25. szám 1999. december

Rám van írva

Légy szíves hagyjál békén! Mi a fenét akarsz? Nem látod a feliratot? Ki van írva rám: „idén érettségizem”. Apám tette ki a táblát, nyakamba akasztotta. Szükséges volt, mondja. Nehogy zavarjanak.

Mit csinálsz? Hülye vagy? Nem látod? Ide van írva. „Kérem, a gyereket ne zavarják.” „Ne kínálják fagylalttal, semmilyen zöldségfélével, vagdalt hússal, szalámival.” „Főleg ne bíztassák. Az érettségi nehéz dolog.”

Bármi, ami elterelné a figyelmemet, tilos. Hallottad? Fogd be a szád! Ne szólj hozzám! Érettségizem! Ennyi tapintat szorulhatna beléd. Csak te nem érzed át a súlyát. Megyek az utcán, táblával a nyakamban, szembe jönnek az emberek, mindegyik előreenged, útba igazít. Messziről sajnálnak. Itt jön a gyerek, mondják, aki idén érettségizik. Ugranak, átadják a helyüket.

Eressz el! Nem tudsz olvasni? Ki van írva a táblára. Nagy betűkkel, aláhúzva. „Érettségizem. Kérem vigyázzanak!” Fagylaltot, zöldségfélét, vagdalt húst, szalámit majd máskor. Utána. Most érettségizem.

[…] apám még nem tudja, meg ne mondd neki, múltkor titokban ettem fagylaltot. Itt az iskola előtt. Két gombócot is. Már bánom. Remélem, nem fog meglátszani.

-münz-