25. szám 1999. december
Lépjünk a Mekdonálc nyomába!
Gondolt már valaki arra, hogy milyen elkeserítő, szörnyű, borzalmas, katasztrofális, iszonyatos, megalázó…, hogy Magyarországon a nagyközönség előtt a McDonald’s-ban jelent meg először a szelektív hulladékgyűjtés? Persze ne ítéljünk elsőre, még ha jó, akkor sem, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a Mekiben kizárólag műanyag hulladék termelődik (azon kevés szervesen(?) kívül), hazánkban pedig nincs olyan hely, ahol műanyag-újrahasznosítás működne. Azt pedig, hogy külföldre vinnék, hááát… Azt a megállapításomat azonban, hogy az, ami a Mekiben működik, csak a látszat – mert hogy ezt akartam az előzőekkel mondani – megerősíteni és egyértelműen bizonyítani nem tudom, úgyhogy maradjon ez egy tisztázatlan kérdés.
A Mekis szelektív hulladékgyűjtéssel kb. egyidőben jelentek meg az iskolákban azok a bizonyos nagy zöld bádogdobozok, azaz az elemgyűjtők, sajnos nem túl sikeresen. Az AKG-ban például egy év alatt egyszer viszik el, ami nem egy nagy teljesítmény, pedig ha valamit, akkor az elemeket tényleg érdemes lenne különválasztani a többi szeméttől, mert hihetetlenül károsak a környezetre. Megemlíthetném még a Budapesten sok helyen lerakott papírgyűjtőket is, ami szintén nem egy nagy durranás, de kezdetnek nem rossz. És azt sem szabad elfelejteni, hogy egyes helyeken rendes szelektív hulladékgyűjtő kukák vannak elhelyezve, amik talán már tényleg jelentenek valami javulást (bár Budapesten még nem láttam, csak egyes falvakban).
És most jön a lényeg, miszerint mindezen szörnyűséges állapotot hivatott gyökeresen megváltoztatni az AKG néhány diákja, tanáraik (Ruprecht Katalin, Marsi Zoltán, Gálik Judit) vezetésével. Na persze ezzel nem Magyarország felvételének esélyeit próbálnánk javítani az EU-ba, mert hogy csak itt, az iskola területén belül fogjuk majd megvalósítani nagyszabású tervünket. Több, elég nagy méretű, több rekeszes szemetest fogunk elhelyezni a különböző folyosókon, amelyek rekeszeibe az egyes szeméttípusokat kell majd gyűjteni. Műanyaggal a fent írtak miatt nem foglalkozunk, így marad a papír és a fém (pléh kólás doboz). Papírból is három típus lehetséges, a fekete-fehér A4-es, a fekete-fehér egyéb méretű és a színes. Az ilyen alapos szelektálásra pedig azért van szükség, mert az egyes papírtípusokért más-más összeget adnak, ha elvisszük őket a MÉH-be. Azt ugye senki nem gondolta, hogy ezt az egészet csupán buzgóságból tesszük? Komoly haszonvágy hajt minket. Csak hogy példát említsek, a legdrágább papír, a fekete-fehér A4-es 1 kilójáért 7, azaz 7 darab forintot adnak. Hát nem fantasztikus? Egyébként nem voltam őszinte, a fém ugyanis ennél 10-es nagyságrendekkel többet ér. Mindezen haszonért pedig elkészítjük a kukákat, a későbbiekben folyamatosan ürítjük őket, valamint elkülönítjük – ami a legnagyobb probléma, ugyanis nem igazán tudok erre alkalmas teret az iskolában – és elszállítjuk (bár ennek terhét valószínűleg leveszi a vállinkról az iskola) a szemetet.
Összegezve tehát: jó lenne, ha mindenki komolyan venné a szelektív hulladékgyűjtést. Azt hiszem, nem nagy áldozat, főleg úgy, hogy még van is értelme a dolognak.