNB-nek (Pokolian Nevetséges Bajnokság) álcázott grundfocibajnokság újabb rémálma után eszmélünk. A sokk ismét azt a kérdést érleli meg a mezei focibarátban, hogy lehet-e ennél rosszabb? Jó kérdés, a válaszhoz tartozik egy történet is.

Valamikor a választások viharai után egy jópofa, fülbevalós, diplomamentes miniszterpalánta úgy gondolta, Ő most lerántja a leplet az MLSZ maffia sötét üzelmeiről. Az elnökség menesztése után hithű polgárok vették kezükbe a magyar labdarúgás szebb napokat látott intézményét.

A „tényfeltáró vizsgálat” egymás bemocskolásán és egy-két, rossz esetben hűtlen kezelésként definiálható mulasztáson kívül nem végződött „megfelelő” eredménnyel. Ekkor a derék polgárok UEFA-papához mentek sirámaikkal, de a többhónapos levélváltásnak, vizsgálatnak csak az lett a vége, hogy majdnem felfüggesztették az ország UEFA-tagságát. És ekkor jött a non-plusz ultra… A polgári vezetésnek volt arca (pofája csak a lónak van) azt mondani, hogy lépcsőzetesen nő a magyar foci színvonala, mióta új vezetőség áll a szövetség élén. Végül is pincébe is lépcsőn jut a magyar…

Ilyen helyzetben az eddig államilag támogatott klubok anyagi helyzete (támogatás a „vizsgálat” alatt nincs) lecsúszott ama kétéltű hátsó része alá. A szponzorok meg nem, vagy csak sikeres csapatokat támogatnak. Ekkor jött a mentő ötlet, próbáljuk meg az egész blanyót anyagi (profi) alapokra helyezni. A jó szándék ellenére az eredményt láthatjuk.

Siránkozik a Jenő. Nem látott szegény őszhalántékú riporter ilyen szánalmas focit, nem látott ilyen mélyre süllyedt válogatottat, ilyen, a politika asztalán széttrancsírozott MLSZ-t.

Siránkozik a Jenő, mert mindenki látja, hol lyukas a labda, de ahelyett, hogy befoltoznák (ne adj' isten újat vennének) újabb helyeken lyuggatják ki!

Siránkozik a Jenő, és nem tud mást csinálni, mint hogy a közvetítés közepette nosztalgiázik. Emlegeti a boldog harmincas éveket, név szerint sorolja az Aranycsapatot és a tokiói olimpiai bajnokokat.

Siránkozik a Jenő, és joggal! Hogy miért nem lehet egymás sárbatiprása nélkül úgy leülni az asztalhoz, hogy a más téren szerzett sérelmeket ne itt torolják meg, azt nem tudom. Talán Napóleon válási indoka a megfelelő válasz: „…sajnálom drágám, de ez politika!…” És a mezei focibarát kérdésére (lásd feljebb) is megvan a válasz: igen, lehet ennél rosszabb, hiszen Jenő tovább sír…

Újvilág
(alias Prantner Tibor)