25. szám 1999. december

Replika – egy kevés alappal rendelkező kritikára

Elsőként szeretném leszögezni: nem vagyok sem Friderikusz-szimpatizáns, sem pedig a szabad véleménynyilvánítás esküdt ellensége, mindössze egy olyan cikkre szeretnék reagálni, ami a benne szereplők értelmi szintjét kérdőjelezi meg.

Konkrétan a „Szubjektív” huszonnegyedik számában (99/10) megjelent „Osztálytalálkozós” cikkre gondolok, amiben a cikkíró olyan témáról mondott véleményt, amit saját bevallása szerint is felületesen ismer! A tények pontos ismerete pedig mindennemű tájékoztatás alapja, így egy iskolaújságban sem megengedhető, hogy csak úgy firkáljunk a nagyvilágba. (Vicces lenne, ha ma lehoznánk egy hírt, mely szerint Pityu bá' ÁVÓ-s volt, holnap meg információtorzulásra hivatkozva helyesbítenénk, hogy Pityu bá' sajnos MÁV-os volt, de közben az öreget már meglincselték, szóval a kutyát nem érdekli).

Tehát, ha kicsit jártas lenne a publicista az adott témában, tudhatná, hogy tévéműsort készíteni az egyik leghálátlanabb feladat. Tudhatná azt is, hogy amit ő lát az kb. 150 ember egyhavi munkája, és nemcsak a kopaszodó szemüveges úré, aki a műsort vezeti. Tudhatná továbbá, hogy Fridi nem azért vonul el évről évre a nyári szünetben, mert nincs neki tanítás, hanem azért, hogy a magunkfajta elcsodálkozzon: „Jé, mennyi újítás és új ötlet egyetlen műsoron belül!”

A meghívott vendégekről nem igazán tudom eldönteni, hogy szerencsés választás vagy sem, ezt attól a három és félmillió embertől (köztük a tisztelt cikkírótól) kellene megkérdezni, akik vették a távkapcsolót, és ezt a műsort nézték… Persze lehet mondani bármit, de azt előtte vegyük figyelembe, hogy a felvétel alatt végig kész helyzet elé voltak állítva, mivel a feladatokról nem tájékoztatták őket a műsor előtt, így csak saját kreativitásukra és helyzetmegoldó képességükre tudtak hagyatkozni.

Nem vagyok biztos abban, hogy a Tisztelt cikkíró nem borulna a nyakába a rég nem látott és kedvelt tanárainak, akiknek rengeteget köszönhet („Éva néni”). A cikkben lekezelően említett testnevelő több bajnokot adott ennek a kis országnak, mint bárki más (Csisztu Zsuzsa torna, Egerszegi Krisztina és Kovács Ágnes úszás, Béres nővérek…)

Verebest én sem szeretem… műsorvezetőnek. De azt kell mondanom, a szituációs gyakorlata olyan improvizációs készségről árulkodik, amit bárki megirigyelhet. Mielőtt szó érné a ház elejét, elmondanám, hogy a szituációra nem volt felkészülési idő, amit láthattunk, rögtönzés volt!

Most persze meg lehetne kérdezni, minek alapján mondott véleményt a Tisztelt cikkíró? Saját bevallása szerint is eddig ez volt az egyetlen adás, amit látott. Sajnos ennyi alapján véleményt mondani felelőtlenség. Például mi lenne, ha az első könyv, ami a Tisztelt cikkíró kezébe kerül, egy matematika feladatgyűjtemény… a Brecht kötet elől vajon ordítva menekülne? Szóval jó lenne, ha először megpróbálna pontosabb értesüléseket szerezni arról amiről írni – ne adj' isten publikálni – szeretne, és a tények ismeretében megjelentetni, akár „Szubjektíven”, akár máshogy. Továbbá nem is kell messzire menni, hogy nyilvános közlésre érdemes, SZUBJEKTÍV hangvételű médiatermékkel fussunk össze, hiszen a fent említett kopaszodó szemüveges úrnak ilyen címen tényfeltáró, mindkét fél véleményét meghallgató műsora fut az egyik kereskedelmi adón. De házon belül is akad olyan SZUBJEKTÍV véleményt tartalmazó cikk (Jövőnéző), amiről (jó)példát vehet bárki, még a Tisztelt cikkíró is.

Merem remélni, fel lehet ismerni jelen kritika építő jellegét, és nem édes anyukám csuklásából fogok arra következtetni, hogy célhoz ért…

Újvilág
(alias Prantner Tibor)

Tóth Mónika