25. szám 1999. december
Népmese, habbalEmir Kusturica: Macska-jaj
A nyitókép: nagykamasz roma fiú nézi a fából tákolt teraszról a vízen úszó hajókat. Közben apja egy mókuskerékben rohangáló patkány által légkondicionált hintaágyban békésen kártyázik, fején kitüntetésekkel díszített szőrmesapka. Csupasz mellkasát használva kártyaasztalnak, önmagával pókerezik, szemmel látható beleéléssel. A teraszon diszkrét rendetlenség, az udvaron hápogó kacsacsapat.
Nos, nagyjából ebben a környezetben zajlik a film, amit én itt
érzékeltetni próbáltam. A téma: a romák. Méghozzá nem az a szegény fajta, amit mi
itthonról ismerünk. A Macska-jaj romáinak nehézségei nem anyagi természetűek;
Dadinak, a negatív hősnek hatalmas palotája és svájci rendszámú limuzinja van, és
a többiek sem maradnak le tőle, csak a fentebb említett apa és fiú rendelkezik
átlagos készletekkel. Az öltözködés persze szín-, és aranygazdag, mint ahogyan ezt
már megszokhattuk, a zenei ízlés a cigányzene mellett még előnyben részesíti a mai
diszkóslágereket is (igaz, Dadi a vége felé ABBÁt énekel: Money, money, money…). A
mű teli van Kusturica zseniális ötleteivel; elektromos, baldachinos állítható
hintaszék, fára kötözött zenekar, a szöget a fából fenekével kihúzó énekesnő,
Grga meglehetősen egyéni motoros tolókocsija (amely időnként megfeneklik), sétáló
tuskó, ami hagyományos földi halandónak sosem jutna eszébe. Ebben a szubkultúrában
– ahol azért a pisztolynak is van szerepe a feelingben – játszódik le a sztori, ami
tulajdonképpen egy mese. Csodás elemek ugyan nincsenek, de van szerelem,
„feltámadás” (ugyan a két öreg még nincs eltemetve, csak hatalmas jégtömbök
vannak rajtuk), esküvő, és természetesen HAPPY END, amit a végén ki is írnak.
Éppen emiatt a népmesei jelleg miatt semmi nyomasztóra, nehézre nem kell felkészülnünk. Az elején ugyan szétlőnek egy embert és fel is akasztják a sorompóra, ahol aztán diszkréten himbálózik, és emberünk föl-le ugrál, hogy elérje a kezében szorongatott pénzes táskát (amiből a rablók persze már eleve kivették a pénzt), miközben az elkövetők, vasúti tiszt-egyenruhában, röhögve figyelik a fűből. Nem kell félni, a rossz emberek mind megbűnhődnek aztán, a szerelmesek összeházasodhatnak, a halottak feltámadnak, a pénz előkerül a harmonikából, és a negatív hős aztán a szó szoros értelmében befürdik. A történet maga meglehetősen abszurd, a környezet, az emberek, az eszközök megformálása kissé (kissé?) túlzó, és a sztori gazdagon van tarkítva néhol már börleszkbe hajló jelenetekkel, ami garantálja az önfeledt röhögést.
A film nagyon hasonlít a „Cigányok idejéhez”, ami komolyabb mondani való abban volt, az jön át tulajdonképpen itt is, igaz, „light” verzióban – bár tulajdonképpen a film humoros, azért az egész mégiscsak valamiféle reménytelenséget, megváltoztathatatlanságot sugall. Az egyértelmű mesejelleg pontosan azért feltűnő, mert az életben lehetetlen volna, hogy így forduljanak a dolgok.
Kusturicának
illene már továbblépnie, és más irányba fordulnia, valami komolyabba kezdenie. A
„Híd a Drinán” megfilmesítése már igazán nagyszerű feladat lehetne, méltó a
tehetségéhez és a képességeihez. Ugyan a könyv meglehetősen nagy időszakaszt ölel
fel, és mint színdarab sem igen felelne meg a hármas egység szabályainak, de ennek
feloldása a rendező feladata. Andrić művéről sokan mondtak sokfélét (én magam
csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni), de indíttatása egybevág Kusturica
céljaival is; érzékeltetni a Balkán viszonyait, az életérzést, a nagy, erőszakos,
bedaráló hatalmaktól szenvedő, önállóságra vágyakozó kis népet megmutatni a
világnak. Kusturica nagyon ért a hangulatteremtéshez, tájakkal, díszletekkel,
arcokkal, nagyon jól tudná a kiváló elbeszélő Andrić művét tolmácsolni a
nagyvilágnak. Így talán Amerikában is többet tudnának meg erről az egyéni, sokat
szenvedett, sajátos szemléletű kis ficakjáról a Földnek.
Persze, mindezekkel együtt a Macska-jaj nagyon jó film, igazi profi munkája. Szerintem ugyan jobban tették volna, ha meghagyják az eredeti címet (Crna macka, beli macor – Fekete macska, fehér macska), ami kifejezőbb, hiszen a fekete és a fehér macska időről időre feltűnik a műben, mintegy vezérmotívumként körbefogva a sztorit. A filmből aztán azt is megtudhatjuk, hogy a fehér macska a kandúr. Azt viszont nem igazán értem, hogy a nyitóképet, amin tényleg egy fekete és egy fehér cica látható, vajh’ miért kellett magyarul már egyből feliratozni. A filmben végig meglehetősen erős roma tájszólással beszéltek, emiatt sajnos csak a két anyakönyvvezető szövegét értettem meg. Jó kis film, tessék megnézni.
Macska-jaj (Crna macka, beli macor; Black cat, White cat, 1998, 120 perc)
Rendezte: Emir Kusturica
Szereplők: Bairam Severdzan, Srdjan Todorovic, Florian Aidini, Branka Katic
Vetítik: Puskin, Szindbád