25. szám 1999. december

Rudolf, az orrhatalmú

Rudolf története a legtöbb amerikai ifjú számára ismert és tudnak róla a nyugati világ más részein is (nem mintha a nyugati kultúra része lenne, ez csupán annak az elismerése, hogy ott hatékonyabban működik a sajtó és a kereskedelem). Egy ifjú, szorgalmas, a Mikulásért mindent örömmel feláldozni kész rénszarvas képe hasznot hozhat a bevásárlóközpontoknak, valamint a rímfaragóknak is, ám az igazság az, hogy a történet ennél sokkal bonyolultabb.

Az igaz, hogy Rudolf születésénél fogva egyedi lény volt. Fénylő szaglószervéből kifolyólag különbözött a többi kortárs rénszarvastól, akik rendre kicsúfolták orrának különleges volta miatt. Ugyanakkor egyáltalán nem érezte magát náluk alsóbbrendűnek. Néhány, az utódok ellátására szerveződött rénszarvasszülő úgy vélte, hogy Rudolf orrának ezen egyedi tulajdonsága radioaktív hamu eredménye és valamilyen módon fertőző lehet, ezért óva intették borjaikat, nehogy együtt játszanak vele.

Az viszont nem igaz, hogy Rudolf csalódott volt a kiközösítés miatt. Míg szülei azon igyekeztek, hogy tisztességes iskolai oktatásban részesüljön a többi borjúval és sutával együtt, ő mindig is a kívülálló szerepében tetszelgett. Valójában arra törekedett, hogy egy „dühöngő ifjú rénszarvas” képét alakítsa ki magáról. Nem érdekelte a többi szarvas és az ő hülye játékaik. Komolyan vette saját magát és a természettől ajándékba kapott világító orrát. Meg volt arról győződve, hogy életét egy magasabb célért való küzdelemnek kell hogy szentelje, jelesül, hogy javítsa a dolgozó rénszarvasok életkörülményeit és megdöntse a zsarnok Mikulás hatalmát.

A Mikulás játékgyártó monopóliuma hosszú évek óta a rénszarvasok és manók együttes munkájára és kizsákmányolásukra épült. A csapatban dolgozó rénszarvasok kiválasztásának legfontosabb kritériumai ez idáig az erős lábak, a tíz ponton megerősített iga és minimális szürkeállomány voltak. (Még ennél is égbekiáltóbb gyalázat volt az, hogy a Mikulás csak bikákat toborzott a csapatába – a teheneket azzal az indoklással rekesztette ki, hogy meg kell őrizni a fegyelmezett erkölcsi magatartást a hímek között – Rudolf idejében a teheneknek még várniuk kellett az egyenjogúsításra.)

A Mikulás számára Rudolf a messzi Észak legveszélyesebb teremtménye volt – egy rénszarvas, akinek esze van. Ugyan találkozott már néhány ilyennel az elmúlt évek során, de volt valami Rudolfban, ami különösen nyugtalanította. Ezt talán az ifjú kimért viselkedése okozta, de az is lehet, hogy azok a pletykák nyomasztották, amelyek éjszakai gyűlések szervezéséről szóltak. Ráadásul úgy érezte, hogy a fiatal rénszarvas olyan karizmatikus egyéniség, aki, ha nincs megfelelő kontrol alatt, akár tönkre is teheti az ő jó kis üzletét.

És akkor az történt, hogy egy mesebeli, ködös éjszakán a Mikulás váratlanul csapdában találta magát: a mostoha időjárási körülmények között nem volt képes felhasználni csapatának aerodinamikus adottságait. Korábban persze már előfordult, hogy mindenféle veszélyes légköri viszonyok dacára is munkára fogta őket, anélkül, hogy eszébe jutott volna, milyen fizikai megterhelésnek és szellemi megrázkódtatásnak teszi ki őket. Ezen az éjszakán olyan viharos volt az idő, hogy a szakállas rabszolgahajcsár már saját biztonságát is féltette és amiatt is fájt a feje, hogy játékgyárának összeomlása milyen komplikációkat vonna maga után, nem beszélve a biztosítótársasággal való esetleges huzavonáról.

Habár a Mikulás már évek óta tudott Rudolf figyelemre méltó, fénylő testrészéről, eddig nem tulajdonított neki különleges jelentőséget. Önző módon arra számított, hogy előbb-utóbb úgyis szükség lesz rá, addig azonban nem érdemes felhívni a figyelmet erre a különlegességre.

Végre elérkezett a nagy pillanat. Azon a fagyos éjszakán magához kérette Rudolfot és végtelenül alázatos és nyájas arccal ezt kérdezte tőle: „Rudolf, fénylő orrodat használva, vezetnéd-e szánomat máma?”

A fiatal rénszarvas figyelmesen mérte végig. Pillanatnyi csend után így szólt. „Nem.”

A Mikulás néhányat pislogott, majd megismételte: „Nem?” A csorda alig hitt a fülének.

„Nem. Engedmények nélkül nem.” – válaszolta az agancsos teremtés. „Az az idő már elmúlt, amikor úgy táncoltunk, ahogyan te fütyültél.”

„Miféle engedményekről beszélsz?” – hördült fel a Mikulás, aki nem számított erre a fordulatra. „Ez lehet az áttörésed. Az esélyed arra, hogy bekerülj a csapatba. Ez minden rénszarvas legfőbb vágya.”

Rudolf felnevetett. „Ez kezd olyan lenni, mint a «Csillag született». Aztán majd azt fogod mondani: Kölyök, fiatal suttyóként mész el és sztárként térsz majd vissza.”

Az egész csorda kuncogott ezen a megjegyzésen. Valószínűleg már jól ismerték ezt a behízelgő dumát. A Mikulás elvörösödött, felismervén, milyen taktikai hibát követett el, amikor ezt az ifjú lázadót mások jelenlétében környékezte meg. A következőket mondta: „Hideg van idekinn. Miért nem beszéljük ezt meg a kunyhómban. Van egy kis finom mohám és zuzmóm, frissen szedett…”

„Azt eszem, amit mindenki más” – replikázott Rudolf, „és bármi mondanivalód van, elmondhatod idekinn.” A többi rénszarvas nagy érdeklődéssel figyelte a szópárbajt. Évekig gyanakodva tekintettek Rudolfra merész ötleteiért, de most bátran kiállt mellettük, még saját karrierje árán is. Néhányan bátorító szavakat kiabáltak, míg a konzervatívabb rénszarvasok zúgolódtak, mondván, hogy ne ébreszd fel az alvó oroszlánt.

A percek múlásával a Mikulás érezni kezdte a rá nehezedő nyomást és a köd is egyre sűrűbb lett. Végül megkérdezte Rudolfot, mik a követelései.

„Túl keményen dolgoztatod a rénszarvasokat és közben nem gondolsz a családjainkra” – közölte Rudolf – „azt akarjuk, hogy adj garanciát arra nézve, hogy ünnepnapokon nem kell dolgoznunk.”

A következő harminc perc azzal telt el, hogy a Mikulás megpróbálta megmagyarázni ezen felvetés hátulütőit, nevezetesen azt a fő problémát, hogy a rénszarvasok egy évben csak egy éjszaka dolgoznak, és mivel ez az egyetlen éjszaka mindig ünnepnapra esik, ezért egy ilyen változtatás megnehezítené a munkájuk hiánytalan elvégzését. Rudolf végül is beleegyezett a kérdés megoldásának bizonytalan időre való elnapolásába.

Az órájára pillantva a Mikulás a sarkvidéki hideg ellenére is izzadni kezdett. ”Nem gyorsíthatnánk fel a dolgot?” – kérdezte. „Vagy esetleg kössünk egy előzetes munkaszerződért, amit aztán karácsony után véglegesítenénk?”

Rudolf felhorkant. „Nem most jöttünk le a falvédőről, Miklóskám. Nincs szerződés, nincs repülés. Ha az idén nem lesz karácsony, kit fognak ezért okolni a gyerekek? A rénszarvasokat? Az időjárást? Az Államok Közötti Kereskedelmi Bizottságot? Egy frászt! Azt a piros ruhás, dagadt pasit fogják okolni érte!”

A Mikulás előtt felrémlett, hogy ez milyen kárt okozhatna a PR kapcsolataiban és kezdett összeomlani. Rudolf olyan dolgokkal bombázta, mint a társadalombiztosítás, az apa jogán való GYES, nyereségrészesedés, közös döntéshozási testület. Mivel a köd nem akaródzott feloszlani és a percek egyre múltak, a Mikulás egyre több követelésre mondott igent.

Végül Rudolf és a rénszarvasközösség többi tagja számos győzelmet könyvelhetett el. Az új szerződés értelmében a szarvasok évente csak egy éjszakai száguldásra kötelezhetőek és négy óra munka után egy kilencven perces ebédszünetre és három tizenöt perces pihenőre tarthatnak igényt. A Mikulást kötelezték arra, hogy Karácsony éjszakáján négy további rénszarvast tartson készenlétben, teljes ellátással és fizetéssel. Emellett a kötelező nyugdíjkorhatárt nyolc évre csökkentették. A nyugdíjazás után a rénszarvasok teljes összegű nyugdíjban és életük végéig orvosi ellátásban részesülnek.

Miután az összes részletet megbeszélték és az ügyet lezárták, a kimerült, de ugyanakkor megkönnyebbült Mikulás befogta Rudolfot és csapat többi tagját a szán elé. A szarvasok megéljenezték Rudolfot, amiért kiállt a jogaik védelmében az „ember” ellen. Rudolf, az „orrhatalmú” életében először elégedettnek érezte magát és hálásan fogadta az ünneplést.

Egyedülálló, világító, természetadta ajándékát felhasználva vezette szánját a zord időjárás közepette és a Karácsony ünnepe ez évben megmenekült.

Epilógus

Azonban hamarosan, akárcsak az a híres próféta a saját földjén, Rudolf befolyása is nemsokára köddé vált. A rénszarvasok heteken át dicsőítették és folyton mondogatták: „Be fogsz kerülni a történelembe”. Egy idő után azonban ez az odaadó figyelem és csodálat kezdett felszínessé, s mi több, zavaróvá válni. Rudolf úgy érezte, hogy az ünneplés elvonja energiáit a dolgozó rénszarvasok jólétéért folytatott állandó küzdelemtől. A fiatal rénszarvasok könnyelmű kísérleteket tettek arra, hogy versenyre keljenek az újdonsült hőssel és fényes, piros orrfedőket kezdtek el hordani. Amikor Rudolf hangot adott nemtetszésének, néhányan megjegyezték, hogy egyre sótlanabbá és merevebbé kezd válni.

Rudolf számára a Mikulással kötött megállapodás csak a kezdetet jelentette. Látomásaiban egy, a dolgozó rénszarvasok számára teremtett Paradicsom képe körvonalazódott, egy játékgyártó és elosztó közösségé, ahol a termelés eszközeit mindenki egyformán birtokolja. Sajnálatos módon jó páran a rénszarvasok közül úgy tekintettek újonnan kivívott jogaikra, mintha azok tőlük elidegeníthetetlen, természetadta előnyök lennének. A sok mohazabálástól elhíztak, és arról panaszkodtak, hogy a javított munkafeltételek ellenére még mindig sok a dolguk. Frakciókat kezdtek létrehozni annak érdekében, hogy megvizsgálják, hogyan lehetne megtakarításaikat a legjobban befektetni. Rudolf megpróbálta meggyőzni a más véleményen lévő szarvasokat az egységben maradás előnyeiről, de azok zokon vették ezt a lekezelő magatartást.

Néhányan arról kezdtek pletykálni, hogy Rudolf más, légi készségekben jártas állatok által küldött beépített ügynök, akinek az a feladata, hogy a Mikulás kegyeibe férkőzzön és kitúrja a többi rénszarvast az állásából. Bár ezek a feltevések merőben abszurdnak bizonyultak, arra jók voltak, hogy lejárassák Rudolfot, és felbátorítsák ellenségeit. A dolog azzal végződött, hogy kigolyózták abból a testületből, amelyet pont ő segített létrehozni. Ezután a méltánytalanság után Rudolf úgy határozott, hogy lelép és Lappföld felé veszi az irányt, ahol – legalábbis úgy gondolta – a még vad rénszarvasok jobban kezükben tudják tartani jövőjüket.

És ily módon, mint sok más forradalmár a történelem során, Rudolf, a dühös, fiatal rénszarvas élete hátralévő napjait száműzetésben töltötte, és keserűen rágódott azon, hogy egy ilyen ígéretesnek induló mozgalom hogyan tudott ilyen könnyen zátonyra futni.

(Politically Correct Holiday Stories - Rudolph the Nasally Empowered Reindeer)

Angolból fordította: Koch Zita, Megyesi Viki - Varga Anna, Fodor Judit - Tőkés Ábel, Szikora Emese - Füleki László, Liska Zsófi - Szilas Gábor

Szerkesztette: Papp Judit